2015. június 13., szombat

A Szűzanya Szeplőtelen Szívének tisztelete

Lucia nővér Fatima-i látnoknak 1925. december 10-én Pontevedrában (Spanyolország) megjelent a Szűzanya a kis Jézussal és így szólt hozzá:

"Leányom, nézd a szívemet, melyet tövisek vesznek körül, melyekkel a hálátlan emberek káromlással és háládatlan cselekedeteikkel állandóan átszúrják. Legalább te próbálj vigasztalni és add közre, hogy megígérem, mindazokat, akik öt hónapon keresztül mindig az első szombaton gyónnak és szentáldozáshoz járulnak, egy rózsafüzért imádkoznak és 15 percen át a rózsafüzér 15 titkának átelmélkedésével elidőznek nálam, azzal a szándékkal, hogy azáltal engeszteljenek,
támogatni fogom haláluk órájában minden kegyelemmel, ami e lelkek üdvösségéhez szükséges."

A második jelenésben pedig még kiegészítette:
"Jézus...meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem az üdvösséget és ezeket a lelkeket Isten úgy fogja szeretni, mint a virágokat, amelyeket én állítok oda, hogy trónját díszítsék."

A Mária Szeplőtelen Szívével szemben elkövetett sértések és káromlások öt fajtája, amiért engesztelnünk kell:
1. a szeplőtelen fogantatásával szembeni,
2. a szüzességével szembeni,
3. az istenanyaságával szembeni káromlások, melyek egyúttal annak elutasításai is, hogy az emberek édesanyjának ismerjék el, 
4. azokért, akik nyilvánosan arra törekednek, hogy a gyermekszívekbe e szeplőtelen anyával szemben közömbösséget, megvetést, sőt még gyűlöletet is oltsanak, 
5. azokért, akik közvetlenül a szentképeiben gyalázzák.

Az ájtatosság érvényességéhez szükséges, hogy egymás után következő öt első szombaton
- szentgyónást végezzünk,
- szentmisén vegyünk részt,
- szentáldozáshoz járuljunk,
- imádkozzunk el egy rózsafüzért,
- negyedórát elmélkedjünk a rózsafüzér valamelyik titkáról.

Amennyiben az "öt engesztelő első szombatot" egymás után háromszor tartjuk,
sorra vehetjük a 15 titkot (örvendetes, fájdalmas, dicsőséges), minden első szombaton egyet-egyet.

Mindezt tudatosan, azzal a kifejezett szándékkal végezzük, hogy a Szűzanyát ért megbántásokért ajánljuk fel engesztelésként.

A szentgyónást az elsőszombatot megelőző napokban, tehát első pénteken is el lehet végezni,
de kifejezetten az engesztelés szándékával kell azt fölajánlani.

Forrás: Oratio


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése