2017. április 14., péntek

Az "engesztelés" és rokonfogalmai


Az engesztelés, kiengesztelődés, vezeklés, megbocsátás, bocsánatkérés egymással szoros kapcsolatban lévő fogalmak.


Az engesztelés célja, hogy minél több ember eljusson a kiengesztelődésre, vagyis hogy helyes kapcsolatba kerüljön Istennel, önmagával, embertársaival és az egész teremtett világgal.

A kiengesztelődésre a bocsánatkéréssel és megbocsátással jutunk el. Bocsánatot kell kérnünk Istentől és embertársainktól, akiket megbántottunk.

Meg kell bocsátanunk az ellenünk vétőknek, a minket bántóknak és önmagunknak is!

Meg kell bocsátanunk először Istennek, hogy nem úgy alakult az életünk, ahogyan mi szerettük volna. Meg kell bocsátanunk Neki, hogy megenged az életünkben olyan történéseket is, amelyeket mi inkább elkerültünk volna.

Meg kell bocsátanunk az ellenünk vétő, minket bántó, valaha bántott, nekünk kárt okozó embertársainknak. Mert csak így nyerünk Istentől mi is bocsánatot a Miatyánk útmutatása szerint: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”

És meg kell bocsátani önmagunknak is, ha Isten megbocsátott nekünk.

Minden bűn rombolja a létfontosságú szeretetkapcsolatainkat.

Létünket Istentől nyertük, és Ő tart létben szüntelenül minket. Ha vele nem megfelelő a kapcsolatunk, előbb-utóbb hibák, zavarok keletkeznek az embertársainkkal, az önmagunkkal és a teremtett világ többi szereplőivel is az életünkben. Ezért az Istennel való kapcsolatrendezés, a Vele való helyes kapcsolatba kerülés a legfontosabb.

Az Istennel való helyes kapcsolatunkat leginkább a torz istenképek zavarják. A gyermek a szüleiről alkotott képét általában átviszi Istenre is. Ha szülei folyton bántották, bűntudatot keltettek benne, nem fogadták el, vagy egyenesen elvetették, eltaszították maguktól, akkor ezeket a tapasztalatait könnyen átviszi az ember Istenre is. Őt is egy kegyetlen, csak a bűnökre, hibákra figyelő, büntető Istennek fogja tartani. Az Istennel való kapcsolatrendezés előtt ki kell, hogy alakuljon az emberben a helyes istenkép is. Istenben csak jó tulajdonságok vannak. Ő minden jóság, szépség, tökéletesség foglalata. Igazságos is, de mindenekelőtt szerető és irgalmas Isten, aki igazi szeretetkapcsolatba szeretne kerülni minden gyermekével.

Ha sérültek az emberekkel való kapcsolataink, akkor sérült lesz az Istennel való kapcsolatunk, és az önmagunkkal való kapcsolatunk is. Mindezeknek a kapcsolatoknak gyógyulniuk kell. Ha igazi szeretetet tapasztalunk emberek részéről, ez jó irányba befolyásolja az önmagunkkal való kapcsolatot is. Ennek a szeretetnek az erejében megtanuljuk önmagunkat is szeretni. És Isten szeretetét is könnyebben be tudjuk fogadni.

Ha szembesültünk azzal, hogy Isten csak a javunkat akarja, hogy Ő szerető és irgalmas Isten, aki nem tartja számon bűneinket, hanem eltörli azokat, ha kérjük tőle, és megbocsát nemcsak nekünk, hanem mindenkinek, aki bánja bűneit, ha már megtapasztaltuk az Ő szeretetét, akkor bűneink jóvátételére szívesen vállaljuk a nehézségeket, fájdalmakat, fáradalmakat elégtételül, vezeklésként.

Amikor önmagunk bűneiért vállaljuk mindezt, az a vezeklés. Ha másokért is hajlandók vagyunk áldozatot vállalni, hogy ők is helyes kapcsolatba kerüljenek Istennel, embertársaikkal, önmagukkal és a teremtett világ minden szereplőjével, akkor engesztelünk.

A legfőbb engesztelő Jézus Krisztus. „Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (1Jn 2,2) A mi engesztelésünk akkor kedves Isten előtt, ha az Jézus engeszteléséhez kapcsolódik.

Az engesztelés a mi részünkről eggyé válást jelent Jézus engesztelő áldozatával a világ bűneiért, illetve bűnöseiért. Az engesztelés célja a lelkek mentése: a kárhozattól való megszabadítása, üdvözítése.

Az Engesztelők Lapja abban akar segíteni, hogy jól megéljük kereszténységünket, amelynek felnőtt, érett, kibontakozott formája az engesztelés. E honlap célja az engesztelők összefogása, egymással való kapcsolatba hozása, mindazoknak a kegyelmeknek a továbbítása, amelyet az Égiek az engesztelőknek, és rajtuk keresztül minden kereszténynek adnak.

Az engesztelés ma a legfontosabb tevékenység. Az a civilizáció, amelyben ma élünk minden eresztékében recseg-ropog. Nemcsak pénzügyi, gazdasági válság van, hanem a válság számtalan területen megfigyelhető. Annak a civilizációnak az összeomlása, amelyben élünk, elkerülhetetlen. De csak az emberi építmények omlanak össze. Ami egy civilizációban igazi érték volt, vagyis ami benne Istentől való, az megmarad. Isten nem a halál és a pusztulás Istene. Ő az élet és a szeretet Istene. Ő szüntelenül megújít, ujjá teremt mindent. Elkezdte már a szeretet új civilizációjának a felépítését is. Ami nem Istentől van, ami az Ő ellenében épült fel, bármily hatalmasnak is látszik, az elkerülhetetlenül összeomlik. A lelkek Isten számára a legnagyobb érték. Minden ember az Ő teremtménye, és Ő minden teremtményét szereti, és üdvösségét akarja. Menteni akarja, ami menthető. Ebben a lélekmentésben Isten legnagyobb segítői az engesztelők. Fel akarja készíteni az engesztelőket erre a lélekmentésre.

Engesztelésünk annál hatékonyabb, minél inkább egyesülünk Jézussal. Ezért a legfontosabb ez a Jézussal való egyesülés, az Ő magunkra öltése, az Ő képének a bennünk való kiformálódása. Ennek segítésére Isten napjainkban nagyon bőven árasztja kegyelmeit. Isten ma nagyon sok lelket kiválaszt, és magához közel von azért, hogy a nekik adott kegyelmekkel még több lelket megmentsen, és felkészítsen a lélekmentésre. Ezért közlünk ezen a honlapon ezekből a rendkívüli kegyelmekből, amelyeket Isten napjainkban olyan bőven áraszt.

Isten minden engesztelőben előbb a lelki élet alapjait akarja lerakni. Ezért szerepel honlapunkon a „Lelkiélet” menü. Nem tematikusan, hanem címszó szerűen szerepelnek ebben a részben a hagyományos aszketika körébe tartozó friss üzenetek.

A Szentháromság személyei, a Szűzanya, a szentek és az angyalok egészen közel vannak hozzánk, kitartóan kapcsolatot kezdeményeznek velünk. Azt várják, hogy mi is kapcsolatba lépjünk velük, elfogadjuk segítségüket, vezetésüket, útmutatásukat. A rendkívüli kegyelmek idejét éljük. Ez a honlap befogadója és továbbsugárzója akar lenni ezeknek a kegyelmeknek azért, hogy Istennek az emberek üdvözítésére vonatkozó tervei megvalósulhassanak.

Bocsa József

Forrás: Engesztelők lapja


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése