2014. szeptember 21., vasárnap

Isten igazságossága és az ingyenes kegyelem

P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 25. vasárnapra

A mennyek országát jelképező, a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd meghökkent bennünket: mi is értetetlenül állunk, vagy talán lázadozunk is a gazda viselkedését hallva. Ezt mondja a követelődző munkásnak, aki az egész nap terhét viselte: „Barátom, nem követek el veled szemben igazságtalanságot, hiszen egy dénárban egyeztünk meg. Ha az utolsónak is annyit szánok, mint neked, nem teszem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?” 

Gyakran összehasonlítjuk magunkat másokkal; esetleg irigykedünk, hogy másoknak jól megy sorsa. Az ószövetségi ember mentalitása ez, amikor méltatlankodik, hogy a „bűnösöknek”, (a választott néphez nem tartozókat nevezi így) nagyobb a szerencséjük, mint a törvényhez hűségeseknek. Ez manapság is megtörténik, amikor a gyakorló hívőket esetleg baj, betegség sújtja, és lázadoznak, mert Isten igazságosságát és jóságát nem értik, és már most elővételezni akarják az igazságszolgáltatást. És főleg az a keresztényietlen magatartás, ha magunkat különbnek tartjuk másoknál, a nem hívőknél. Mert valójában a hit és a hitetlenség, a jó és a rossz határvonala valamennyiünk szívén keresztül húzódik. Mindannyiunknak állandóan meg kell térnünk, mindannyian rászorulunk Isten irgalmas jóságára.

Isten igazságossága és jósága – emberi okoskodásunk szerint – látszólag ellentétben áll egymással. Igazában a végső igazságszolgáltatásra az utolsó ítéleten derül fény, amikor a Bíró jobbjára vagy baljára állít bennünket a szeretet cselekedetei szerint. Az igazságos és irgalmas mennyei Atya az utolsó ítéletig visszavárja tékozló fiait: sohase késő a megtérés! Csak ne halasszuk halálunk órájára. Azt mindenképpen fontoljuk meg, hogy a jutalmazás nem érdemeink szerint történik, mert a kegyelem ingyenes. Életünkben is Isten minden természetes és kegyelmi adománya ingyenes, ajándék. Az irgalmas és szerető Atya – egyszülött Fia érdemeiért, a Szentlélek kegyelme, belénk árasztott szeretete által újjáteremt bennünket, és így képesek vagyunk szeretni Istent és testvéreinket.

Isten nagylelkűségét nem múlhatjuk felül, - mondta Loyolai Szent Ignác. A legfontosabb az, hogy megnyíljunk az isteni ajándéknak. De ez a megnyílás is ajándék. Itt idézem még Maurice Zundel svájci misztikus papot: Isten ingyen adja, amit ad; azt is ő adja, amit kér, és kétszeresen adja vissza azt, amit tőlünk kap. (Mt 20, 1-16a)

Forrás: Vatikáni Rádió 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése