2014. augusztus 14., csütörtök

Szent Maximilián Kolbe lengyel ferences rendi pap, vértanú 120 éve született

Szent Maximilián Kolbe lengyel ferences rendi pap, vértanú, aki Auschwitzban önként vállalta az éhhalált egy családos rab helyett, 120 éve, 1894. január 8-án született.

Rajmund Kolbe néven látta meg a napvilágot, szegény takács szülei öt gyermeket neveltek. Rajmund otthon tanult, csak egy évig járt kereskedelmi iskolába, ahol 1906-ban sikeresen levizsgázott. A következő évben belépett a ferences rendbe, a Maximilián nevet 1910-ben, novíciussá avatásakor vette fel. 1914-ben tett szerzetesi fogadalmat, 1918-ban szentelték pappá. 1912-től három évig Rómában, a Pápai Egyetemen filozófiát, majd a Nemzetközi Ferences Kollégiumban teológiát tanult, a doktorátust 1919-ben szerezte meg.
Ezután visszatért Lengyelországba, a krakkói ferences szemináriumban filozófiát és egyháztörténetet tanított, rövid ideig Zakopanéban kezeltette tüdőbetegségét. A Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja címmel vallási folyóiratot indított, amely három év múlva már 38 ezer példányban jelent meg. 1927-ben a Szeplőtelen Szűz tiszteletére Niepokalanówban elnevezett ferences kolostort és kiadót hozott létre. A törékeny alkatú és egészségű, de kifogyhatatlan energiájú szerzetes 1930-tól hittérítőként a Távol-Keletre ment, Nagaszakiban papnevelő szemináriumot hozott létre, a missziós munka után 1936-ban tért haza. Az általa alapított kolostor főnökeként napilapot és helyi rádiót indított, távírót helyezett üzembe, a második világháború kitörésekor a kolostorban 700 szerzetes élt és dolgozott.
A Lengyelországot 1939. szeptember 1-jén lerohanó németek rövid időre letartóztatták Kolbe atyát, a kolostort kifosztották. A falak között csak 40 szerzetes maradt, mert a többieket Kolbe biztonságuk érdekében hazaküldte, de Niepokalanów az üldöztetés ellenére is több ezer sebesült katonának, menekültnek és zsidónak adott menedéket. A Gestapo 1941 februárjában ismét letartóztatta a rendházfőnököt, akit májusban az auschwitzi megsemmisítő táborba vittek, ahol a holttestek szállítása volt a feladata.
1941. július végén egy fogoly eltűnt abból a barakkból, ahol Kolbe atyát fogva tartották (az illetőt jóval később a latrinában találták megfulladva). Megtorlásként a lágerparancsnok tíz embert jelölt ki éhhalálra, köztük volt a negyvenéves, kétgyermekes Franciszek Gajowniczek is, aki gyermekei jövőjét féltve összeroskadt a halálos ítélet hallatán. Ekkor a szikár, szemüveges Kolbe atya kilépett a sorból, és hasznavehetetlenségére hivatkozva felajánlotta életét ismeretlen fogolytársáért cserébe. A meglepett német tiszt némi habozás után őt küldte a halálcellába. Két héttel később, 1941. augusztus 14-én újabb tíz rabnak kellett a hely, és a halálra ítéltek közül még egyedül életben lévő Kolbe atyát méreginjekcióval kivégezték.
A koncentrációs tábor túlélői megőrizték emlékezetükben az életét embertársáért feláldozó Kolbe nevű papot, és nyugatnémet püspökök a lengyeleket megelőzve már 1960-ban kérték szentté avatását. A lengyel szerzetest VI. Pál 1971. október 17-én avatta boldoggá, szentté avatási szertartását 1982. október 10-én honfitársa, II. János Pál pápa celebrálta. A meghívottak között ott volt az a Franciszek Gajowniczek is, akinek életéért cserébe a mártír atya a sajátját áldozta fel.
Szent Maximilián szobra látható a londoni Westminster apátság nyugati bejárata fölött, a szombathelyi ferences templom üvegablakán, Lengyelországban film is készült életéről.

Forrás: MTVA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése