2014. augusztus 31., vasárnap

A keresztcsőrű nyomdokán 7.


Könyvajánló

Willi Lambert SJ: Miért, mit, hogyan gyónjak?

A neves jezsuita szerző e füzetecskével segíteni akar gyónási előkészületünkben, hogy miért, mit, s hogyan gyónjunk.



Forrás: Martinus

A könyv megvásárolható a Korda kiadótól.

2014. augusztus 29., péntek

Az ima és az emberi személyiség három területe

Henri Boulad SJ jezsuita atya előadása a Párbeszéd Házában


Így lett vértanú Keresztelő János

A próféta, aki minden rezdülésével Istenét szolgálta

Augusztus 29-én Keresztelő Szent János vértanúságára emlékeznek a katolikusok. Az Ószövetség utolsó és az Újtestamentum első prófétája nemcsak a szavak, hanem a tettek embere volt.


Amikor egy szentről emlékeznek, a halála napját tekintik megdicsőülése ünnepének, hiszen ez a nap jelenti az örök életének kezdetét. Azonban Keresztelő János születése is különleges , hiszen Jézus eljövetelének futáraként emlegetik. Pál az Újtestamentum kilencedik könyvében leírja, hogy Keresztelő Jánost Isten már az anyja méhéből arra szólította, hogy kövesse őt.  János életének minden rezzenésével Jézust szolgálta.

Mindenkit, kivétel nélkül megtérésre hívott

Izaiás próféta az Ószövetségben így ír János prófétai hivatásáról: „Az Úr hívott meg, mielőtt még megszülettem; anyám méhétől fogva emlékezetében él nevem… A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.” A próféta megszületésénél már tudták, hogy az Úr áldása fogja végigkísérni életét. Jézus maga is így beszélt Jánosról: „az asszonyok szülöttei között nem született nagyobb keresztelő Jánosnál.” A Keresztelő a pusztában élt, hitét és lelkét erősítette, majd Izraelben hirdette az igét és a bűnbánatra szólított fel mindenkit. Jézusra mutatva így beszélt: „Íme az Isten Báránya. Íme aki elveszi a világ bűneit. Őt hallgassátok.” Keresztelő János élethivatása volt az emberek Jézus Krisztushoz vezetése, és ez példa minden keresztény számára.

A hite miatt kellett meghalnia. Mindenkit, kivétel nélkül arra szólított fel, hogy térjen meg. Nem becsülte azokat, akik vélt hitükkel kérkedtek, csak egy utat ismert: az Istenhez vezetőt. A farizeusok és esszénusok a törvény ismerőinek vallották magukat, emiatt nagy hangon hirdették: csak az a helyes út, amelyet őt követnek.  János így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hagy arra hivatkozhattok: Ábrahám a mi atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt!' (Máté 3,7-10). Jézust így hirdette: „Aki utánam jön, erősebb nálam”, és ezzel egyidőben bűnbánatra szólította fel az embereket.

Bár Heródes király tisztelte és szent embernek tartotta Keresztelő Szent Jánost, mégis elfogatta a prófétát. Az ok: János megfeddte őt, amiért testvére feleségét, Heródiást vette el. Az asszony különböző fondorlatokkal rávette a királyt, hogy fejeztesse le Jánost.

Az üzenet: önvizsgálat és küzdelem a képmutatás ellen

A keresztény élet a próféta életéhez hasonlít. Isten földi országának felemelkedéséhez minden keresztényre szükség van. A hívó szó nem mindig jut el a címzettekhez, nagy erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy Isten szolgálatába álljanak az emberek. A keresztény életet semmiképpen nem szabad feladni, küzdeni kell, nem csak a nevünkben kell őriznünk kereszténységünket. A képmutatás, a hamis szavak nem vezetnek az üdvösséghez.

Keresztelő Szent János mártírságának ünnepén a katolikus egyház arra szólít: szálljunk magunkba, tekintsük Jézus Krisztust életünk értelmének. Nyissuk ki szívünket-lelkünket, fogadjuk be az Urat, ne figyeljünk hamis szavakra. Krisztus mindenkihez szól, nincsenek kivételek. Szent János is ezt a hírt hozta el az emberiségnek.

Forrás: Catholic.org

Himnusz Keresztelő Szent Jánosról


Ut quaeant laxis

Hogy zengjen néped szép dicsireteddel,
s' Te életednek csuda-tételével:
Bünös nyelvünknek kötelét óldozd-el,
Szent János vedd-el.

Gábriel Angyal Menyböl alá-jöve,
Születésedröl szépen jövendöle:
Eleted rendit, s' neved meg-beszélte,
Mert Isten küldte.

Miért Istennek Szent igiretiben,
Atyád kétséges; némúla nyelvében.
De hogy születél formálád isméglen,
Nyelvét épségben.

Anyád méhében valál helyheztetve,
Isméréd Christust, te-hozzád jönie:
Kit mindeniknek jelente Szüléje,
Repdesvén méhe.

Kicsin-korodban menél a' pusztában,
Világiakat távoztatván abban:
Tiszta élet-ért lakál barlangokban,
Sanyarúságban.

Tested födözted teve-ször ruhával,
Es övedzettél sanyarú madzaggal:
Eteled vólt, erdei méz, sáskával;
s' Vizi itallal.

A' több Próféták Christust csak hirdették,
Ö el-jövését csak meg-jövendölték:
De te-általad újjal mutattaték,
s' Dicsöitteték.

Im hol, azt mondád: az Isten Báránnya,
Ki e' Világnak lészen Meg-váltója:
Bünét el-törli, vétkeit el-mossa,
s' Lelkét gyógyíttya.

Ennél e' széles föld-kerekségében,
Szentebb született, nem vólt emberekben:
Ki Világ Urát meg-mosá a' vizben,
Mert vólt kedvében.

Oh te Istennek bóldogságos Szente,
Es Szüzek-között tisztaságos Szüze:
Ki Istennél vagy Mártyr, és Remete,
Isten edénye.

Az Isten néked nagy szép jutalmat ád,
Mert fejedben már Menyben szép koronád:
Meg-gyümölcsözte életed te múnkád,
Christust imádád.

Most azért kérünk, lágyítsad szivünket,
Szent érdemeddel töröld-el bününket:
Es Menyországra tisztíts ösvenyünket,
s' Vezérelly minket.

Hogy e' Világnak kegyes Teremtöje,
Es embereknek kegyelmes Istene:
Méltóztassék már lakozni szivünkbe,
Jussunk kedvébe.

Mennyei sergek, tégedet dicsirnek,
Felséges Isten, s' néked énekelnek:
E' földiek-is azon könyörögnek,
Idvezüllyenek.

Dicsösség néked Menyben örök Isten,
Tisztesség néked áldott Fiú Isten:
Ezekkel eggyütt Szent Lélek Ur Isten,
Egy bizony Isten.

Kájoni János: Cantionale catholicum. Csík 1676, 455–6. 

2014. augusztus 28., csütörtök

Szent Ágoston életrajza és a Vallomások elemzése

Szent Ágoston (Aurelius Augustinus - a- 354-430) a kereszténység egyik legnagyobb gondolkodója, az ókeresztény irodalom kiemelkedő alakja, a katolikus egyház szentje és tanítója.

 A Római Birodalom észak-afrikai tartományának (Numidia) Thagaste nevű városában született. Apja még pogány volt, édesanyja, Monica keresztény családból származott. Tanulmányai során széles körű filozófiai műveltségre tett szert, s később retorikával (szónoklattan) foglalkozott. Fiatal korában érzékisége a testi örömök felé csábította, s egy hosszú ideig fennálló szerelmi viszonyból fia is született (Adeodatus, 372-390). 

Mikor Mediolanumban (ma Milánó) elnyerte a szónoklattani tanszéket (384-ben), gyakran és nagy figyelemmel hallgatta Szent Ambrus híres prédikációit, és felismerte a korábban általa nem sokra értékelt Biblia allegorikus értelmezésének lehetőségét. 

Belső vívódásait egy misztikus kerti jelenet döntötte el a kereszténység javára: a szomszédból éneklő gyermekhangot hallott, amely ismételten ezeket a szavakat mondta: "Tolle, lege" ("vedd, olvasd"); találomra ütötte fel a Bibliát, s Szent Pál egyik levelének következô részletét olvasta (s ezt magára vonatkoztatta): "Nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az Jézus Krisztust és ne gondozzátok a testeteket a vágyakozásra." 

Ennek hatására megtért, és 387 nagyszombatján felvette a keresztséget fiával és barátjával együtt. Ezután visszatért Afrikába, majd szülôvárosában, Thagastéban élt kolostori magányban, filozofikus-aszketikus közösségben. Tudásának és jámborságának híre egyre jobban ismertté tette, s a keresztény hívek kívánságára beleegyezett, hogy pappá szenteljék. 396-ban Hippo város püspöke lett. 

Rengeteget dolgozott, hatalmas irodalmi tevékenységet fejtett ki: filozófiai, teológiai, hitvédô, egyházszervezôi munkákat alkotott. Átvette a keresztény filozófiába mindazt, amit az antikban fontosnak és értékesnek tartott. Haláláig összesen több mint száz művet írt. Életének alkonyát a népvándorlás korának kezdôdô zűrzavarai árnyékolták be. Mikor meghalt Hippóban, a várost már harmadik hónapja ostromolták a vandálok. 

A mai olvasóra a legnagyobb hatást Vallomások című műve teszi. 397 és 400 között írta, több mint tíz évvel megtérése után. Nagyjából életútjának felén járt, amikor ezt a számadását készítette. Műfaja nehezen meghatározható: önvallomás, gyónás, ima, filozófiai elmélkedések, teológiai fejtegetések, pszichológiai megfigyelések, életrajzi adalékok keverednek benne.

Az első részben (I-IX. könyv) a leghatározottabb az életrajzi jelleg: életútját világítja meg a megtérésig és anyja haláláig. Élete ellentmondásait akarja tisztázni benne: megmagyarázni, miként jutott el a különböző pogány filozófiai irányzatoktól a kereszténységig. Az emberi lélek legbensôbb titkait feltáró ôszintesége, intimitása miatt ez a rész ma is izgalmas, megrendítô olvasmány. "...Ágoston afrikai születés, afrikai lélek: ôszintesége egy afrikai lélek forró temperamentumából tör elő" (Babits). 
Ebben a részben olvasható a már említett kerti jelenet. 

A második rész (X. könyv) már elvontabb: a kereszténnyé lett Ágoston saját lelkét a bűn és az erény csatájának színtereként mutatja be. - A harmadik részben (XI-XIII. könyv) a Teremtés könyvét magyarázva az anyag, az idô, a semmibôl való teremtés kérdéseit tárgyalja.A Vallomásokban valami új született az európai irodalomban: első ízben tekinthetünk bele az emberi lélek mélységeibe, egy keresztény hívô lelkébe. Szent Ágoston a maga tapasztalatait, az átélt szellemi hatásokat, életének eseményeit saját lelki fejlôdésének, Istenhez való útjának szükségszerű mozzanataiként fogja fel. Babits Mihály méltán írta a Vallomásokról a következőket: "A keresztény író tekinti először a világot saját életének illusztrációjaként, s Szent Ágoston Vallomásai az első belülről látott lélekrajz a világirodalomban." (Babits Mihály: i. m. 133.l.) 

Forrás: Eduline








2014. augusztus 27., szerda

Vivarium lelki-szellemi műhely a bencéseknél


Édesanyák találkozója


Szent Mónika

Szent Mónika élete minta a családanyák számára.

Mindenekelőtt örök hűségben élt férjével, Patriciussal. Pedig annak nehéz, lobbanékony és heves természete óriási teher volt. Zsarnoki módon megkövetelte, hogy mindenben az ő akarata érvényesüljön. Mónika keresztény alázattal felelt a "támadásokra": készségesen alárendelte magát férje akaratának, szelídséggel, szolgálatkészséggel és nyájassággal próbálta őt megnyerni Krisztusnak. Még hűtlenségét is elnézte neki, zokszó nélkül tűrte a szidalmazásokat és a bántalmazásokat. Mai szemmel már-már érthetetlen türelmességével végül elérte, hogy Patricius önként belátta hibáit, s egyre nagyobb tisztelettel és szeretettel fordult hitvese felé. Szomszédasszonyainak, akik ámulva nézték, milyen szeretettel veszi körül Szent Mónika a saját férjüknél sokkalta nehezebb természetű Patriciust, odavetette: "Kevesebbet nyelveskedjetek és készségesebben engedelmeskedjetek férjeteknek, akkor nálatok sem lesz baj." Ezzel nyerte el szeretteinek és magának a földi életben mindannyiunk által vágyott harmonikus családi életet.

Pedig Mónikának nemcsak a férje, hanem anyósa részéről is sokat kellett tűrnie. A pogány nő sokáig ellenséges szemmel figyelte menyének minden lépését. A szolgák rosszakaratú sugdosása alapján igaztalan vádakkal illette Mónikát. ő erre ismét saját receptjét alkalmazta: páratlan szelídséggel és tiszteletteljes magatartásával leszerelte anyósa bizalmatlanságát, és megnyerte a szívét. Lassanként anyós és meny a legmeghittebb viszonyba kerültek egymással.

Elsőszülött fiának, Ágostonnak a kicsapongásai nagyon megszomorította Szent Mónika szívét. Kimondhatatlan aggódással figyelte tévelygéseit. Itt már szelídsége és kedvessége is kevésnek bizonyult, Ágoston annyira elmerült bűneiben. Nem maradt más fegyver számára, mint a soha meg nem szűnő imádság. Árnyékként követte tévelygő gyermekét. Elkísérte Rómába, majd Milánóba is. Itt megismerkedett Szent Ambrussal és kérte, foglalkozzon fiával. Ambrus keményen közbenjárt, s hatására Ágoston 386-ban felvette a keresztség szentségét. Ezzel Mónika megajándékozta az emberiséget az egyik legjelentősebb keresztény gondolkodóval és egyháztanítóval.

Mónika ezzel teljessé tette az életét. Fiának megvallotta: "Egyetlenegy dolog miatt kívántam a földön időzni, hogy katolikus kereszténynek lássalak, mielőtt meghalok. Az Úr sokkal többet adott: megérhettem, hogy lemondtál a földi boldogságról, s most szolgái közt láthatlak."

Ne kívánjunk mi sem mást gyermekeinknek és önmagunknak. Akkor olyan boldogsággal térünk meg az Úrhoz, ahogy Szent Mónika tette egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli élet után.

Kiss Tamás

Forrás: Hitvallás

2014. augusztus 23., szombat

A stigmatizált Galgóczy Erzsébet rövid életrajza

Galgóczy Erzsébet nagy magyar engesztelőnk, hitvallónk, Krisztus fehér vértanúja Szolnokon született 1905. június 27-én, 10. gyermekeként egy 11 gyermekes családban. A felnőttkort csak négy gyermek élte meg. Szülei mélyen vallásos, egyszerű emberek voltak. Két éves korában elvesztette édesapját.

Mindig nagyon beteges kislány volt, gyermekkorában balesetek is érték. Elemi iskoláit alig tudta emiatt elvégezni. Első áldozó is csak negyedikes korában lehetett a sok hiányzás miatt. Ettől kezdve napi áldozó lett. Jézus és a Szűzanya iránti szeretetét és odaadását édesanyjának köszönheti, aki még születése előtt felajánlja Jézusnak és a Szűzanyának.

– 1919-ben, az ún. Tanácsköztársaság idején, amikor a románok a Tiszáig jöttek és állandóan lőtték a várost, a Zagyva mellett álló templomból (ma a szolnoki Vártemplom) mint kis Tarzíciusz, kimenti az Oltáriszentséget a cibóriumban. Már ekkor vértanúságra vágyik, szeretné életét áldozni Krisztusért. A megáradt Zagyvát átúszva, fejére kötve menti meg a Drága Terhet... 14 éves ekkor...

– 1920. március 12-én fekszik betegen ágyba, és ettől kezdve tulajdonképpen élete végéig fel sem kel. 42 év súlyos testi és lelki szenvedésekben, ágyban fekve, tehetetlenül!

Betegségei, melyeket kereszthordozásként – vívódások után – felajánl a lelkek megmentéséért, a következők:

skarlát, szövődményeként vesebaj (4 éves!), égési sérülés angolkóros lábakra, tüdőgyulladás, majd TBC, a tüdőről a belekre, majd a csontokra húzódik, állandó lázas állapot, sokszor 42 C° felett, degeneratív mozgásszervi elváltozások, szív- és keringés-rendszeri betegségek, mindezeken felül mások betegségének átvállalására való készség és képesség...

– 1929. júl. elején jelenik meg nála először – kezdetben nem ismeri fel – a Szűzanya, a Szép Hölgy, és ettől fogva élete végéig majd minden nap. Ez év nagyböjtjében jelennek meg - időszakosan eltűnve, látható módon kezén, lábán és oldalán Krisztus sebhelyei. Karácsony éjszakáján pedig a töviskoronát kapja homlokára és fejére.

Ettől kezdve haláláig hetente (pénteki napokon) átéli Jézus kínszenvedéseit, együtt hordozza Vele a terheket, lelkeket mentve, engesztelve hazájáért. A Szűzanya mellett Jézus is többször megjelenik neki (pl. képeket mutatva neki az országról az ostrom idején), így kérve segítségét, amit ő mindig megad...

Szenvedéseiben a Szűzanya is ápolja, segíti, megáldoztatja, sőt esetenként maga Jézus is áldoztatja. Magát teljesen felajánlva Jézusnak és a Szűzanyának, nemzetünk bűneiért engesztelt, élte hihetetlen mélységű testi-lelki szenvedésekkel teli életét haláláig, és napról-napra vált Krisztus fehér vértanújává. Életútja párját ritkító misztika. A Szűzanya kérésére rejtettségben élte le engesztelő életét. Nem is igen tudnak Róla még halála után közel 50 év eltelte után sem. Mindenesetre Szt. Pió atya tudott Róla. Egy alkalommal magyar zarándokok keresték fel, akiket így fogadott: „Minek jönnek maguk ide Magyarországról? Van maguknak is stigmatizáltjuk: Galgóczy Erzsébet.” (Kiss Mária Hortenzia nővér: A stigmatizált Galgóczy Erzsébet – Új idők apostola c.könyv, 178. o.) Életútján papok, szerzetesek, segítők kísérték, akik tanúságot is tettek Róla...

Életét Máriaremetén fejezte be 1962. március 27-én. Halálakor rózsaillat töltötte be a szobát. Tisztelői később is részesültek rendkívüli, mennyei illatban... a budapesti Farkasréti temetőben is, a sírjánál.

Galgóczy Erzsébet életének fontossága, pillanatképei:

Az Oltáriszentség kimentése, vágy a vértanúságra, engesztelő áldozata, életfelajánlása, mérhetetlen szenvedéseiben a Szűzanya és Jézus személyes látogatása, támogatása, segítsége, a Szűzanya tanítása, a stigmák megjelenése, vádak, megnemértések, egyházi vizsgálatok, testi-lelki szenvedések, lelki vezetői, költészete, misztikus álmai, lelkigyakorlatai.

Galgóczy Erzsébet a Szűzanya kérésére rejtetten élte le életét. 2009-ben elkezdtük élete, személyisége, emléke felkutatását. A folyamatba illeszkednek bele a megismertetéséért mondott szentmisék és életéről tartott előadások is. Célunk Galgóczy Erzsébet. megismertetése lehetőleg minél több magyar emberrel hazánkban és határainkon kívül. Imádkozzunk ezért! Galgóczy Erzsébet, könyörögj érettünk!

A Boldogságos Szűz szavai Galgóczy Erzsébethez 1946. augusztus 30-án:

„Halálod után kinyilatkoztatja és megmutatja az Úr Jézus, hogy valóban az Ő eszköze voltál és engesztelő áldozata. És én megmutatom, hogy az enyém voltál és az Úr Jézus leghatalmasabb akaratából történt és fog történni minden. Nagy szándékainak megvalósításához téged használt és környezetedet eszköznek.”

Életének helyszínei:

(1905-1945) – Kisújszállás (1945-1954) – Veresegyháza (1954-1959) – Máriaremete (1959-1962)

Életrajzi források:

1. Kiss Mária Hortenzia (1911-1994) Miasszonyunkról nevezett kalocsai iskolanővér: A stigmatizált Galgóczy Erzsébet – Új idők apostola (1989) c. könyv

2. Roth Anna (1918-1998) Páli Szent Vincéről nevezett szatmári irgalmas nővér: A szeretet nem ismer határt (1991) c. könyv

Megjegyzés: Kiss Mária Hortenzia könyve már nem kapható, viszont Roth Anna (a könyv borítóján és belül sem található a szerző neve) könyve: „A szeretet nem ismer határt” címmel kapható.

Beszerezhető: Szeplőtelen Szív Alapítvány, 1029 Budapest, Álmos vezér u. 22. Tel.: +36(1)376-9654

Medveczky István

Forrás: Szeretet Földje


Limai Szent Róza imája


Vers Limai Szent Rózáról



Limai Szent Róza

Tüskésen, zölden kipattan a réten
a zsenge bimbó; éppen csak kibukkan
rózsák közül, máris nap lészen ottan:
rózsa-sugár s illat, mely leng sötéten.

Még ring a harmat könnyes permetében,
de már gazdája istápolni moccan,
féltvén ekétől s elhamarkodottan
kapó kezektől, nehogy kára légyen.

S amint kibomlik burka börtönéből
szűz szirma, hogy ne érje semmi rontás,
levágja s illőbb helyre rakja végül;

így vágta le korán az úr e pompás
szüzet, s koronájába rakta ékül:
ó, jókor megelőzött szörnyű rontás!

Molnár Imre




2014. augusztus 22., péntek

Szűz Mária királynő


Az ünnep kiegészíti és folytatja a Nagyboldogasszony körüli gondolatokat. A Szűzanyának a dicsőségben is egyesülnie kellett Azzal, Akivel olyan szorosan összekapcsolódott földi életében, Akihez annyira hasonlóvá vált, hogy lelkét átverte a kínszenvedés fájdalma, és aki hallotta, hogy Fia felajánlja lelkét az Atyának. A liturgia ezért Királynőként ünnepli azt, aki Fia, a Király mellett áll.
A Szűzanya királynői méltósága nem földi eredetű, hanem kizárólag Fia királyságából származik. Izajás jövendölése szerint "az Ő vállára kerül az uralom; így fogják hívni: csodálatos tanácsadó, erős, Isten, örök atya, a béke fejedelme." Gábor angyal kifejezetten a "Magasságbeli Fiának" nevezte. "Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját., uralkodni fog örökké, s országának nem lesz vége." Jézus, amikor Szűz Mária Fia lesz, tőle kapja emberségét, Ő viszont anyját isteni királysága részévé teszi.
A Szűzanyát az egyház bizalommal hívja segítségül, és arra buzdítja a keresztényeket, könyörögjenek Hozzá, aki "fölmagasztalva a mennyben az összes szentek és angyalok fölé.szószólónk Fiánál a mindenszentek közösségében., hogy a világ népei egyetértésben és békességgel gyűljenek össze Isten egyetlen népében a szent és oszthatatlan Háromság dicsőségére". (LG 69).

Szent Amadeus püspök szentbeszédéből

"Illő volt, hogy Fia érdemei folytán előbb itt a földön dicsőség övezze a Szűzanyát, utána pedig megkapja dicsőséges helyét a mennyben is. Illő volt, hogy itt a földön dicső legyen, hogy azután bejusson a mennyei teljes boldogságba. Illő volt, hogy miként itt a földön az erények legmagasabb fokára felemelte Őt a Szentlélek, ugyanúgy a legnagyobb mennyei dicsőségbe is bevigye."

Szűz Mária királynő litánia

Az Újszövetség Asszonya    -    imádkozz értünk! 
Napba öltözött Asszony 
Csillagokkal koronázott Asszony
Végtelen jóság Úrnője 
A megbocsátás Asszonya
Családjaink Asszonya   
A szent Egyház ragyogása
Az emberi nem becsülete 
Az isteni könyörület szolgálója
Isten népének segítője 
A szeretet királynője
Irgalmasság királynője 
Béke királynője
Angyalok királynője 
Pátriárkák királynője 
Próféták királynője
Apostolok királynője 
Hitvallók királynője 
Szüzek királynője 
Mindenszentek királynője
Bűn nélkül fogantatott királynő
Mennybe felvett királynő 
A Föld királynője 
Az ég királynője
A világmindenség Királynője
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit,    -   bocsáss meg nekünk, Uram! 
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit,    -   bocsáss meg nekünk, Uram!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit,    -   könyörülj rajtunk, Uram!
V. Imádkozz érettünk, Istennek szent Anyja! 
R. Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Szent-Gály Kata: Három világrész

Felöltöztettünk szőkeségbe. (Európa)
Háttérbe adtunk palotákat. 
Rajzoltunk szemet, szelíd-kéket - 
Talán, hogy elfeledd hazádat, 
s miénk legyél, miénk egészen,
egy sápadtfényű, más vidéken, 
Mária!
A déli nap barnára festett, (Afrika) 
és fülbevaló karikádnak
aranyló ívén ritka gyémánt
küldi tüzét napsugárnak, 
míg gyöngy-fogad e kedvességen 
nevet reánk, derűs-fehéren, 
Mária!
De szőttünk néked japán selymet, ( Ázsia )
és hajtűt raktunk dús hajadba.
Szemöldöködnek sarka-ívét
kihúztuk kissé magasabbra,
és lett az arcod halványsárga, 
mert így szokás az új hazába,
Mária!

Forrás: Boldogasszony Iskolanővérek


2014. augusztus 20., szerda

Kisboldogasszony búcsú Pálosszentkúton

Szeretettel várunk minden kedves testvérünket szeptember 6-7-én Pálosszentkútra,
a hagyományos búcsúnkra, a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepére.

Pálos atyák és testvérek.



Programja:

szeptember 6. szombat

19:00 rózsafüzér
20:00 szentmise gyertyás körmenettel
24:00 szentmise a megholtakért, majd keresztút

szeptember 7. vasárnap

8:00 szentmise
9:00 rózsafüzér
10:00 szentmise körmenettel, celebrálja Geszler Péter atya
körmenet után gyermekek megáldása
14:00 litánia

Forrás: Magyar Pálos Rend


Ecclesia Kupa


Népének hűséges őre és vezetője volt

Szent István, Pannóniának ez a ragyogó csillaga akkor látta meg a napvilágot, amikor népetek súlyos válságba került. Fejedelmeitek ugyanis a vészes és szörnyű kalandozások után, amelyekkel a nyugati országokat pusztították, arra kényszerültek, hogy keressék a szomszédos népekkel való békés együttélés feltételeit. 
S miközben bölcsen és óvatosan egymáshoz közeledtek, Magyarországra érkeztek az evangélium első hirdetői. 
Ami akkor hazátokkal történt, új dolgok magját vetette el, s e kor hullámzó állapota, amely a látszat szerint az akkori bizonytalan körülményeknek volt eredménye, valójában az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét. Mindamellett Istvánnak, ennek az igen kiváló fejedelemnek születését, megkeresztelését, életszentségét és bölcsességét méltán tekinthetjük e szerencsés fejlődés mintegy kezdetének és csúcspontjának. Ezzel ugyanis végleg lezárul történelmeteknek ez a szakasza, és megnyílik a keresztény művelődés termékeny, új korszaka, amely most érkezik el ezeréves fordulójához. 
A szent király, Szent Adalbertnek lelki fia, a keresztény hit és erkölcs alapján állva, erős lélekkel, maradéktalanul megvalósította azt, amire Isten kiválasztotta: fiatal magyar nemzetének megmutatta és kijelölte azt az igazi utat, amely nemcsak az anyagi javak bőségéhez, hanem egyben magasabb értékű kincsekhez, vagyis a lelki műveltséghez és a természetfeletti kegyelemhez vezet. 
Mint népének hűséges őre és vezetője azt akarta, hogy az szabad és mindenkitől független legyen. Arra törekedett, hogy azt egy és egységes nemzetté forrassza össze. Önálló államformát biztosított neki, és olyan törvényeket hozott, amelyek a keresztény szellemiségből fakadtak. Egyidejűleg megszervezte királyságának határai között az első egyházi intézményeket, megvetve ezzel a jogi és lelkipásztori fegyelem alapjait, s ezzel előmozdította az Egyház termékeny növekedését magyar földön. Az esztergomi érsekségen kívül, amelyet Magyarország prímási székhelyévé tett, megalapította a kalocsai érsekséget és nyolc más egyházmegyét. Külön előjogokkal erősítette meg az akkor már meglevő pannonhalmi, Szent Mártonról nevezett monostort, létrehozta a veszprémi és pécsváradi monostorokat, a budai, nyitrai és székesfehérvári káptalanokat, és elősegítette a zalavári, bakonybéli, aracsi, oroszlánosi, sári, tatai és jáki monostorok felépítését. Ezek az egyházi intézmények, amellett, hogy a polgári közigazgatásnak is nagy segítségére voltak, olyan központokká váltak, amelyekben virágzott az istentisztelet, lelkesen folyt a hithirdető munka, s otthont találtak bennük a keresztény szellemű tudományok és művészetek, sőt gazdasági, szociális téren is, különösen a földművelés terén, a haladás előmozdítói voltak. 
Szent István, alighogy megkezdte ezt a munkát, Rómába küldte követét, Asztrikot, a pécsváradi monostor apátját, hogy terveit és alkotásait megerősítés végett előterjessze az Apostoli Szentszékhez. S annak bizonyítására, hogy a Szent Királyban különben is milyen nagy tisztelet élt a Szentszék iránt, szívesen említjük meg, hogy Szent Péter sírja közelében saját népe számára templomot és zarándokházat alapított. 
Itt vették kezdetüket az immár ezer éven át tartó, eredményekben gazdag kapcsolatok az Apostoli Szentszék és a magyar nemzet között, amelyeket a hithűség és a Szentszékhez való állandó ragaszkodás ihlettek, s amelyek mindkét fél számára oltalmat és segítséget jelentettek. 
Ami azonban a magyar népet leginkább megindította és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott, így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

Forrás: VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmából írt (AAS 62 /1970/, 578-580)



2014. augusztus 19., kedd

Isten megelőz



„Nem keresnél, ha Isten korábban már nem keresett volna téged; és nem szeretnél, ha már előbb nem szeretett volna. Isten megelőzött téged szeretetével és keresésével.”

Forrás: Ciszterci Nővérek

2014. augusztus 14., csütörtök

Szent Maximilián Kolbe lengyel ferences rendi pap, vértanú 120 éve született

Szent Maximilián Kolbe lengyel ferences rendi pap, vértanú, aki Auschwitzban önként vállalta az éhhalált egy családos rab helyett, 120 éve, 1894. január 8-án született.

Rajmund Kolbe néven látta meg a napvilágot, szegény takács szülei öt gyermeket neveltek. Rajmund otthon tanult, csak egy évig járt kereskedelmi iskolába, ahol 1906-ban sikeresen levizsgázott. A következő évben belépett a ferences rendbe, a Maximilián nevet 1910-ben, novíciussá avatásakor vette fel. 1914-ben tett szerzetesi fogadalmat, 1918-ban szentelték pappá. 1912-től három évig Rómában, a Pápai Egyetemen filozófiát, majd a Nemzetközi Ferences Kollégiumban teológiát tanult, a doktorátust 1919-ben szerezte meg.
Ezután visszatért Lengyelországba, a krakkói ferences szemináriumban filozófiát és egyháztörténetet tanított, rövid ideig Zakopanéban kezeltette tüdőbetegségét. A Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja címmel vallási folyóiratot indított, amely három év múlva már 38 ezer példányban jelent meg. 1927-ben a Szeplőtelen Szűz tiszteletére Niepokalanówban elnevezett ferences kolostort és kiadót hozott létre. A törékeny alkatú és egészségű, de kifogyhatatlan energiájú szerzetes 1930-tól hittérítőként a Távol-Keletre ment, Nagaszakiban papnevelő szemináriumot hozott létre, a missziós munka után 1936-ban tért haza. Az általa alapított kolostor főnökeként napilapot és helyi rádiót indított, távírót helyezett üzembe, a második világháború kitörésekor a kolostorban 700 szerzetes élt és dolgozott.
A Lengyelországot 1939. szeptember 1-jén lerohanó németek rövid időre letartóztatták Kolbe atyát, a kolostort kifosztották. A falak között csak 40 szerzetes maradt, mert a többieket Kolbe biztonságuk érdekében hazaküldte, de Niepokalanów az üldöztetés ellenére is több ezer sebesült katonának, menekültnek és zsidónak adott menedéket. A Gestapo 1941 februárjában ismét letartóztatta a rendházfőnököt, akit májusban az auschwitzi megsemmisítő táborba vittek, ahol a holttestek szállítása volt a feladata.
1941. július végén egy fogoly eltűnt abból a barakkból, ahol Kolbe atyát fogva tartották (az illetőt jóval később a latrinában találták megfulladva). Megtorlásként a lágerparancsnok tíz embert jelölt ki éhhalálra, köztük volt a negyvenéves, kétgyermekes Franciszek Gajowniczek is, aki gyermekei jövőjét féltve összeroskadt a halálos ítélet hallatán. Ekkor a szikár, szemüveges Kolbe atya kilépett a sorból, és hasznavehetetlenségére hivatkozva felajánlotta életét ismeretlen fogolytársáért cserébe. A meglepett német tiszt némi habozás után őt küldte a halálcellába. Két héttel később, 1941. augusztus 14-én újabb tíz rabnak kellett a hely, és a halálra ítéltek közül még egyedül életben lévő Kolbe atyát méreginjekcióval kivégezték.
A koncentrációs tábor túlélői megőrizték emlékezetükben az életét embertársáért feláldozó Kolbe nevű papot, és nyugatnémet püspökök a lengyeleket megelőzve már 1960-ban kérték szentté avatását. A lengyel szerzetest VI. Pál 1971. október 17-én avatta boldoggá, szentté avatási szertartását 1982. október 10-én honfitársa, II. János Pál pápa celebrálta. A meghívottak között ott volt az a Franciszek Gajowniczek is, akinek életéért cserébe a mártír atya a sajátját áldozta fel.
Szent Maximilián szobra látható a londoni Westminster apátság nyugati bejárata fölött, a szombathelyi ferences templom üvegablakán, Lengyelországban film is készült életéről.

Forrás: MTVA

2014. augusztus 13., szerda

2014. augusztus 12., kedd

Chantal Johanna-Franciska és szent barátja

Egy 16. századi festmény a reneszánsz kor feszes díszruhájában, magas csipkegallérban, nyakában sokszoros gyöngyfüzérrel és gyűrűkkel ékes kezében kendővel ábrázolta Franciskát, az akkor fiatal grófnőt. A festmény készítésekor még aligha lehetett sejteni, hogy ez a szalonokban feltűnést keltő fiatal hölgy – a majdani nagyszerű feleség, háziasszony és édesanya – misztikus kegyelmek hordozója lesz.

Jómódú és mélységesen katolikus hivatalnok- nemesi család második gyermekeként született Dijonban, 1572. január 28-án. Nem sokkal később elveszítette édesanyját, aki belehalt harmadik gyermeke szülésébe. Apja kitűnő nevelésben részesítette leányát, és húszévesen férjhez adta Christophe- Raboutin-Chantal báróhoz. A fiatalas.- szonyt Jeanne-Francoise Frémyot de Chantalnak szólították, s ebből egyszerűsítették a nálunk ismerős nevét: Chantal Franciska. A fiatal házasokat mély, kölcsönös szeretet fűzte egybe, és a házasság igen boldog volt. Franciska hat gyermeknek adott életet, közülük négy maradt életben. A birtokukon egy teljesen eladósodott háztartást kellett rendbehoznia, s a Bourbilli kastély gondtalan életű fiatalasszonyáról a krónikások azt írják, hogy nagy odaadással szolgálta a szegényeket, saját kezűleg készített számukra ételt.

1601-ben, két héttel legfiatalabb leánya születése után, vadászat közben Chantal báró egyik barátjának fegyvere véletlenül elsült, a báró halálos sebet kapott, s egy héttel később belehalt sérülésébe. Férje elvesztése a huszonnyolc éves Franciska számára súlyos csapás volt. Nehéz óráiban hitbeli kísértései is támadtak, de végül is ez a csapás vitte egészen közel Istenhez.

A temetés után apósa azzal fenyegetőzött, hogy kitagadja unokáit, ha Franciska át nem költözik az ő kastélyába.

Új otthonában, Monthelonban Franciska állandóan ki volt téve az egyik szolgáló zsarnokoskodásának, aki a házon is, az öreg bárón is kénye-kedve szerint uralkodott.

Franciska, aki egyébként nagyon érzékeny volt, nem vette zokon ezeket a bántásokat, sőt, maga mellé vette a szolgáló négy házasságon kívül született gyermekét, akiknek atyja az öreg Chantal báró volt, és a saját gyermekeivel együtt nevelte és tanította őket.

Annak a férfinak is megbocsátott, aki a férjét halálosan megsebesítette, és szeretetének jeléül vállalta egyik gyermekének keresztanyaságát.

Az özvegy Franciska lelki élete mindinkább elmélyült, és határozottan misztikus jelleget öltött. Gyötrelmei között egy profetikus látomásban meglátta jövendőbeli lelki vezetőjét. Ez időben magánfogadalmat tett, hogy többé nem lép házasságra. 1604. március 4-én találkozott Szalézi Ferenccel, aki épp böjti beszédeket tartott.

Benne felismerte a látomásbeli férfit. Néhány hónap múlva Szalézi Szent Ferenc is felismerte, hogy Isten reá bízta Franciska lelki irányítását. Innen kezdődött a két rokon lélek mélységes lelki barátsága, s hosszú, híressé vált levelezésük is.

Mivel Franciska határozott vonzódást érzett a szerzetesi életre, 1607. húsvétján Szalézi Ferenc püspök Annecyben föltárta előtte egy női rend alapításának tervét, amely szerint a nővérek klauzúra nélkül élnek, s amelybe beteg és öreg nők is kérhetik fölvételüket. Franciska boldogan fogadta ezt a tervet, de anyai kötelezettségei még egy ideig szűkebb családjához kötötték. 1610- ben már gondolhatott arra, hogy visszavonul a világtól. Búcsút vett apjától, akire ráhagyta fiát, és Annecyben, egy egyszerű, tóparti házban néhány társnőjével együtt megalapította a Vizitációs Nővérek Társaságát. E közösség lelkületét kétségtelenül Szalézi Szent Ferenc formálta személyes varázsával és beszédeivel, de Franciska szerepe legalább ilyen fontos volt. Elsősorban neki köszönhető a rend misztikus jellege.

A Franciska és Szent Ferenc közötti mély lelki barátság nem szakadt meg a szent püspök 1622-ben bekövetkezett halálával sem. Franciska szerető gondossággal ápolta lelki vezetője emlékezetét, sokat tett művei megjelenéséért, s nagy szerepe volt szentté avatásának előkészítésében is.

Rendjének fáradhatatlan szervezőjeként Franciska sokat utazott, s egyik útja során súlyosan megbetegedett. Hosszú haláltusában, tüdő- és mellhártyagyulladásban 1641. december 13-án halt meg. Tíz évvel később boldoggá, 1767.

július 16-án pedig szentté avatták. Chantal Johanna-Franciskát és Szalézi Szent Ferencet egyházunk páros szentekként tiszteli. Lelki, szellemi, érzelmi barátságuk érvényes és hiteles eszménye lehet nőknek és férfiaknak, s ugyanúgy házaspároknak is.

Forrás: Új Hajtás




2014. augusztus 11., hétfő

Assisi Szent Klára

Augusztus 11-én Assisi Szent Klárát (1193–1253), az aranyművesek és üvegesek védőszentjét ünnepeljük. A klarissza rend későbbi megalapítója Szent Ferenc hatására indult el Krisztus követésének radikális útján. 1255-ben avatta szentté IV. Sándor pápa. 
Klára a gazdag és nemes Offreducci-Favarone családban született. Vallásos nevelésben részesült; édesanyja őszinte hitre nevelte három leányát, s megtanította őket mindarra, amit egy előkelő leánynak tudnia kellett. Klára későbbi írásaiból kitűnik, hogy választékos latinsággal tudott fogalmazni, de a háztartással kapcsolatos munkák is ismerősek voltak számára. Később, amikor már kolostorban élt, szép oltárterítőket és liturgikus ruhákat hímzett.
Fiatalon lemondott a fényűző életről, hogy Ferencet követve szegény és alázatos életet éljen. 1210-ben hallotta először prédikálni Ferencet. Szavai, melyekkel a megfeszített Krisztus radikális követéséről beszélt, megindították Klárát: 1211 virágvasárnapján, 18 éves korában titokban elhagyta az apai házat, és csatlakozott a Porciunkula-kápolna mellett élő szerzetes testvérekhez. Rokonai vissza akarták hívni, de nem tudták eltántorítani szándékától. Ferenc levágta Klára haját, aki felöltötte magára a bűnbánat egyszerű ruháját. E pillanattól Krisztus jegyeseként szegényen és alázatosan élt, egészen neki szentelve életét – hangzott el XVI. Benedek pápa 2010. szeptember 15-i katekézisében.
A hozzá csatlakozó társakkal kialakították első kolostorukat az Assisi közeli Szent Damján-kápolna körül. Itt élt Klára több mint negyven éven keresztül; haláláig a kolostor lelki anyja volt. Kisebbik húga és édesanyja is csatlakozott a klarisszákhoz. Kérte a pápától a „szegénység privilégiuma” elfogadását, amely a javakról való lemondást és a szegénység reguláját jelentette számukra. Alázatos, karitatív, bűnbánó életmódot folytatott. 1244-től kezdve ágyban fekvő beteg volt, de a rend irányítását továbbra is ő intézte, testvéreit anyai gondoskodással irányította. Regulájukat IV. Ince pápa 1253. augusztus 9-én hagyta jóvá, melyet Klára a halála napján vehetett kézbe.
Amikor Klára 1253. augusztus 11-én meghalt, IV. Ince pápa bíborosaival együtt eljött Perugiából a temetésére. 1255. augusztus 15-én, halála után két évvel avatta szentté Klárát IV. Sándor pápa. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, s először augusztus 12-re került. 1969-től augusztus 11-én ünnepeljük. IV. Sándor pápa 1260-ban a klarisszák részére Assisiben új zárdát építtetett és ott helyeztette el Klára holttestét.

Forrás: Hittansuli




A szeretet köteléke

A Klára és Ferenc című film Assisi Szent Ferenc és Klára életéről megtekinthető az alábbi elérhetőségeken.




2014. augusztus 9., szombat

A lélek bezárt kertjében

Mivel a lélek személyes-szellemi képződmény, ezért legbenső és legsajátosabb lényege, amelyből ereje s életének hullámzó folyama forrásozik, nemcsak ismeretlen X, amelyet a lélek tapasztalható tényeinek magyarázatára feltételezünk, hanem olyasvalami, ami felragyoghat és tapasztalhatóvá válhat előttünk, bár továbbra is titokzatos marad. Egész szellemi élete tudatos, és lehetővé teszi a visszapillantást önmagára, anélkül, hogy keresztülhaladna az imádság kapuján. Meg kell azonban gondolni, milyen énjére bukkan rá így a lélek: ez pedig összefügg avval, hogy milyen más kapukon hatolhat be. A bensőnkbe való bejutás egyik lehetőségét a más emberekkel való kapcsolat adja. Más lehetőséget biztosít, ha a gyermekből fiatallá való érlelődés idején bontakoztatjuk ki saját lényünket. Gondoljunk végül a benső világ tudományos kutatására, amely a létnek ezt a területét is igyekszik feltárni a többihez hasonlóan. Mindezek után azonban mégis föl kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon nem az imádság kapuja-e az egyetlen járható út bensőnkbe. EES. 465.

A személyes Én egészen különös módon otthon van a lélek legbensejében. Ha itt él, akkor rendelkezik a lélek összes erejével, és szabaddá tudja tenni magát. Ekkor áll legközelebb minden esemény értelméhez: nyitott mindazokra a követelményekre, amelyekkel találkozik, s a legalkalmasabban tudja lemérni jelentőségüket és horderejüket. Kevés ember akad azonban, aki ilyen "összeszedetten" él. Többségükben az Én inkább a felszínen helyezkedik el. Időnként egy-egy "nagy esemény" megrendíti ugyan őket, és feltárja mélységeiket, s ilyenkor megpróbálnak megfelelő magatartással felelni az eseményre, előbb-utóbb azonban újra visszatérnek a felszínre. Ami pedig kívülről jelentkezik, azt még könnyebb bizonyos mértékig megfelelően "elintézni" felszínes vagy nem elég mély szempontok alapján. Nincs szükség a végső mélységekre ahhoz, hogy megértsük, s nem is szükséges, hogy egész összegyűjtött erőnk bevetésével válaszoljunk rá. Aki azonban összeszedetten a mélyben él, az a "kis dolgokat" is nagy összefüggésekben látja. Csak ő tudja súlyukat a végső mértékekhez mérni, helyesen értékelni, s magatartását ennek megfelelően alakítani. Csak benne halad a Lélek a végső átalakulás és létének beteljesedése felé.

Aki csak időnként hatol le a lélek mélyére, s aztán ismét a felszínen időzik, abban a mélység kialakulatlan marad, s ezért nem tudja kibontakoztatni annak alakító erejét, amely a külső rétegeket átformálhatná. S akadhatnak olyan emberek, akik egyáltalán nem jutnak el végső mélyeikhez. Ezáltal nemcsak létük beteljesedéséhez, lelkük átalakításához, lényük meghatározódásához nem jutnak el, hanem még önmaguk első, "átmeneti" birtoklásához sem, ami pedig a feltétele önmaguk teljes birtokba vételének, s már a mélyben való átmeneti időzés által is elérhető. Még homályosan sem látják meg létük értelmét, és nem fedezik fel azt az erőt, amellyel a cél felé törekedhetnének, sőt még ennek szükségességét sem. Ez a tudás nem adja meg a mélyek "felragyogását" életünk döntő eseményeiben. Közvetíthető azonban az értelemhez szóló tanítással (elsősorban a hittannal, amely ilyen értelemben mutatja be az emberéletet). Mindkettő arra szólítja fel a lelket, hogy "önmagába visszatérjen", s az életet a legmélyebb bensejéből ragadja meg. EES. 404-405.

Fennáll annak a lehetősége, hogy többé vagy kevésbé "magunkhoz térjünk". S fennáll annak a veszélye is, hogy magunkat elveszítsük. Hiszen aki nem jut el önmagához, az nem talál el Istenhez sem. Még pontosabban: aki nem találja meg Istent, az nem jut el önmagához (bármennyit foglalkozzon is önmagával) és az örök élet forrásához sem, amely lénye legmélyén reá várakozik. EES. 465.

Át kell gondolnunk azt is, hogy mit jelent Isten befogadása lelkünk legbensejébe.

Hiszen a mindenütt jelenvaló Isten mindig és mindenütt ott van: az élettelen és értelmetlen teremtményekben, amelyek nem tudják úgy befogadni, mint a lélek: a lélek "külső lakásaiban", ahol semmit sem vesz észre Isten jelenlétéből, s a legbensejében, akkor is, ha ő maga nem tartózkodik ott. Nem beszélhetünk tehát arról, hogy Isten olyan helyre jutna el, ahol nem volt ott korábban.

Hogy a lélek befogadja Istent, az sokkal inkább azt jelenti, hogy szabadon megnyílik előtte, s odaadja magát annak az egyesülésnek, amely csak szellemi személyek között jöhet létre. Szerető egyesülés ez: Isten a szeretet, s az Ő isteni lényéből való részesedés, amely az egyesülést lehetővé teszi, csak az együtt-szeretés lehet. Isten a szeretet teljessége. A teremtett szellemek azonban nem képesek arra, hogy az isteni szeretet egész teljességét befogadják és vele együtt megvalósítsák. Részesedésük létük mértékéhez igazodik, s ez nemcsak mennyiséget jelent, hanem milyenséget is: a szeretet magán hordja a személyes sajátosság pecsétjét. Ez pedig érthetővé teszi, hogy Isten minden egyes emberi lélekben "saját" lakást szeretne alkotni magának, hogy az isteni szeretet teljessége a sokféleképpen alkotott lelkek sokaságában további játéktérhez juthasson szétosztásában. EES. 462.

Létemmel beleütközöm valami másba, ami nem az enyém, hanem a megtartója és alapja az én önmagában tartásnélküli és alaptalan létemnek. Két úton juthatok előre, hogy létemnek ebben az alapjában, amelybe önmagamban beleütközöm, felismerjem az Örök Létet.

Az egyik a hitnek az útja: ha Isten létezőként, teremtőként és fenntartóként nyilatkoztatja ki magát, s ha a Megváltó azt mondja: "Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van" (Jn 3,36), akkor ez határozott és világos választ ad saját létem rejtélyes kérdésére. S ha a próféták szava által azt mondja, hogy édesapámnál és édesanyámnál hűségesebb szeretettel áll mellettem, sőt hogy ő maga a szeretet, akkor belátom, mennyire "értelmes" bíznom abban a karban, amelyik megtart, s mennyire esztelen minden félelem a Semmi szakadéka előtt  -  hacsak én nem szakítom ki magam ezekből az oltalmazó karokból.

A hit útja nem azonos a filozófiai megismerés útjával. Ez egy másik világból ad választ az általa föltett kérdésre. A filozófiai megismerésnek is megvan a saját útja. A következtető gondolkodás útja ez, amelyen az istenbizonyítékok járnak. A következtető gondolkodás pontos fogalmakat használ, de ezek sem képesek felfogni a Megragadhatatlant, sőt abba a messzeségbe taszítják, ami minden fogalomnak a sajátja.

A filozófiai megismerésnél többet ad számunkra a hit útja: a személyes közelség Istenéhez vezet el, aki szeret és irgalmas, és azt a bizonyosságot adja meg, amely egyetlen természetes ismeretben sem található meg. Ám a hit útja is sötét út. Isten maga a beszédjét leszállítja emberi léptékűre, hogy a Megfoghatatlant megragadhatóbbá tegye. EES. 57-58.

A szeretet legbenső lényege az odaadás. Isten, aki a szeretet, odaajándékozza magát a teremtményeknek, akiket szeretetre alkotott.

A vágyódás, az akarás és a szeretet közös jellemzője az, hogy valami jóra igent mondanak. A vágyódás a megkívánt jó befogadására irányul, az akarás saját tevékenységünk által történő megvalósítására, amennyiben erre szükség van. A szeretet viszont odaadottság a jónak. Az odaadás legmélyebb valójában csak személynek lehetséges. A szeretet tehát teljes és valóságos értelme szerint személytől személyhez jut el, még ha beszélünk is "a szeretet valamilyen fajtájáról" a személytelen lényekkel kapcsolatban. Az odaadás egyesülésre törekszik, s ez csak akkor teljesülhet be, ha a szeretett személy elfogad. A szeretet beteljesedéséhez tehát a személyek kölcsönös odaadása szükséges. Csak így válhat a szeretet egészen igent mondássá, mivel a személy csak az odaadásban nyílik meg a másik számára. A személyek igazi megismerése csak az eggyé válásban lehetséges. A szeretetnek a legigazibb beteljesedése tehát magában foglalja a megismerést. Befogadás és szabad tett egyszerre. Vagyis megmozgatja az akaratot is, és beteljesíti vágyódásunkat.

Magának a szeretetnek különböző fajtái és formái vannak a véges világban: a kisebbnek a nagyobb iránti szeretete inkább a vágyódáshoz hasonlít, s elsősorban a befogadásra irányul. A nagyobbnak a kisebb iránti szeretete inkább szabad ajándékozás saját benső bőségéből. Ahhoz azonban, hogy igazi szeretet lehessen, mindig odaadásnak kell lennie. Az a vágy, amely csak magának akar megnyerni valamit, anélkül, hogy magát odaadná, nem érdemli meg a szeretet nevét. Méltán elmondhatjuk, hogy a véges szellem a szeretetben éri el legtökéletesebb teljességét. EES. 416-417.

Ha a szeretet legtökéletesebb beteljesedése a kölcsönös odaadás és az egyesülés, akkor ehhez több személy tartozik. A saját személyünkhöz való "ragaszkodás", önmagunk állítása, ami a torz önszeretetet jellemzője, a legszélsőségesebb ellentétét alkotja az isteni Lénynek, aki Önmaga Odaadása. A szeretet egyetlen "tökéletes" megvalósítása maga az isteni élet, az isteni személyek kölcsönös odaadottsága. Itt mindegyik személy a másikban találja meg újra önmagát, hiszen életük és lényegük egy. A kölcsönös szeretet így önszeretet is, igenlése saját lényüknek és személyüknek. Ezt a tiszta szeretetet, aki Isten, a teremtmények világában véges személyek leginkább akkor közelítik meg, ha Istennek adják oda magukat. Persze egyetlen véges szellem sem képes egészen felfogni az isteni Szellemet. Isten azonban  -  és egyedül ő  -  egészen átfog minden teremtett szellemet. Aki neki adja magát, az a vele való szerető egyesülésben létének legtökéletesebb beteljesedéséhez jut el: ahhoz a szeretethez, amely egyszerre megismerés, a szív odaadása és szabad tett. Egészen odafordul Istenhez: a teremtett szellem azonban az isteni szeretettel való egyesülésben megismerően, boldogan és szabadon igenelve átfogja önmagát is. Az Istennek való odaadottság ugyanakkor odaadottság saját Istentől szeretett magunknak és az egész teremtésnek, elsősorban minden Istennel egyesült szellemi lénynek. EES. 419-420.

Az isteni élet azonban szeretet, mindennél hatalmasabb, hiánytalan, magát szabadon ajándékozó szeretet: Szeretet, amely irgalmasan lehajol minden rászoruló lényhez. Szeretet, amely a betegeket meggyógyítja és a halottakat életre kelti. szeretet, amely óv és őriz, táplál, tanít és nevel. Szeretet, amely szomorkodik a szomorúakkal, és örvendezik az örvendezőkkel. Amely minden lénynek szolgálatára áll, hogy azzá legyen, aminek az Atya elgondolta. Egyetlen szóval: az isteni Szív szeretete. F. 11.

A szeretetben történő egyesülés eredményeként a szeretett lényt magába fogadja az, aki őt szereti, és az ő képmásává válik. S ami ennek az egyesülésnek gyümölcseként létrejön, az magán viseli a lényegi közösség pecsétjét. Ilyen nemzésre csak a szellemi személyek esetében van lehetőség (alacsonyabb rendű lényeknél nem), hiszen ez tisztán szellemi síkon lehetséges: a szellemek szerető egyesülésében, akik magukat egészen feltárják egymásnak, s lelki egyesülésük termékennyé válik: abban a légkörben, amely belőlük kisugárzik, talán azokban a művekben is, amelyeket közösen alkotnak és amelyek által lelküket "továbbadják". EES. 428.

A szeretet, amellyel találkozom, megerősít és éltet, és soha nem sejtett teljesítményekre tesz képessé. A bizalmatlanság, amelybe beleütközöm, megbénítja alkotóerőmet... Az, aki engem szeret, nem veszít az erejéből azáltal, hogy engem éltet, aki pedig gyűlöl, nem nyer annyi erőt, amennyit bennem megsemmisít. Ellenkezőleg: A szeretet éltető erőként hat abban, aki szeret, s több erőt szabadít föl benne, mint amennyit elvesz. A gyűlölet pedig sokkal többet elpusztít saját erejéből, mint amennyit felhasznál a másik ellen. A szeretet és általában a másik jóindulatú elfogadása nem emészt fel annyi energiát, hanem olyan forrás, amelyből másokat táplálhatok, anélkül, hogy magam szegényebbé válnék. EES. 418.

A szeretet a legtökéletesebben beteljesült élet: lét, amely magát örökké odaadja, anélkül, hogy ezáltal kisebbednék. Végtelen termékenység. EES. 386.

Életem minden reggel újra kezdődik, s minden este befejeződik. Ezen túl nincsenek terveim és kilátásaim. Vagyis természetesen hozzátartozhat a napi munkámhoz, hogy előretekintsek, de "gondot" sohasem jelenthet a következő nap. B.I. 55.

A nyuszitól nem lehet elvárni, hogy oroszlánként viselkedjen. B.II. 96.

Abba az életkorba jutottam, amikor annak kell gyümölcsöt teremnie, amim van, s csak mellékesen, lehetőségeim szerint törekedhetem arra, hogy pótoljam mindazt, ami még hiányzik. B.I. 112.

Mosolyognom kell azon a kérdésen, hogy mennyire szoktam már meg a magányt. Életem során többnyire sokkal magányosabb voltam, mint itt (a Kármelben). Nem hiányzik semmi abból, ami odakint van, s megvan mindenem, ami odakint hiányzott, úgyhogy már csak hálát kell adnom a hivatás mindent meghaladó kegyelméért, amelyet egyáltalán nem érdemeltem meg. B.II. 30.

Közvetlenül a megtérésem előtt s elég sokáig még utána is azt gondoltam, hogy a szerzetes élet azt jelenti, hogy feladok minden földit, és csak az isteni dolgok gondolatvilágában élek. Fokozatosan azonban be kellett látnom, hogy ezen a világon mást várnak el tőlünk, s még a legzártabb szemlélődő életben sem szabad elvágni a világhoz való kötődést. Sőt úgy vélem: minél mélyebben von magához valakit Isten, annál inkább kell ebben az értelemben is "kilépnie önmagából", vagyis belé a világba, hogy az isteni életet belévigye. B.I. 54.

Vannak dolgok, amelyekben szavak nélkül jobban megértjük egymást. B.I. 53.

Alapjában véve kicsiny igazság az, amelyet el kell mondanom: hogyan lehet elkezdeni úgy élni, hogy az Úr kezéhez igazodunk. B.I. 87.

Azt is meg kell tanulnunk, kedves Nővéreim, hogy végig kell néznünk, amint mások viszik a keresztjüket, s nem tudjuk levenni róluk. Nehezebb ez, mint a sajátunkat vinni, de ezt el nem kerülhetjük. B.I. 53.

Csak munkaeszköze vagyok az Úrnak. Aki hozzám jön, azt Őhozzá szeretném vezetni. S ahol észreveszem, hogy nem erről van szó, hanem az érdeklődés csak a személyemnek szól, ott nem tudok eszközként szolgálni, s kérnem kell az Urat, hogy más módokon segítsen, hiszen Ő soha sincsen csupán egyikünkre ráutalva. B.I. 77.

Istenhez a szeretet szabad odaadásában hozzátartozni és őt szolgálni, ez nemcsak néhány kiválasztottnak a hivatása, hanem minden keresztényé: akár fölszentelt, akár nem, akár férfi, akár nő  -  mindegyikük meghívást kapott Krisztus követésére. F. 43.

Csak Isten tudja az ember odaadását egészen elfogadni, mégpedig úgy, hogy az ember nem elveszti, hanem megnyeri a lelkét. És csak Isten tudja önmagát az embernek úgy odaajándékozni, hogy kitölti az ember egész lényét, s közben semmit sem veszít el önmagából. F. 11.

Mindig nagyon távol állt tőlem az a gondolat, hogy Isten irgalmassága hozzá volna kötve a látható egyház határaihoz. Isten az igazság. Aki az igazságot keresi, Istent keresi, akár világos ez számára, akár nem. B.II. 102.

Régóta le kellett számolnom avval, hogy nagyon tudatlan maradok, és bármennyit tudok is még dolgozni, minden sokkal inkább töredék marad, mint az minden emberi műnél szükségszerű. Csak azt remélem, hogy lökést tudok adni olyan irányban, amerre az embernek haladnia kell, s aztán mások majd jobban csinálhatják mindezt. B.I. 135.

Edith Stein

Lukács László fordítása

Forrás: Vigilia


Szent Edith Stein


2014. augusztus 6., szerda

Jézus Krisztus színeváltozása


A két színváltozás!

Abban az időben, amikor még nem voltak vasutak, nem voltak kiépített országutak, telefonok, távírdák, az embereknek akkor is tájékozódniuk kellett valahogyan. Az utasok a hegyeket, a magaslatokat keresték. A helyes irányt a hegycsúcsok mutatták! Ma, amikor a Tábor hegyére emeljük tekintetünket, ilyen "iránymutató" magaslatot ismerünk fel benne. Ne csak a megdicsőülés hegyére nézzünk ma, hanem a másik magaslatra is, mely az Úr szenvedéséről beszél nekünk.
1. A táborhegyi színeváltozás!  Jézus kedvelt tanítványaival imádkozni megy! El a világ zajától. Az Atyával való beszélgetés pillanataiban csoda történik: színében elváltozik. Más fehérruhás emberekkel társalog. Péter apostol fölkiált: "Uram jó nekünk itt lenni!" Eszedbe jutnak-e az élet "apróbb" Tábor hegyei? Amikor benned is valami féle színváltozás ment végbe? Amikor könnyű volt az imádság és örömet jelentett a vallási kötelességek teljesítése? Amikor te is "állandó hajlékot" szerettél volna építeni ennek az érzésnek? Kellenek a Táborhegyi órák, mint kellenek a városi embernek a friss levegőt jelentő kirándulások. Jézus mégis arra tanít, hogy a lelki öröm és a vigasztalódás napjait ne tartsuk életünk legértékesebb pillanatainak. Jézus is lejött a hegyről és nem kívánkozott többé oda vissza! Nem azok a legértékesebb napok, amikor könnyen megy az imádság, amikor örömet jelent a templomba járás. Hanem az, amikor könnyezve és verítékezve is tudjuk teljesíteni a mennyei Atya akaratát.
2. Ezt juttatja eszünkbe a "színváltozás" másik hegye: az Olajfák hegye. Igaz, ez a hegy nincs olyan messze az élet zajától, mint a Tábor hegye. Itt is ugyanazt a hármat veszi maga mellé, mint a Tábor hegyén, hadd lássák, amint véres verejtékcsepp ragyog az arcán. Amikor ruhája nem fénylik, mint a Nap, hanem tüskés bozót tépdesi meg. Az apostolok ezen a hegyen elalszanak, mert nincsen szenzáció. Itt nincsenek földöntúliak, itt nagyon is embert látnak, szenvedő embert. Mennyivel gyakoribb színváltozás ez a mi életünkben is. Gondolj a megpróbáltatások perceire, és ha azt kiáltod: Istenem vedd el tőlem e keserű perceket, nem kell szégyenkezned, hiszen Jézus is így kiáltott. De amint ő vállalta, te is vállald el a keresztet. És ne tartsd a szenvedések keserű óráit életed elpocsékolt perceinek. Ne gondold, hogy azok az órák értéktelenebbek, mint a többi, amikor Istent távol érzed magadtól. Egy katona így vallott kórházi ágyán: én tulajdonképpen kétszer keresztelkedtem meg. Először kisgyermek koromban, másodszor pedig a harctéren. Azt a hitemet, melyet, mint gyermek kaptam, elveszítettem, azt a hitet viszont, melyet Isten a sebesülésem éjszakáján adott, senki el nem veheti tőlem. Amit a Tábor hegyi öröm nyújt, azt hamar elfelejti az ember, amit az Olajfák hegyi megpróbáltatás éget az ember lelkébe, az maradandóbb! Jó lenne mindkét "hegyen" diadalmas szent hitet nyernünk!

"Uram jó nekünk itt lenni…"

Olvastam (O. Fallici: Ha meghal a Nap), hogy az űrhajósok, akik egyszer már jártak a világűrben, megváltoznak! Boldogok, hogy visszatértek, hogy életben maradtak. De valami van, ami elfátyolosítja a szemüket. A visszavágyás. Sajnálják, hogy már nincsenek odafönt. Olykor az égre pillantanak, és mintha keresnének valamit, amit ott felejtettek.
1. Így történt ez a három kiválasztott apostollal is, akikről a mai ünnep beszél. Akik, ott voltak fönt a hegyen Jézussal. Akik tanúi lehettek a dicsőségnek. Amikor lejöttek a hegyről, többé nem felejtették el. Vissza-visszagondoltak az eseményre és visszavágytak oda. Minket is ilyen önfeledt büszkeséggel töltene el. Milyen szép és jó lenne Jézust mindig a Táborhegy dicsőségében látni. Mi is milyen boldogan kiáltanánk: "Uram jó nekünk itt lenni!" De vajon tényleg jó lenne-e? Volt, amikor kizárólagosan ez a gondolat élt az egyházban. Csak a színében átváltozott Jézust ábrázolták szívesen a művészek is. Egyre kevesebbszer a keresztre feszített Urat. Pedig tudni kell, hogy a megdicsőülés hegyén Jézus a szenvedéseiről beszélgetett. Nem panaszkodva, ahogyan mi szoktunk a szenvedésről beszélni, hanem zúgolódás nélkül, derűsen megbeszélte azt, ami várt rá! Így lett a miénk az érettünk fölfeszített Üdvözítő!
2. Istentől nem félni kell, hanem mindenekfelett szeretni kell őt. Napjainknak fontos feladata ez. A vértanúk sem félelemből áldozták életüket Krisztusért, hanem iránta érzett szeretetből.
Marseille temetőjében egy kislány szobra áll. Ez a felirata: a hősnő. Mit tett ez a kislány, amiért hősnőnek nevezték? Térdig érő hosszú hajának aranyzuhatagát teljesen levágatta és eladta, hogy nagybeteg édesanyján segítsen. (Marie Debroche). Gondoljatok arra, hogy a vak ember milyen bizalommal adja át magát a pöttömnyi gyereknek, aki átvezeti őt a forgalmas utca másik oldalára. A beteg rábízza magát az orvosra… a gyermek az édesanyjára… Én is rábízom magamat Istenre. Mert a szeretet a legnagyobb áldozatra is képessé tesz.
3. Istent szeretni annyi, mint ráhagyatkozni. És ez manapság sem könnyű. Mert a mai ember inkább bízik az acélhuzalok és betonpillérek biztonságában, mint Istenben. John Glenn amerikai űrhajóstól megkérdezte egy olasz újságírónő (O. Fellici): mi a véleménye Tyitovról, az orosz űrhajósról. Ezt mondta: emberileg jól megértettük egymást, csak az bántott, amikor ezt mondta: "Nem láttam az Istent, sem az angyalokat a csillagok között!" Én megmondtam neki: "Az  az Isten, akiben én hiszek nem sétálgat a csillagok között, mint valami repülő szörnyeteg!"
Űrhajó, beton és acél? Ugyan, miféle biztonság az, amit egy elvetemült kéz az éjszaka vagy a nappal bármelyik órájában felrobbanthat! És mert egyre több lesz az ilyen elvetemült kéz, meg kell fontolni az ókori bölcsnek (Platón) mondását: "A jónak tudása nélkül értéktelen minden más tudás!" Erre a tudásra Jézus taníthat meg, aki a Tábor hegy dicsőségében is tudott szenvedésére és megaláztatására gondolni. Siennai szent Katalin mondta: "Nem a szögek tartották a mi Urunkat a kereszten, hanem a szeretet!"

Jézus a megdicsőült ember

A hegy a Bibliában mindig valami kinyilatkoztatásnak a helye. Ez ünnepnek a tárgya és az evangéliumban leírt esemény is, elsősorban isteni kinyilatkoztatás. Jézus isteni és uralkodói dicsőségét láthatják a beavatottak. Azt a dicsőséget, mely Isten országa elérkeztével valósul meg.
1. Milyen lesz Isten országa? Hogyan és mivé alakul át a mostani világ, amelyben élünk? Erre a választ a feltámadott Jézus alakja adja meg. A feltámadott Jézusban jelenik meg a megdicsőült ember! Ő az a "mennyei ember" akinek a "képmását hordozni fogjuk". Az örök életben.
2. Isten országának végleges helye tehát nem a földön lesz. Mit jelent ez? Nem mást, csak ennyit: a boldogságnak és a dicsőségnek a mértéke nem földi lépték szerinti lesz. Nem arról van szó tehát, hogy mértékű boldogságot örök időkre tartósítani fog.
Jézus színeváltozása nem erről beszél. Mintegy felvillantja előttünk, hogy milyen lesz a beteljesedés.
3. Ez a pár pillanatig tartó jelzés annyira csodálatos, hogy a tanítványok nem szívesen mennek vissza az emberek közé. Nem szívesen folytatják tovább a földi életet. (Érdekes jelzés a klinikai halál állapotából visszatértek részéről: olyan jó volt, hogy nem szívesen tértünk vissza, - mondták!) A színeváltozás hegyén jelen vannak: Mózes és Illés. Ők a törvény és a próféták képviselői. Az Ószövetségé. Jézus középen áll. Ő a beteljesedés. A próféták és a törvény beteljesítője. A tanítványok ilyen körülmények között annyira jól érzik magukat, hogy ezt a beteljesedést véglegesíteni szeretnék. Pedig ez csak előjelzés. Istennek az az akarata, hogy a földi életbe visszatérve, a beteljesedést várják. E kinyilatkoztatás és élmény, amelyben részük volt, bátorítás, hogy ennek a beteljesedésnek a reményében éljenek.

A szenvedés és megdicsőülés

A mai ünnep énekei közül a zsoltárt idézzük: "Jertek menjünk fel az Úr hegyére…" Vajon melyik hegyre hív minket? A Tábor hegyére, hogy lássuk az ő dicsőségét. De hiszen ezen a hegyen az Úr ragyogása közben szó esik sok mindenről: Mózes és Illés az ő haláláról beszél vele, és maga az Úr is azt mondja tanítványainak: szenvedni fog, de harmadnapon föl fog támadni!
1. Így is mondhatnánk, hogy az Úr dicsősége be van keretezve mindazon szenvedések, a szörnyűségek előrejelzésével, melyek rá vártak. Azért vitte fel őket a hegyre, mert meg akarta erősíteni őket mindazok elviselésére, melyek rájuk vártak. Ezért hív minket is, hogy megerősítsen. Mi is képesek legyünk megvallani: "Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be!" Mert mindnyájunk útja a szenvedésen keresztül vezet a dicsőségbe. A szenvedés nem végállomás és nem befejezés. Az utolsó szó az Istené, aki Élet és Öröm!
2. Ezért beszélgettek a hegyen Mózes, Illés és Jézus az ő halálának módjáról. Igen, Jézus borzalmas halállal halt meg. Halála azonban önként vállalt áldozat volt. Ő az embereket ott kereste, ahol meg lehetett találni őket. Az éjszakában, életük romjaiban, könnyeik között. Betegek, szenvedők, elhagyottak, bűnösek, sírók! Gyógyított, könnyeket törölt, bűnöket megbocsátott. Magára vette sorsunkat és halálunkat, mert szereti az embereket. Ez a szeretet Istentől származik és erősebb, mint a halál. Mert a szeretet erősebb, mint a bűn. Ezért képes a szeretet szabaddá tenni. Ezért Jézus halálának módja, a kereszt abba a dicsőségébe vezet, mely a Tábor hegyén felragyogott, és amely mindenki számára meg lett ígérve.
3. Persze a tanítványok ezt még nem értették. Nem is érthették meg. Ők a dicsőséget akarták véglegesíteni. Házat akartak építeni, bár az evangélista hozzáfűzi: "Nem is tudta, hogy mit beszél!" Amikor a szenvedés elkerülhetetlensége nyilvánvaló lett a tanítványok elmenekültek. De ne gondoljuk, hogy mi másképpen tettünk volna! A kereszt számunkra is kereszt, a szenvedés meg olykor elviselhetetlennek tűnik. De mi már tudjuk, hogy a szenvedés elkerülhetetlen. Így lehet bejutni a dicsőségbe.
Jertek fel az Úr hegyére, az Úr hajlékához… Nekünk a templom a Tábor hegye! "Uram jó nekünk itt lenni, a Te szent hajlékodban. Veled egyesülhet lelkünk, az oltári titokban!"

Forrás: Véghseö Dániel: A szív bőségéből / http://www.parochia.hu/