2016. december 22., csütörtök

„A kovács vak, kezetlen lánya”




Karácsonykor odaállhatok "vakon" és "kezetlenül” is a jászolhoz.

Gyerekkorom egyik legkedvesebb emléke az ún. Szentcsaládjárás, amelynek volt egy éneke s valami ilyesmi volt a címe: A kovács vak, kezetlen lánya. Arról szól ez az ének, hogy a Szentcsalád – Szent József és a várandós Szűz Mária – megérkeznek Betlehembe. Ott sorra járják a házakat, és sehol nem kapnak szállást. A helyi kovácsnak van egy lánya, aki vak, s béna a keze („kezetlen”), de ő az egyedüli, aki a Szentcsaláddal törődik. Odamegy a Szűzanyához, Szent Józsefhez és elmondja nekik, hogy van egy istálló, egy barlang, ahol meg tudnak szállni. Később meglátogatja őket a barlangban. Odalép Máriához, ő pedig azt mondja a vak lánynak, hogy vegye a karjába az újszülött Gyermeket. A lány azt válaszolja: „Fáj a szívem, mert nem tudom megtenni. Nem tudom megtenni, mert nem látok, és mert nincsenek kezeim.” Mária mégis csak biztatja, hogy vegye kezébe a Kisdedet, s amikor megteszi, a szemei kinyílnak, s a kezei meggyógyulnak. Ezután nagy örömmel hazamegy, és az édesapját, a gazdag kovácsot számon kéri, hogy miért nem adott a Szent Családnak szállást. Az apa bűnbánattal, szomorúan sóhajt fel: „Ha én azt tudtam volna, hogy ilyen csoda fog történni, hogy meggyógyul a lányom, akkor a legszebb szobámat adtam volna nekik, és inkább én mentem volna ki az istállóba aludni!” – Azért tetszik nekem ez az ének, s jut eszembe advent idején, mert karácsony előtt annyi mindennel foglalkozunk, hogy talán észre sem vesszük, hogy „megvakulunk”. Észre sem vesszük, hogy teljesen „lebénulunk”, azaz éppen azokat a gyakorlatokat hagyjuk ki az életünkből, amelyekkel a kapcsolatainkat tudnánk rendezni. Vakok vagyunk, bénák vagyunk a szeretetre, a kapcsolatainkkal való törődésre. És ezt az állapotot sokszor a reklámok is okozzák, s mindazok az anyagi dolgok, amelyeket az adventi, karácsonyi készületben olyan szükségesnek tartunk. Mindenre odafigyelünk, minden nagyon fontos, hogy „meglegyen az ünnepre”, csak éppen a másik személye szorul háttérbe.

Karácsonykor, amikor a mi Urunk megszületik, odaállhatok "vakon" és "kezetlenül” is a jászolhoz. Lehet az is, hogy csak elmegyek templomba, az éjféli misére, „mert így szoktuk”, de lehet érzékenység, nyitottság is bennem, amivel hagyom, hogy a Szentlélek irányítson, vezessen. Ha csak annyit megteszek, hogy lehetőséget adok erre, és segítek a másiknak, amennyire erőm telik – ahogyan a kovács vak, kezetlen lánya tette –, akkor megtörténik a csoda. Látni fogok, és képes leszek cselekedni, mert, amikor az ember befogadja a szívébe a megszületett Megváltót, akkor felnyílik a szeme, meggyógyul a bénultságából, és képes lesz – SZERETNI.

P. Balla Barnabás

Forrás: Magyar Pálos Rend




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése