2015. március 31., kedd

A Nagyhét

A nagyhéttel megkezdődik Jézus halálának és feltámadásának tulajdonképpeni ünneplése. A Jézus szenvedésére való emlékezést diadalmenettel kezdjük. Ahogy egykor Jézus bevonult Jeruzsálembe, és ott királyként ünnepelték, úgy indulunk mi is pálmaágakkal a templomba. A körmenettel valljuk meg, ki is ez a Jézus, aki kész végigjárni a kereszt útját. Ő a Messiás, aki bennünket szabadságra vezet, Ő a Király, az egész világ ura. Miközben Jézust, az igazi királyt követjük és elotte énekeinkkel hódolunk, magunkat is begyakoroljuk királyi méltóságunkba.

Mindannyian királyok vagyunk. Valahányszor megérint bennünket a szenvedés, mindig arra kell emlékeznünk, hogy királyi méltóság lakik bennünk. Jézushoz hasonlóan, aki királyként járta végig a gyalázat útját és legmélyebb megalázottságában is tudatában maradt isteni méltóságának, bennünket sem tud összetörni a szenvedés. Elnémíthat, magányba és szomorúságba taszíthat, de méltóságunktól nem foszthat meg. Ezt jelenti a szenvedés hetének kezdetén Jézus diadalmenete, amely egyszerre ad célt az o és a mi szenvedésünknek is. 

A nagyhét első napjain sokan még dolgoznak. Ezt a szent hetet mégis másként kellene alakítanunk, mint a többi munkanapot. Személyes nagyheti liturgiámhoz hozzátartozik, hogy teljes nyugalomban végighallgatom Bach János- és Máté-passióját. Evangélium-magyarázatokat olvasok, hogy közel kerüljek Jézus szenvedéstörténetéhez. Érzem, hogy Jézus szenvedéstörténetét sohasem tudom megfejteni. Újra és újra fölvetődik a kérdés: mi értelme van Jézus szenvedésének? Mit jelent, ha a liturgiában megvalljuk, hogy Krisztus kereszthalálával megváltott bennünket? Miért kellett éppen így történnie a megváltásnak? Milyen értelmet kölcsönöz Jézus szenvedése a saját szenvedésemnek, és hogyan győzhetem le azt?

A nagyhét első csúcspontja a nagycsütörtök. Vele kezdődik a „Triduum Sacrum”, a Szent Háromnap misztériuma. Az Eukharisztia alapítását ünnepeljük, amely az utolsó vacsorán történt. Jézus látható jelet akart ránk hagyni, hogy bizonyítsa nekünk végsőkig menő szeretetét. Az eukharisztia az az alkalom, ahol naponként újból megtapasztaljuk szeretetének titkát. Miközben Jézus megtörte a kenyeret és a tanítványoknak adta, miközben megáldotta és tanítványainak nyújtotta a kelyhet, az új szövetség jelét, felfoghatóvá vált, hogyan értette ő maga a kereszthalálát: szeretetének teljességeként, értünk való önátadásként. Kikerülhette volna a letartóztatást, és elmenekülhetett volna egy másik országba – de ő kitartott, mert nem akarta elhagyni a tanítványokat, akiknek Isten szeretetét hirdette és konkrét cselekedettel bizonyította is. Kereszthalálában megmutatta nekik, hogy a végsőkig szerette őket. Minden egyes eukharisztián Jézus szeretetében részesedünk, amely a haláltól sem irtózott. Minden nagy szeretet legyőzi a halált. Szeretetének jeleként Jézus megmosta tanítványai lábát. Ezt az ősi szertartást az esti liturgiában végzi a pap. A közösség 12 tagjának megmossa a lábát, hogy láthatóvá legyen, mit tett értünk Jézus kereszthalálában: lehajolt hozzánk, egészen a halál porába, megmosta és meggyógyította beszennyeződött, sebzett lábunkat.

Forrás: Anselm Grün - Húsvéti módon élni / Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése