„Tövissel koronáztak”
Jézus szenvedéstörténete, passiója kapcsán találkozunk azzal, hogy őt tövissel koronázták meg. Paradox, majdhogynem morbid képzetpárosítás: a királyság dicső auráját kifejező koronát gazzal, sőt megnyomorító tövissel jelképezni. Az egyház mégis elénk állítja ezt a jelenetet; imádságos hagyományunk erről a jelenetről külön elmélkedik a rózsafüzér egyik tizede kapcsán – „Akit érettünk tövissel koronáztak”
Saját töviseink
Az elmélkedés kalandjában – hogyha keressük Jézus életéből ennek a mozzanatnak a mi személyes életünkre levonható következményét, kapcsolatát hétköznapi életünkkel –, a következő megfogalmazásra juthatunk: „Akit érettünk tövissel koronáztak” – „Akit érettem tövissel koronáztak”. Vagy tovább ízlelgetve, ragozgatva a kifejezést: „Akit tövissel koronáztunk” – „Akit tövissel koronáztam”.
Melyek azok a tövisek, amelyeket Jézus fejére helyeztem, esetleg helyeztünk? Melyek az én tüskéim, amelyekkel távol tartom magamtól Jézust? És melyik Jézusba döftem tövist? Úgy is fogalmazhatnék, hogyan vannak kapcsolatban töviseim Jézussal? Hol helyeztem Jézusra én töviskoronát?
„Mikor láttunk téged…”, hogy töviskoronát helyeztünk volna a fejedre? „Amit e legkisebbek közül egyel is tettetek…”. Melyek azok a tüskék, amelyekkel a felebarátaimmal önmagát azonosító Jézusba beleszúrtam? Felebarátaimba, a hozzám közel lévőkbe (proximus, prossimo, neighbour), vagyis nem a félig barátaimba. Családom, osztályom, munkahelyem, lakóhelyem Krisztusaiba.
A megnyesett fa kivirul
Még mielőtt ezeket a tüskéket, amelyekkel másokat meg tudunk sérteni, magunk ellen fordítanánk, és elkezdenénk önmagunkat is böködni velük, van egy felszabadító örömhírem. Krisztus egyháza segítségünkre siet! Egy olyan módszert ajánl, ami nem feltétlenül kellemes, de az új élet, az újjáéledés reményét hordozza magában. A kiengesztelődés szentségét.
A gyóntatószékbe belépni kicsit olyan, mint amikor tavasszal a fák a metszőollóval „felfegyverkezett” gazda kezei alá kerülnek. Fájdalmasnak ígérkezik. Időnként „könnyeznek” a szőlőindák. De ez a záloga az új, gazdag, édes termésnek. Adjuk meg az igazi gazdának a lehetőséget, hogy elszáradt, elhalt, tűzre való töviseink helyére termő hajtásokat élesszen!
Molnár Lehel (piarista)
Forrás: Piarista blog - http://vacipiar.blog.hu
Jézus szenvedéstörténete, passiója kapcsán találkozunk azzal, hogy őt tövissel koronázták meg. Paradox, majdhogynem morbid képzetpárosítás: a királyság dicső auráját kifejező koronát gazzal, sőt megnyomorító tövissel jelképezni. Az egyház mégis elénk állítja ezt a jelenetet; imádságos hagyományunk erről a jelenetről külön elmélkedik a rózsafüzér egyik tizede kapcsán – „Akit érettünk tövissel koronáztak”
Saját töviseink
Az elmélkedés kalandjában – hogyha keressük Jézus életéből ennek a mozzanatnak a mi személyes életünkre levonható következményét, kapcsolatát hétköznapi életünkkel –, a következő megfogalmazásra juthatunk: „Akit érettünk tövissel koronáztak” – „Akit érettem tövissel koronáztak”. Vagy tovább ízlelgetve, ragozgatva a kifejezést: „Akit tövissel koronáztunk” – „Akit tövissel koronáztam”.
Melyek azok a tövisek, amelyeket Jézus fejére helyeztem, esetleg helyeztünk? Melyek az én tüskéim, amelyekkel távol tartom magamtól Jézust? És melyik Jézusba döftem tövist? Úgy is fogalmazhatnék, hogyan vannak kapcsolatban töviseim Jézussal? Hol helyeztem Jézusra én töviskoronát?
„Mikor láttunk téged…”, hogy töviskoronát helyeztünk volna a fejedre? „Amit e legkisebbek közül egyel is tettetek…”. Melyek azok a tüskék, amelyekkel a felebarátaimmal önmagát azonosító Jézusba beleszúrtam? Felebarátaimba, a hozzám közel lévőkbe (proximus, prossimo, neighbour), vagyis nem a félig barátaimba. Családom, osztályom, munkahelyem, lakóhelyem Krisztusaiba.
A megnyesett fa kivirul
Még mielőtt ezeket a tüskéket, amelyekkel másokat meg tudunk sérteni, magunk ellen fordítanánk, és elkezdenénk önmagunkat is böködni velük, van egy felszabadító örömhírem. Krisztus egyháza segítségünkre siet! Egy olyan módszert ajánl, ami nem feltétlenül kellemes, de az új élet, az újjáéledés reményét hordozza magában. A kiengesztelődés szentségét.
A gyóntatószékbe belépni kicsit olyan, mint amikor tavasszal a fák a metszőollóval „felfegyverkezett” gazda kezei alá kerülnek. Fájdalmasnak ígérkezik. Időnként „könnyeznek” a szőlőindák. De ez a záloga az új, gazdag, édes termésnek. Adjuk meg az igazi gazdának a lehetőséget, hogy elszáradt, elhalt, tűzre való töviseink helyére termő hajtásokat élesszen!
Molnár Lehel (piarista)
Forrás: Piarista blog - http://vacipiar.blog.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése