2014. október 7., kedd

A rózsafüzér (szentolvasó) imádkozása 4.

Rózsafüzér ima szemlélődő módon 

Október a rózsafüzér hónapja. Az imádság egyik egyszerű és de igen mély formája a rózsafüzér. Lehet persze nagyon gépiesen és monoton módon is imádkozni, de ez az imamód sokkal többet rejt magában. A rózsafüzért lehet meditatív, szemlélődő módon, a Szentírást olvasva imádkozni. Hogyan?

A misztérium kimondása: minden tizednek van egy misztériuma, Jézus életének egy egy eseményéhez kapcsolódóan.

Isten igéjének hallgatása: lassan elolvasom a misztériumhoz tartozó szentírási részt

Csend –néhány percet csendben elidőzök, engedem, hogy hasson rám az Ige

Miatyánk

10 Üdvözlégy –közben Jézus nevénél belefűzöm a misztériumot pl Jézus, aki értünk vérrel verejtékezett. 

Figyelmemet igyekszem a titokra irányítani és kevésbé az Üdvözlégy -ek szavaira.  

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen

Újra kezdem ugyanezt egy másik titokkal

Ha a rózsafüzért szemlélődő módon akarjuk imádkozni, akkor a legfontosabb az, hogy ne kapkodjunk. Nem kell minden áron végig imádkozni minden titkot. A csend, figyelem, elmélyültség a lényeges és nem a teljesítmény. Azt is lehet, hogy csak egy misztériumnál maradok és engedem, hogy mélyebben a szívembe hatoljon. Ha valami megérint maradhatok annál a titoknál a következő tizedekben is, aztán a következő nap a másik titokkal kezdem. Fontos inkább, hogy egy meghatározott időt pl. 20-25 perc töltsek el ebben az imában.

A hagyományos rózsafüzér titkok mellett most más titkokkal is imádkozhatunk:

1. Misztérium: Jézus, aki orvosként volt közöttünk

Mt 2O, 29-34 Jerikói két vak meggyógyítása

2. Misztérium: Jézus, aki az élet barátja

Mt 5,35-43 A halott kislány feltámasztása

3. Misztérium: Jézus, aki kinyilvánította Isten megbocsátó arcát

Lk 7,36-5O Jézus megbocsát a bűnös asszonynak, „akinek sokat bocsátanak meg az jobban szeret”

4. Misztérium: Jézus, aki kinyilvánította az Atya végtelen irgalmát

Lk 15, 11-24 a tékozló fiú hazatérése

5. Misztérium: Jézus, aki jó pásztorként szeret minket

Jn 10,9-15 „azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen”

Forrás: Jezsuiták 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése