2014. augusztus 22., péntek

Szűz Mária királynő


Az ünnep kiegészíti és folytatja a Nagyboldogasszony körüli gondolatokat. A Szűzanyának a dicsőségben is egyesülnie kellett Azzal, Akivel olyan szorosan összekapcsolódott földi életében, Akihez annyira hasonlóvá vált, hogy lelkét átverte a kínszenvedés fájdalma, és aki hallotta, hogy Fia felajánlja lelkét az Atyának. A liturgia ezért Királynőként ünnepli azt, aki Fia, a Király mellett áll.
A Szűzanya királynői méltósága nem földi eredetű, hanem kizárólag Fia királyságából származik. Izajás jövendölése szerint "az Ő vállára kerül az uralom; így fogják hívni: csodálatos tanácsadó, erős, Isten, örök atya, a béke fejedelme." Gábor angyal kifejezetten a "Magasságbeli Fiának" nevezte. "Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját., uralkodni fog örökké, s országának nem lesz vége." Jézus, amikor Szűz Mária Fia lesz, tőle kapja emberségét, Ő viszont anyját isteni királysága részévé teszi.
A Szűzanyát az egyház bizalommal hívja segítségül, és arra buzdítja a keresztényeket, könyörögjenek Hozzá, aki "fölmagasztalva a mennyben az összes szentek és angyalok fölé.szószólónk Fiánál a mindenszentek közösségében., hogy a világ népei egyetértésben és békességgel gyűljenek össze Isten egyetlen népében a szent és oszthatatlan Háromság dicsőségére". (LG 69).

Szent Amadeus püspök szentbeszédéből

"Illő volt, hogy Fia érdemei folytán előbb itt a földön dicsőség övezze a Szűzanyát, utána pedig megkapja dicsőséges helyét a mennyben is. Illő volt, hogy itt a földön dicső legyen, hogy azután bejusson a mennyei teljes boldogságba. Illő volt, hogy miként itt a földön az erények legmagasabb fokára felemelte Őt a Szentlélek, ugyanúgy a legnagyobb mennyei dicsőségbe is bevigye."

Szűz Mária királynő litánia

Az Újszövetség Asszonya    -    imádkozz értünk! 
Napba öltözött Asszony 
Csillagokkal koronázott Asszony
Végtelen jóság Úrnője 
A megbocsátás Asszonya
Családjaink Asszonya   
A szent Egyház ragyogása
Az emberi nem becsülete 
Az isteni könyörület szolgálója
Isten népének segítője 
A szeretet királynője
Irgalmasság királynője 
Béke királynője
Angyalok királynője 
Pátriárkák királynője 
Próféták királynője
Apostolok királynője 
Hitvallók királynője 
Szüzek királynője 
Mindenszentek királynője
Bűn nélkül fogantatott királynő
Mennybe felvett királynő 
A Föld királynője 
Az ég királynője
A világmindenség Királynője
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit,    -   bocsáss meg nekünk, Uram! 
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit,    -   bocsáss meg nekünk, Uram!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit,    -   könyörülj rajtunk, Uram!
V. Imádkozz érettünk, Istennek szent Anyja! 
R. Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Szent-Gály Kata: Három világrész

Felöltöztettünk szőkeségbe. (Európa)
Háttérbe adtunk palotákat. 
Rajzoltunk szemet, szelíd-kéket - 
Talán, hogy elfeledd hazádat, 
s miénk legyél, miénk egészen,
egy sápadtfényű, más vidéken, 
Mária!
A déli nap barnára festett, (Afrika) 
és fülbevaló karikádnak
aranyló ívén ritka gyémánt
küldi tüzét napsugárnak, 
míg gyöngy-fogad e kedvességen 
nevet reánk, derűs-fehéren, 
Mária!
De szőttünk néked japán selymet, ( Ázsia )
és hajtűt raktunk dús hajadba.
Szemöldöködnek sarka-ívét
kihúztuk kissé magasabbra,
és lett az arcod halványsárga, 
mert így szokás az új hazába,
Mária!

Forrás: Boldogasszony Iskolanővérek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése