2014. április 28., hétfő

Ferenc pápa a szentek sorába iktatta XXIII. János és II. János Pál pápákat

2014. április 27-ére, az Isteni Irgalmasság vasárnapjára a „négy pápa” napjaként fog az utókor emlékezni. A kereszténység kétezer éves történetében egyedülálló esemény volt a mai: Ferenc pápa két elődét iktatta a szentek sorába, XVI. Benedek emeritus pápa jelenlétében. 


A szertartás délelőtt 10 órakor körmenettel kezdődött a Szent Péter bazilika bejárata előtti emelvényen. A szentmise megkezdése előtt Ferenc pápa öleléssel köszöntötte XVI. Benedeket: a hívek nagy meghatottsággal fogadták gesztusát. A hivatalos delegációk a Szent Péter téren foglaltak helyet, a zarándokcsoportok pedig színültig megtöltötték a környező utcákat, ahol óriáskivetítőkön keresztül követték a szentté avatást, tapssal fejezve ki érzelmeiket a hosszú szertartás fontos mozzanatainál. 

Ferenc pápával együtt misézett 150 bíboros, 1000 püspök és pap közöttük Erdő Péter bíboros, továbbá számos magyar főpásztor, pap és szerzetespap. A hívek áldoztatását 870 pap és diakónus végezte a Szent Péter téren és a környező utcákban. P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint Rómában 800 ezer zarándok van jelen, közülük félmillió hívő követte a szertartást a Szent Péter téren és környékén.

Hatalmas ováció követte azt a pillanatot, amikor Ferenc pápa latinul elmondta a szentté avatási formulát és a szentek sorába iktatta XXIII. János és II. János Pál pápákat. Ezzel tiszteletüket kiterjesztette az egyetemes egyházra. A szentté avatási rítusra a szertartás elején került sor. A Mindenszentek Litániájának eléneklése után Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa a posztulátorok kíséretében a pápa elé járult és egymás után háromszor kérte Boldog XXIII. János és II. János Pál szentté avatását. 

A második kérés után a pápa felszólította a hívőket: hívjuk a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket. Krisztus Urunk ne engedje meg egyházának, hogy tévedjen egy ilyen fontos dologban. Ekkor felhangzott a kórus Veni, Creator Spiritus éneke, majd a Szentatya a harmadszori kérelem után mondta el a szentté avatás ünnepélyes formuláját. 

"A Szentháromság dicsőségére, a katolikus hit felmagasztalására és a keresztény élet fellendítésére, a mi Urunk Jézus Krisztus, Szent Péter és Pál apostolok, valamint Saját tekintélyünk erejével, hosszas megfontolás után, miután többször kértük Isten segítségét és meghallgatuk számos Püspöktestvérünk véleményét, úgy döntöttünk, hogy Boldog XXIII. János pápát és Boldog II. János pál pápát szentnek nyilvánítjuk, nevüket a Szentek Lajstromába vesszük, és elrendeljük, hogy az egész Egyház vallásos buzgósággal tisztelje őket a szentek között. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen".

Ezt követően a két új szent ereklyéivel járultak Ferenc pápa elé, amelyeket két teljesen egyforma ereklyetartó foglalt magába. 

Az egyik XXIII. János egy bőrdarabkáját, amelyet 2000-ben, a boldoggá avatás alkalmából vettek le holttestéről, a másik pedig II. János Pál vérampulláját tartalmazta. Mindkettőt az oltárra helyezték. II. János Pál ereklyéjét a szent közbenjárásának tulajdonított csodás gyógyulás kegyelmében részesült Floribeth Mora Diaz, Costa Rica-i családanya, XXIII. János ereklyéjét pedig a szent rokonai vitték az oltárhoz. 

A szentté avatási szertartáson részt vett egy 20 fős zsidó küldöttség, amelynek tagjai az Egyesült Államokból, Izraelből, Argentínából, Lengyelországból érkeztek, illetve a római zsidó közösséget képviselték. Közöttük volt Ferenc pápa két személyes barátja: Abraham Skorka Buenos Aires-ből, valamint Claudio Epelman, a Latin-Amerikai Zsidó Kongresszus főigazgatója. A szentszéki sajtóterem tájékoztatása szerint nagyszámú ortodox, anglikán továbbá muzulmán vendég is jelen volt a szertartáson. 

A Via della Conciliazione már éjszaka tele volt zarándokokkal, akik hálózsákban aludva várták a hajnalt, amikor megnyitották a térhez vezető utakat. Az éjszakát a hívek nagy része a nyitott templomokban töltötte imával, az Oltáriszentség imádásával, gyónással, rózsafüzér-imával. Természetesen a sok-sok nemzetiség közül számban a legtöbben Lengyelországból és Bergamo környékéről, a két új szent, II. János Pál és XXIII. János földjéről érkeztek, de a világ minden részének zászlója lengedezett az Örök Város szívében, a Szent Péter bazilika térségében. 

26 ezer önkéntes és 10 ezer rendfenntartó vigyázott a zarándokok biztonságára, 77 mentőautó állt készen, hogy segítséget nyújtson az arra rászorulóknak. 

A földrész minden táját 2000 újságíró tájékoztatta a történelmi eseményről.

Forrás: Vatikáni Rádió 




2014. április 26., szombat

"Irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön"


Elfeledett igazság apostola volt...

Szent Fausztina nővér élete és küldetése

Csodálatos az Isten az ő szentjeiben! - imádkozzuk a 67. zsoltárban. Csakugyan csodálatos az Isten Szent Fausztina nővér életében is, akit Jézus arra választott ki, hogy az Isteni Irgalmasság üzenetének hirdetője, terjesztője, apostola legyen.

Fausztina nővér - családi nevén Faustyna Kowalska - a lengyelországi Glogowiecben született 1905. augusztus 25-én, mélyen vallásos családban. A tíz gyermek közül ő volt a harmadik. A keresztségben a Helén nevet kapta. Édesapja nagyon imádságos ember volt, már hajnalban elmondta a Szeplőtelen Fogantatás kis zsolozsmáját, majd nagyböjtben Jeremiás siralmait. Felesége hiába kérte, hogy ne zavarja az alvó gyermekeket. Neki azt mondta: "Asszony, az Isten jön először. Jó példát kell adni a kicsinyeknek."

Helén Isten hívását a szerzetesi életre már hétéves korában érezte. Kilencéves korában járult először szentáldozáshoz. Csak két és fél évet járt iskolába, mert a család szegénysége miatt az állatokat kellett őriznie. Sokat imádkozott, még éjszaka is. Anyja ezt nem tartotta jónak, és így figyelmeztette. "Kicsikém, az agyadra megy a sok imádkozás".

Tizenöt éves korában bejelentette szüleinek, hogy apáca szeretne lenni. Erről szülei hallani sem akartak. Tizennyolc éves volt, amikor egy táncmulatság közben megjelent neki Jézus, és ezt kérdezte tőle: "Meddig fogok még szenvedni miattad, és te meddig vezetsz még félre engem?" (Napló 9.)

Megdöbbentő hatással volt rá Jézus megjelenése, és szíven ütötték szavai, hiszen már régóta érezte a hívást, amely elől minha valóban menekült volna. Azonnal abbahagyta a táncot, a közeli templomba sietett, és az oltáriszentség elé borulva kérdezte Jézust: mit kell tennie? Hirtelen ezeket a szavakat hallotta: "Azonnal utazz Varsóba, ott fogsz belépni egy zárdába." (Napló 10.) Csak nővérének mondta el a történteket, és elutazott Varsóba. A Szűzanyához fohászkodott: "Mária! Téged kérlek, vezess, és te irányíts engem." (Napló 11.)

Több kolostor ajtaján is bekopogott, de sehol sem vették fel. Végül az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációját kereste fel. A főnöknő azt kérte tőle, hogy egy évig dolgozzék előbb. Háztartási alkalmazottként vállalt munkát, majd egy év múltán ismét jelentkezett a kolostorban. 1925. augusztus 1-jén, Angyalos Boldogasszony ünnepének vigíliáján lépte át a kolostor küszöbét Varsóban. Naplójában ezt írta:

"Határtalanul boldognak éreztem magam. Az volt a benyomásom, mintha a paradicsomi életbe léptem volna be." (Napló 17.) Helén ekkor töltötte be a huszadik életévét.

A Gondviselés akarta, hogy éppen az Irgalmasság Anyjának, Máriának oltalma alatt élje rövid földi életének utolsó tizenhárom évét: ő, akit Isten az Irgalmasság üzenetének hirdetésére választott ki. A beöltözéskor az oltáriszentségről nevezett Mária Fausztina nevet kapta. 1933. június 1-jén tett örökfogadalmat: tisztaságra, szegénységre és engedelmességre.

A kongregáció több házában is dolgozott: volt szakács, kertész, portás. Több kórházban kezelték betegségét, mert tuberkulózis támadta meg belső szerveit. Megdöbbentő szavakkal írja le naplójában testi-lelki szenvedéseit és a megaláztatásokat, amelyeket el kellett viselnie.

1936 májusában Krakkóba utazott, és haláláig ott élt. Fizikailag egészen legyengülve, de lelkiekben teljesen éretten, Istennel való misztikus egyesültségben, a szentség hírében halt meg 1938. október 5-én, alig harminchárom éves korában. Testét Krakkó-Lagievnikiben, a kolostori temető sírboltjában helyezték el, majd hamvait 1966-ban a boldoggáavatási per folyamán átvitték a kolostor kápolnájába. Ereklyéit most is ott őrzik.

Szent Fausztina nővér életét ma már világszerte ismerik. Egyes teológusok véleménye szerint az egyház legjelentősebb misztikusai közé tartozik.

A külső szemlélő számára semmi sem árulkodott benső életének rendkívüli gazdagságáról. Buzgón teljesítette kötelességeit, hűségesen követte rendje szabályait, áhítatos volt, hallgatag, derűs, tele jóindulatú és önzetlen felebaráti szeretettel. Egész életében következetesen törekedett az Istennel való mind bensőségesebb egyesülésre. "Jézusom, Te tudod - írja Naplójában -, hogy egészen fiatal éveimtől kezdve nagy szent akartam lenni, olyan bensőségesen akartalak szeretni, ahogy eddig egy lélek sem szeretett téged." (Napló, 1372)

Ugyanakkor nagy áldozatokat vállalva igyekezett együttműködni Jézussal, hogy minél több lelket megmentsen. Íme egy idézet Naplójából:

"Ó Jézusom! Mennyire sajnálom a szegény bűnösöket. Adj nekik bűnbánatot és fájdalmat. Emlékezz keserves kínszenvedésedre! - Ismerem végtelen irgalmadat, és nem tudom elviselni, hogy egy lélek, aki oly sokba került neked, elvesszék. Jézus, adj nekem bűnös lelkeket! Szeretnék áldozati ostya lenni a lelkekért (...), formálj magaddá, ó Jézus, hogy élő, neked tetsző áldozattá váljak! Minden pillanatban elégtételt akarok nyújtani neked a szegény bűnösökért (...). Ó, Teremtőm! Nagy irgalom Atyja, bízom benned, mert te magad vagy a jóság." (Napló 908)."

Már említettük: Fausztina nővér mindössze két és fél évig járt iskolába. Erre az egyszerű, de bátor és Istent határtalanul szerető szerzetesnőre az Úr Jézus olyan missziót bízott, amely az egész világnak szól: az Irgalmasság üzenetét. "Ma téged küldelek az egész emberiséghez, irgalmasságom üzenetével - mondta Jézus Fausztina nővérnek. - Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani, és irgalmas szívemre szorítani." (Napló, 1588.) "Te vagy irgalmasságom titkárnője, erre a tisztségre jelöltelek ki a jelen és az eljövendő életben (...), hogy közöld a lelkekkel nagy irgalmamat, melyet irántuk érzek, és bátorítsd őket: bízzanak irgalmam mélységében." (Napló 1605 és 1567)

A ma is a krakkói kolostorban élő Elzbieta Siepak nővér - egyike azoknak, akik a legjobban ismerik Fausztina nővér életét - így foglalja össze szentté avatott rendtársnője küldetését: Feladata volt, hogy a kinyilatkoztatásból mindenki által ismert, de feledésbe merült igazságot, Isten irgalmas szeretetét újra az emberek emlékezetébe idézze. Feladata volt az is, hogy az emberekkel megismertesse az Isteni Irgalmasság tiszteletének formáit, azokat a gyakorlatokat, amelyeknek az a célja, hogy az emberek határtalanul bízzanak Isten jóságában, és mindenki törekedjen arra, hogy irgalmas szívű legyen embertársaihoz, és így újuljon meg az emberek vallásos élete.

II. János Pál pápa már krakkói éveiben jól ismerte Fausztina nővér életét és Naplóját. Érsekként ő indította el boldoggáavatási eljárását 1965-ben. A Gondviselés megadta neki azt a nagy kegyelmet, hogy a nővért 1993-ban boldoggá, 2000-ben pedig szentté avathatta.

"Köszöntelek téged, Fausztina nővér. Téged választott ki Krisztus, hogy eszükbe juttassa az embereknek az Isten irgalmasságának nagy titkát - mondotta a Szentatya a nővér boldoggá avatásakor. - "Adjatok hálát az Úrnak, mert jó. Adjatok hálát, mert irgalmas." Magasztaljuk Istent nagy műveiért, melyeket a nővér lelkében végbevitt, és állandóan végbevisz az emberi lelkekben, melyek a boldog nővér tanúságának és szózatának köszönhetően fedezik fel az Isten irgalmasságának végtelen mélységeit."

A szentté avatás 2000 húsvétjának második vasárnapján történt a római Szent Péter-bazilika előtt. A tér és a környező utcák zsúfolásig megteltek. Ugyanakkor Krakkóban háromszázezer ember követhette figyelemmel a televízió jóvoltából a római eseményeket. A pápa ennek a vasárnapnak az evangéliumához fűzte homíliáját. Többek között ezeket mondta:

"Jézus megmutatta övéinek kezét és oldalát, vagyis a szenvedés sebeit, mindenekelőtt azonban szívének sebhelyét, ahonnan az irgalom nagy forrása fakad, és az emberiségre árad. Ebből a szívből Fausztina nővér két fénysugarat lát, amelyek megvilágítják az egész világot...

Az isteni irgalom fénye, melyet az Úr Fausztina nővéren keresztül akar ismét átadni a világnak, megvilágítja a harmadik évezred útját."

A pápa ez alkalommal úgy rendelkezett, hogy húsvét második vasárnapja az egész egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapja legyen.

Íme Fausztina nővér életének, küldetésének röviden leírt története. Kérjük buzgón közbenjárását, hogy tudjunk bízni Isten végtelen irgalmában, és éljük mi is az irgalmas szeretet életét embertársaink között.

Katona István püspök

Forrás: Új Ember


Az Isteni Irgalmasság üzenete

Könyvajánlat

Szent Faustina Kowalska nővér: Napló

Fausztina nővér Napló-ja az egyetemes katolikus misztika különleges értéket képviselő dokumentuma. Az egyszerű, mindössze két és fél osztályt végzett nővér szavai, gondolatainak mélysége Isten akaratából nem csupán olvasási élményt nyújt, de az Isteni Irgalmasság üzenete új lendületet adhat keresztényi életünknek is. II. János Pál pápa így szólt Faustina nővér boldoggáavatásakor 1993-ban: 
„Köszöntelek téged, Fausztina nővér. Mától az Egyház boldognak hisz téged, különösképpen is lengyel és litván földön. Ó, Fausztina, mennyire csodálatraméltó volt a te utad! Vajon lehet nem gondolni arra, hogy éppen téged – a mazowiecki lengyel nép szegény és egyszerű leányát – választott ki Krisztus, hogy eszükbe juttassa az embereknek az Isten Irgalmasságának nagy titkát... Ez a titok prófétai kiáltássá lett a világhoz, Európához... 
Magasztaljuk Istent nagy műveiért, melyeket a nővér lelkében végbevitt, és állandóan végbevisz az emberi lelkekben, melyek a boldog nővér tanúságának és szózatának köszönhetően fedezik fel az Isten Irgalmasságának végtelen mélységeit.” 

Forrás: PPEK

A könyv letölthető a Pázmány Péter Elektronikus könyvtárból innen: http://www.ppek.hu/k72.htm



2014. április 23., szerda

Élő Rózsafüzér zarándoklat


Fémikon kiállítás nyílik Budapesten

Fémikon kiállítás a Sziklatemplomban Ruzsa György professzor gyűjteményéből

A napokban nyitja meg kapuit Budapesten a világ legnagyobb fémikon múzeuma. A különleges és egyedülálló gyűjteménynek a Szent Gellért hegyen található Pálos Sziklakolostor ad otthont.



A sokak által ismert fára festett ikonok mellett ugyanolyan nagy művészi értéket képviselnek a fémikonok is. Ám ezekről sokkal kevesebbet tudhatunk, hallhatunk. Tudományos igényű kutatásuk is csak néhány évtizedre nyúlik vissza. Pedig a fémikonok – pontosabban rézötvözetből öntött ikonok – eredete egészen Bizáncig nyúlik vissza, de igazi történetük az orosz kultúrához kapcsolódik. Már ezer évvel ezelőtt megjelentek a kis ereklyetartó bronz mellkeresztek. Az idő múlásával pedig egyre szélesebb körben elterjedtek. Rézötvözetből házi ikonokat is készítettek. Az úgynevezett triptichonok és tetraptichonok (kisméretű három vagy négy részes összecsukható ikonok) nagy népszerűségre tettek szert az egyszerű emberek között. Ennek fő oka, hogy kisméretűek, tartósak és viszonylag olcsók voltak. Így a hívők mindenhova magukkal vihették, mindig maguknál tarthatták őket. A hétköznapi élet szerves részét képezték, ahogy ezt megörökítette Puskin, Csehov és Dosztojevszkij több írásában is. A fémikonok vallási jelentőségét és tiszteletüket mi sem bizonyítja jobban, gyakorta az elhunyt fejfájára szögezték őket. Erről tanúskodik Vaszilij Perov Jelenet a sírnál című (Сцена на могиле) olajfestménye is 1859-ből, melyet ma Moszkvában a Tretyakov Galériában őriznek.
Ruzsa György művészettörténész, egyetemi tanár és magángyűjtő, már közel fél évszázada foglalkozik fémikonok gyűjtésével. Magyarországon az elsők között kezdte el ezt a felbecsülhetetlen és hiánypótló munkát. Napjainkban az ország egyik legnagyobb magángyűjtőként tartják számon. Az ő jóvoltából valósulhat meg hazánk és a világ legnagyobb állandó fémikon múzeuma. A gyűjtemény létrehozásában segítségére volt Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár és Cseke Róbert restaurátor is.
Hosszú, több éven át tartó szorgalmas gyűjtő- és kutatómunka, valamint számos időszakos kiállítás vezetett el a mostani megnyitóig. Az elmúlt közel két évtizedben, több nemzetközi rangú kiállításra is sor került, melyek közül kiemelkedik az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár 1997-ben szervezett, részletes katalógussal dokumentált kiállítása. Igazán nagy mérföldkőnek számított az Iparművészeti Múzeum 2005-ös fémikon kiállítása, melyet Ruzsa György és moszkvai kollégái Szvetlana Gnutova és Jelena Zotova szerveztek. E tárlatot félezer (!) fémikont bemutató angol nyelvű katalógus is kísérte.
Azóta csaknem 10 év telt el. De csütörtöktől kezdve szinte bármikor megtekinthetik a kedves érdeklődők az egyedülálló kiállítást, mely számos igen ritka és egyedi leletet is tartalmaz. A teljes gyűjtemény 370 darabot számlál, melyhez nagyméretű tudományos katalógus is társul. Ez tartalmazza az összes kiállított tárgy fényképét és részletes leírását. A gyűjtemény részét képezi néhány 11-12. századból származó kereszt, de különlegességnek számítanak Szent Máriát az istenszülőt (Богородица) ábrázoló fémikonok is.

Az ünnepélyes megnyitóra 2014. április 24-én 18 órakor kerül sor. Az ünnepségen részt vesz Bátor Botond a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke, aki megáldja a kiállítást. A múzeumot hivatalosan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitja meg.



Forrás: oroszvilag.hu

Képek: oroszvilag.hu, katekhon.hu



2014. április 20., vasárnap

Jézus, a Messiás, aki testben feltámadott


Húsvét Szent Három Napja (Sacrum Triduum Pasquale) két provokatív eseménnyel szembesítette korának gondolkodó embereit, valamennyi kultúrában, úgy a történelmi múltban, mint a jelenben és a jövőben. Az egyik: Isten Fiának, küldöttjének, a Messiásnak botrányos kiszolgáltatottsága, elítélése és halála; a másik: test szerinti és egyedülálló feltámadása, ugyanis ő nem erre a világra támadt fel (zárt ajtón át érkezett), de mégis tapasztalható  volt valóságos testi létében is (evett, tapintható volt).
A feltámadás misztériumának elfogadását állítsuk most magunk elé a kérügma kovászának fényében. Mint három véka lisztbe, úgy került a misszionáló keresztény hit kovásza az antik kultúra gondolatvilágának lisztjébe: filozófiai felfogások, vallási kultuszok és helyi népszokások elegyébe (vö. Mt 13,33). A görög-római vallási és filozófiai rendszerek számára a test feltámadása abszurditás volt. Pál apostol, Krisztus húsvéti misztériumának elkötelezett hirdetője missziója során mindvégig szembesült az antik kultúra szembehelyezkedésével: második missziós útján a hellén szellemi fellegvárban, Athénben udvariasan elutasították őt Jézusnak, a Krisztusnak a halálból való feltámadásba vetett hite miatt (vö. ApCsel 17,32); missziós útjainak utolsó szakaszában pedig Heródes Agrippa királynak bizonygatta a próféták alapján a Messiás szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról vallott hitét; s hirdette azt, aki Jézus volt, és mint Messiás, elsőszülött a halottak közül. Végül a királynak szegezte a kérdést: Hiszel-e a prófétákban Agrippa király? (ApCsel 26,26) - merthogy végső soron ezen hite miatt állították a király bírói széke elé, és ezért fellebbezett a császárhoz, mivel ez az államigazgatás szerint nem volt bűncselekmény.

A misszionáló ősegyház feltámadásba vetett hite

A misszionáló ősegyház feltámadásba vetett hitének alapvető problémáját találóan foglalja össze Karl Rahner A hit alapjai című munkájában. Szerinte az, hogy a Názáreti Jézus feltámadott-e vagy sem, meggyőző érvelés vagy elfogadási hajlam kérdése. De maga a tény, hogy vele kapcsolatban mindenkinek válaszolnia kellett, mégpedig „igennel vagy nemmel” „a kérdésre”: Van-e (egyáltalán lehetséges-e a) feltámadás? Ez a feltámadott Jézusról való tanúságtétel provokatív alapja.

Az apostolok nemzedékét követő évszázad egyik „kardinális” kérdése volt a test feltámadásában való hit, amely nélkül a kereszténység hitvallása felesleges és hiábavaló (vö. 1Kor 15,14).

Az apologéta irodalom a feltámadásról

A keresztény apologéta irodalom - vagyis a krisztusi hit létjogosultságát és igaz voltát alátámasztó írások - a feltámadásban való szilárd meggyőződést vallják, a relativizálás vagy merő allegorizálás lehetőségét eleve kizárják. Tertullianus figyelmeztetése jól kidomborítja a keresztény tanítás lényegi állásfoglalását: caro salutis cardo, vagyis a test feltámadásának ténye az üdvösség lényegi felismerésének alapja.

A művelt antik világ állásfoglalását plasztikusan fogalmazza meg Kis Ervin Órigenészről írt regényének egyik epizódjában: amikor a fiatal sebészorvos a test feltámadásáról halott, akkor „akaratlanul is felkacagott”. Az elenyészett testet látó és tapasztaló embereket nem hatotta meg Ezekiel csontmezőről való látomása (vö. Ez 37,1–14). Az elhamvasztás római gyakorlata mellett ironikusan fogalmazzák meg a kereszténység elfogadása ellen érvelők - mint Atenagorász hitvédő atyától ismerjük (Kr. u. 2. sz. közepe) - abszurd kérdését: Mi van akkor, ha a tengerbe esett keresztény embert megeszik a halak, a kihalászott halakat pedig megeszik más keresztény emberek? (A feltámadásról 4)

Gnosztikus tévtanok

Az apologéta atyáknak nemcsak a görög filozófiai kultúra örökségéhez ragaszkodók kategorikus visszautasítása jelentett gyötrelmes problémát, hanem a gnosztikusok kompromittáló fellépése is. Ők a testet eleve feleslegesnek, tehernek vagy „börtönnek” tartották, ahonnét a léleknek, a szellemi személyiségnek ki kell szabadulnia; mert szerintük a megváltás voltaképpen ez. Minden lényeg, emberi összetevő kerüljön vissza a helyére, ez az igazi cél: az apokatasztaszisz tón pantón (mindennek a maga eredetei helyre való visszaállítása).

A gnosztikusok merő allegorikus magyarázata szimbólummá fokozta le a feltámadás emberi egészét. Az „Ember” maga Jézus volt, a legkiválóbb (bár nem minden elméletük tartotta annak), magasztos szellemi valója csupán  valamiféle emberi alakot vett fel, vagy romolhatatlan, felsőbbrendű (asztrális) corpust (látható, de felsőbb anyagot, a quinta essentiát), hogy a romlandó anyagiságba bukott alsóbbrendű szellemi társaival kapcsolatot tudjon teremteni a „megszabadító tudás” átadására, és ezáltal ők le tudják vetni testi valójukat, felemelkedjenek eredeti, mennyei helyükre. Mások szerint a szellemi (a pneumák létrendjébe tartozó) Krisztus levetette és otthagyta az alsóbbrendűt, a Jézust, akit eszközül használt, aki hozzá tapadt; eszerint a Megváltó tulajdonképpen két személy volt. Ez a lelket és testet élesen szembeállító, az elszakadásban üdvösséget hirdető dualizmus kedvezett a hellén filozófiai gondolkodásmódot őriző, a Krisztusról szóló tanítás iránt érdeklődőknek a „megoldás” megtalálására, de az apostoli tanítás számára zsákutca volt.

Iréneusz a gnosztikusok ellen

Sem a kereszthalál valóságos testi kínját, sem a feltámadás testi realitását nem lehetett merő allegorizálásnak tekinteni, vagyis relativizáltan magyarázni. Bár a korábbi időkből utalásokban ismerjük a gnosztikusoktól való radikális elhatárolódást, például az apostoli atyáknál és az őket felváltó nemzedéknél, az apologétáknál (vö. 1Clem. 25; Justinus, Dial. c.j. Triphon. 80-83, fragm. De ress 14; Tatianosz Or. adv. Grecos 6,13), a gnosztikus eszmék felszámolása a 2. század végi keresztény tanítók feladata lett. Így Iréneuszé, aki főként ezen eretnekek ellen írt a feltámadás tárgyát illetően művének záró könyvében. Hangsúlyt helyezett arra, hogy Krisztus feltámadásában a mi testünk támad fel (Adversus Haereses V,14), és ennek evilági kötelékéből való felszabadulását szintén megvilágította; a mi testünk Krisztus testével való egyenlőségét állította (AH V,14); és azt is, hogy az Ő teste, a tényleges  emberi test feltámadása az Atya szándéka és terve volt (AH V,15).

„Elsőszülött a halottak között”

A feltámadás Krisztushoz kötődése ezen szövegekben erőteljesen megmutatkozik, hiszen ő az elsőszülött a halottak között (vö. Jel 1,5), ő a teremtés elsőszülöttje (vö. Kol 1,15). Az Elsőszülött feltámadása tehát - mint azt kezdettől fogva hangsúlyozzák - teljes és valóságos, testi-lelki mivoltában kiemelkedő és megismételhetetlen esemény. Ezzel tisztában volt az apostoli igehirdetés, de magyarázata igencsak nehéznek mutatkozott. Ő ugyanis érinthető, bár ugyanakkor zárt ajtókon keresztül érkezik. Későbbi, de a múltra nézve igencsak konzervatív szerzőt érdemes itt idézni (ami a hagyományőrzés nyomon követése miatt is indokolt), Poitiers-i Szent Hirariust: resurget non aliud corpus quamvis in aliud (Ő feltámadott nem más testben, hanem másként; in ps. 2,41). Mindmáig maradandó értelmezési kihívás a Feltámadottról szóló igehirdetésben, hogy mint Ő, mi is teljes létünkkel azonos testben támadunk fel, de Istentől ajándékozott megújult formában. Mert bár:

Romlásra vetik el - romolhatatlannak támad föl. 
Dicstelenül vetik el - dicsőségben támad föl. 
Erőtlenségben vetik el - erősségben támad föl. 
Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl (1 Kor 15,42-44).

Az igazak feltámadása

Ez magával hozta a kérdést, mikor és milyen formában támadnak fel hozzá hasonló létre az Ő hitében elhunytak. Nézd, újjáalkotok mindent (Jel 21,5) - szólt a Feltámadott a patmoszi látnok, János által. Kezdeti felfogás szerint az Úr második eljövetelekor támadnak fel az igazak, addig - mint István diakónus, a protomártír - elszenderültek az Úrban (vö. ApCsel 7,60). Ez a kifejezés a katakombák klasszikus sírfelirata lett. A Feltámadott dicsőségének kinyilvánításakor még nem nyilvánul meg övéinek dicsősége ezen a földön, ezer évig az igazak földi boldogságában fognak élni (kiliaszmosz), tehát ezer évig még voltaképpen egy másik várakozásban léteznek, és csak utána lépnek át az örök, mennyei dicsőségbe.

A vértanúk tisztelete

Ezen felfogáson a vértanúk tisztelete változtatott. Az a meggyőződés terjedt és erősödött, hogy a vértanúk szenvedésükben Krisztus erejét és látható jelenlétét kapják meg, ahogy az első példakép, István diakónus. Ezért nem féltek attól, ami rájuk várt, hitték, hogy a szenvedés egy pillanatában az ég előttük is megnyílik. Meglehet testük megcsonkított roncs, vagy a lángok martaléka lesz, de őket az ég, az örök otthon várja. Hiszen már itt a földön a mennyek polgárai voltak (Hermász Péld. 1). Életük a halálban csupán megérkezés, és nem újabb várakozás, ami Jézusnál három nap volt. Nekik már nem bizonytalan az idő az Úr érkezéséig, míg a többi keresztény elhunytnak igen. A kettős várakozás elgondolása a vértanú Krisztustól való „elszakadását”, vagy inkább távolmaradását jelenti, de nem lehetett az hitük erejében. Így erősödött az a meggyőződés, hogy a vértanú lelkét azonnal az örök otthon boldogsága várja; ám ez csak a vértanúk kiváltsága. Ez a nézet megmaradt egészen az ún. „konstantini fordulatig”.

Szentéletű remeték

Azzal, hogy Nagy Konstantin nemcsak engedélyezte, hanem támogatta is a kereszténységet, sőt Nagy Theodósziosz rendelkezése szerint hivatalnok és katona csak keresztény lehetett, a Római Birodalom határain belül a vértanúság lehetősége is megszűnt. A világot elhagyó és arról végérvényesen lemondó, sőt azt megvető remetéket tartották a vértanú eszmény örökösének. A remete a Sátán hittagadásra, Krisztus elhagyására törekvő viharos kísértés-rohama után már itt a földön a lélek túlvilági örömeit élvezi, és semmi sem szakíthatja el őt a Mestertől, a testben feltámadottól. Lelkileg - ha testileg nem is - ő az örök élet osztályrészese. Ez nyitott kaput annak a felfogásnak, hogy a Krisztushoz kötődő életű emberek haláluk után azonnal részesednek az örök boldogságban, míg testük az „utolsó napra” vár. Ugyanakkor a rangsorolás, a szentek hierarchiája megmaradt: első a tényleges vértanú, őket követik az aszkéta remeték, majd utánuk sorakoznak az emberi társadalomban tevékenykedők. Ma is ez a szentek hierarchiája. 

A Feltámadott és szentjeink kapcsolata

A középkori liturgiában a karácsonyt követő napok jelenítették meg a Feltámadott és szentjeinek kapcsolatát. Karácsony misztériuma lényegében azonosnak mondható a húsvétéval: Isten Fia nekünk ajándékozta emberi életét, megosztotta velünk és értünk áldozta. A Megváltó földi születéséhez azoknak a mennyi születésnapját kapcsoljuk, akik életüket Krisztusnak áldozták. Ezért karácsony másnapján Szent István diakónust, a protomártírt ünnepeljük, őt követően harmadnap Szent János apostolt, a szeretett tanítványt, aki a megszentelt életet követők „prototípusa”, elsője és eszményképe volt, majd az ún. aprószentek emléknapja következik, azoké, akik öntudatlanul bár, de Krisztusért, avagy Krisztusnak adták és áldozták életüket, és csak ezek után nyílik alkalom a szentek kalendáriumára.

A feltámadott test

Érdemes még felidéznünk egy logikusan feltett kérdést: Milyen a feltámadott test? Az apostoli igehirdetés óta hangsúlyozzuk, hogy Krisztushoz lesznek hasonlók azok, akik vele a halálba eltemetkeztek. Ezt természetesen nem fizikai értelemben gondolták az apostoli igehirdetők. A feltámadott Krisztus testének tapasztalása ebben is egyedülállónak mondható. Az elhunyt szentek - élén Krisztus anyjával, Máriával - bár megjelentek, láthatók voltak a kiválasztott személyek számára, de nem voltak megtapinthatók, és még inkább nem étkeztek azokkal, akiknek megmutatkoztak. A feltámadott test tapasztalásában lényeges motívum, hogy ugyanaz a valaki érzékelhető, akivel mint Mesterrel éltek együtt. Jézus nem volt öreg, élete virágában vállalta értünk a kereszthalált. Több volt harminchárom évesnél, amit evangéliumi utalásokból következtettek ki; az egyházatyák egyik irányzata - Iréneusztól Ágostonig - pedig negyvenhat életévet ad neki egy allegorikus magyarázat folytán: Ő a második Ádám, és e név betűi 46-ot tesznek ki (1+4+40); különben is ellenlábasai ezt a megjegyzést szegezték neki: Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot (Jn 8,57). A harmincas évek derekán járó férfit nem nézzük ötvenes éveihez közelinek - adta meg az alapot ezen jézusi életkor magyarázatához.

Krisztus feltámadott teste

Krisztus feltámadott testét illetően nem kellett számolni a gyermeki léttel vagy az elöregedéssel, sem a testi fogyatékossággal vagy esztétikai hiányossággal. Őt, mint a Teremtőnek a teremtett testet magára vevőnek, külső megjelenésében vonzónak tartották, a lehető legszebbnek az Énekek Éneke vőlegénye és a bölcsességi irodalom alapján; tette ezt főként Órigenész. Jusztinosz és Alexandriai Kelemen utalásai ellenére Tertulianusz nézete nem talált visszhangra, ő ugyanis Jézust kifejezetten csúnyának és taszítónak gondolta; állította ezt azért, mert az Úr szenvedő szolgájáról való jövendölést tartotta mérvadónak: semmi szépség sem volt benne (vö. Iz 53,1kk.). A görög felfogás szerinti tökéletes alakzat - az absztrakt de inkább abszurd eszmény - elgondolása sem nyert elfogadást, hogy tudniillik a feltámadott test odafenn gömb alakú, és csak idelenti megjelenéseiben veszi fel régi alakját az evilági felismerés miatt.

Krisztus feltámadott teste adott inspirációt azon teológiai felfogás elterjedésére, hogy a feltámadásban mindenki az emberi lét elérhető legtökéletesebb egyéni alakját kapja meg a maga személye teljességében, testi-lelki tulajdonságaiban, karakterében (szelíd, erőtől duzzadó vagy intellektuális alkat stb). Könnyebb ezt elképzelni az idősről, akinek dokumentálhatták virágzó ifjú-felnőtt korát, de nehezen lehet elképzelni például a földön magzatként kiirtottról. A feltámadásban mindenki az élete elérhető legmagasabb minőségét és igaz teljességét kapja meg. Hogy voltaképpen miben áll ez, annak felfogására megsebzett és esendő létünk képtelen, de biztosítékát kaptuk meg az apostoli igehirdetés húsvéti örömhírében: Jézusnak, a Messiásnak test szerinti valóságos feltámadásában. 

Ladocsi Gáspár

1952-ben született Nagybajcson. 1977-ben szentelték pappá. 1994–2001-ben tábori püspök, kat. ordinárus. 1995-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának vezetője, 1996-tól a PPKE BTK tanára. Jelenleg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, az Esztergomi Hittudományi Főiskolán teológiai tanár.

Forrás: Vigilia - 2002


Húsvéti misztérium

A II. Vatikáni Zsinat után világszerte ismert kifejezéssé vált a „húsvéti misztérium”. Egyre gyakrabban találkozunk vele mind a teológiában, mind a liturgikus imádságokban. Ha egészében lefordítják magyarra, „húsvéti titoknak” mondják a legtöbbször. De mivel a „titok” szó félreérthető és néha félrevezető is, gyakran mindjárt a konkrét jelentéssel fordítják a misztériumot, ahogyan a tartalom és szövegösszefüggés szerint legjobban odaillik: szentmisének, szentségnek, ünnepnek stb. A misztérium szó ugyanis egyáltalán nem hétköznapi értelemben vett titkot jelent, és egyáltalán nem olyan dolgot, amit nem lehet megérteni és felfogni. A misztérium – ahogyan már Szent Pál is használta – olyasmit jelent, ami kinyilvánul, jelenvalóvá lesz, jelek által felfogható és megismerhető: Isten megjelenését, akaratának és szeretetének kinyilvánulását jelenti.
Isten üdvözítő szeretete Jézus Krisztusban nyilvánult ki tökéletesen. Jézus egész élete misztérium. Életének a csúcsa, legnagyobb és legjelentősebb eseménye: az ő halála és feltámadása (ide számítva mennybemenetelét, megdicsőülését is). Ezt a végtelen értékű krisztusi eseményt foglalja össze a „húsvéti misztérium” kifejezés. A liturgiáról szóló zsinati megnyilatkozás (a liturgikus konstitúció) ezért állítja ezt a kifejezést mind az üdvtörténeti teológiai szemlélet, mind a gyakorlati keresztény élet központjába: „Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének ezt a művét, amelyet az isteni hatalom nagy jelei mutattak meg előre az Ószövetség népének, Krisztus, az Úr beteljesítette. Elsősorban boldogságot adó szenvedésének, a halálból való feltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által, mert ebben 'halálunkat a maga halálával lerontotta, és feltámadásával visszaállította az életet' (húsvéti prefáció).” (Lit. Konst. 5. pont.)
A húsvéti misztérium jelentésének azonban csak egyik részét foglalja össze a kifejezés történeti vonatkozása, vagyis hogy Jézus földi életére, legfőképpen halálára és feltámadására utal, és ezekre emlékeztet. Jézus Krisztus élete ugyanis nem egy emberi élet a sok közül, hanem egyetemes élet az emberekért. Mindenki életéért való élet, még pontosabban (így is lehet mondani): mindenki élete. Múltra, jelenre és jövőre vonatkozó élet, ahogyan korunk neves teológusa, Gottlieb Söhngen írja: „Krisztus üdvözítő tetteinek kettős, vagy helyesebben, hármas oldala van. Először is történelmi tények, s mint ilyenek egyszeriek, és a múló időhöz tartoznak visszahozhatatlanul. De mégsem puszta történések vagy tények, hanem üdvtörténések vagy üdvtények… Isten Lelke által, aki maga az örök élet és az örök élet teremtője, Krisztus üdvözítő tettei tovább élnek és jelen vannak. Krisztus üdvözítő műve tehát történelem és misztérium egyszerre. Mint isteni misztérium állandó jelenben él tovább Isten Lelke által. Krisztus üdvözítő tettei továbbá tanító és kötelező példa is a mi erkölcsi törekvéseink számára. Krisztus üdvözítő műve tehát történelmi tény, isteni misztérium és erkölcsi minta.”
A húsvéti misztérium így nemcsak emlékezés számunkra, hanem krisztusi tanúságtételünk alapja, életelv a jelenben és jövőnk (reménységünk) ereje. A keresztény élet csak a halál és feltámadás kettősségéhen és együvétartozásában valósulhat meg, mert „nagypénteket és húsvétot csak úgy nézhetjük, mint szigorúan egységes eseménynek, Krisztus egzisztenciájának két, lényegileg egymásra vonatkozó megnyilvánulását.”

Karl Rahner

Forrás: Piaristák




A laminin molekula és Jézus keresztje


A szeretet örökre legyőzte a gyűlöletet

A ferencesek húsvéti üzenete

„Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült.” Mt 28.1 -10. 


Hogy így történt-e Krisztus feltámadása (nagy földrengés támadt, és az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült) nem tudhatjuk. Bizonyára annak a Krisztusnak, aki feltámadása után zárt ajtókon jut át, erre nem volt szüksége. Azt viszont tudjuk, hogy angyal közölte Máriával Krisztus megtestesülését, és most is angyal hirdeti az asszonyoknak az örömhírt, hogy Jézus él. A szerkesztő talán így közvetíti leghitelesebben és legérzékletesebben, hogy mindkét esemény nagy titkot hordoz: a megtestesülés és a feltámadás emberileg megközelíthetetlen pillanatát. Mint ahogy érthetetlen számunkra a bűn világa is: a bennünket fogva tartó bűn ereje, vagy a másikat megsemmisítő ítéletalkotás, vagy, hogy van-e remény a bűnös kilétének keresésekor, hogy ki vétett először és mivel. Vagy hogyan keletkeznek az előítéletek, és hogyan válik zsigerileg meghatározóvá a másik utálata, az engesztelhetetlen bemerevedés, a kezelhetetlen és lezártnak tekinthető „nálam az igazság”, vagy mi akadályoz meg bennünket abban, hogy az élet legyőzze bennünk is a halált? Titok. És végül azt is el kell fogadnunk, ha ennek így kell maradnia. Az evangéliumot sem írhatjuk felül, hogy Máté nem jegyzőkönyvet készített, és hogy emiatt szavakat cseréljünk ki. De ugyanilyen titok mindennapi életünkben a jóság is: az ártatlanság és a tisztaság keresése, a megújulás reménye, a hónapokig eltűrt kosz után a nagytakarítás. Hogy vádolom magam Isten előtt, és felmentem azt, akit eddig vádoltam. Hogy újra és újra megvallom: életem ura az Isten. Hogy a szavakon túl szívem közelébe engedem az idegent, a számomra közömböst. És vállalom legalább néhány percig, hogy eltemetve legyek a figyelem és a megbecsülés színterén. És néha felfedezem életemben Isten mindig friss és beszűkíthetetlen jelenlétét. Szóval az élet és a halál harca bennünk zajlik napról-napra. Arra készülünk húsvét liturgiájában, hogy megújítsuk keresztségi fogadalmunkat: ellene mondjunk a bennünk és a világban levő rossznak, és hitet tegyünk abban, aki le tudja győzni bennünk és a világban a rosszat, és erősen merjük hinni, különösen a húsvéti éjszakán, hogy a szeretet örökre legyőzte a gyűlöletet. Innen van a mai nap öröme és ujjongása. Örüljünk tehát mi is: Isten Úr, örökre Úr a világon, ha a jelek sokszor ennek ellent mondani látszanak is. 

Forrás: Ferencesek



Salve festa Dies


2014. április 19., szombat

Húsvéti üdvözlet





Az Úr leszáll a holtak országába


Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. 
Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia. 
Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: „Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: „És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: „Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! 
Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel! 
Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk. 
Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre. 
Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad. 
Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához. 
Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart. 
Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged. 
Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”

Forrás: Egy ókori szentbeszéd Nagyszombat szent napjára (PG 43, 439. 451. 462-463) - Imaórák liturgiája



2014. április 18., péntek

Nagypéntek

Ma Nagypénteken elkísérjük a mi Urunkat, Jézus Krisztust a szenvedés, a kereszt útján, és feltekintünk az élet fájára. Szemléljük Üdvözítőnket a kereszt oltárán, az áldozat oltárán. Krisztus földi pályájának végén egyetlen szót mond, de azt igen nagy hangsúllyal: beteljesedett. Igen, beteljesedett. Jézus végigjárta élete útját, a betlehemi istállótól a Golgota hegyéig.  Közben pedig tanított, betegeket gyógyított, imádkozott, megbocsátotta a bűnöket, kiűzte a gonosz lelkeket, feltámasztotta a halottakat, megszaporította a kenyeret stb. egyszóval szeretetet gyakorolt mindenkivel. S ezért a végtelen szeretetéért cserébe mi a hála, természetesen nem más, mint a kereszt, melyen minden beteljesedett, mert ennek így kellett lennie.
Beteljesedett, s e beteljesedés által vagyunk megváltott emberek.  Ennek pedig örülnünk kell testvéreim, és nem szomorkodnunk, hiszen ha mindez nem történik meg, akkor még mindig itt állnánk megváltatlanul.  Ezért a keresztúti ájtatosság csodálatos imádságát ujjongó szívvel kellene naponta mondanunk: imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert te szent kereszted által megváltottad a világot. - s benne engem is személyesen köszönöm Neked Uram.
Miért is mondom ezt, tehetnétek fel a kérdést testvéreim, hiszen Jézus nagyon sokat szenvedett értünk, hát akkor nem kellene nekünk is sajnálnunk, szomorkodnunk, hogy osztozzunk az Ő fájdalmában?
Egyrészt igen, természetes, hogy együtt kell érezni Vele, de kell, hogy bánatunkat elnyomja az öröm, az ujjongó öröm, hiszen, ahogy az előbb mondtam, általa vagyunk megváltott emberek. Mert nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultunk meg az értéktelen, bűnös életmódunkból, hanem Krisztusnak ez egészen tiszta, ártatlan báránynak drága vére által. Őáltala van megváltásunk, attól a pillanattól, hogy beteljesedett.
Ehhez az örömhöz-szomorúsághoz kapcsolódóan utalni szeretnék Jézus keresztútjának 8. állomására, ahol találkozik a síró asszonyokkal. Azt, amit mond még a Szentírás is megőrzi számunkra: Nagy tömeg követte, köztük asszonyok is, akik siránkoztak és jajgattak miatta. Jézus ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt.
Mit üzen ezzel nekünk Jézus? Emberek ne sírjatok, engem nem kell siratni, inkább örüljetek, hogy beteljesítem Atyám akaratát, hogy megalázom magam egészen a kereszthalálig, hogy nektek megváltott életetek legyen! Sirassátok és utáljátok a bűnt, mely fullánkja a halál!
Ne engem sirassatok, és ne miattam szomorkodjatok, mert ha ezt teszitek, az azt jelenti, hogy semmit nem értetettek meg az Atya akaratából, a megváltás csodálatos művéből. Örüljetek tehát, hogy beteljesedett!
De mi történt abban a pillanatban, hogy kimondta: beteljesedett. Jézus lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét. S abban a pillanatban a templom kárpitja kettéhasadt, a pogány százados pedig felkiáltott: ez az ember valóban az Isten Fia volt.
Nagypéntek az év egyetlen napja, amikor Jézust az áldozat oltárán, a kereszten szemléljük. Ezt a szemlélést azonban mindaddig tovább kell folytatnunk lelkünkben, amíg saját magunk ki nem tudjuk mondani a századossal együtt, hogy: ez az ember valóban az Isten Fia volt, s hozzátehetjük, aki azért jött el ebbe a bűnös világba, hogy nekem megváltott életem legyen. Amen.

Marosi Szilvia

Forrás: Nemesvámosi Plébánia







2014. április 17., csütörtök

Nagycsütörtökön



Dsida Jenő: Nagycsütörtökön

A szél suhogva borzong
az olajfa-lombokon.
A kanyargós úton, által az erdőn
tömött sorú fáklyások jönnek.

Testemet ételül adtam, 
véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam.

Hajnal-derengés borzong
a sötét lombokon.
Judás után, által az erdőn
sátánarcú fáklyások jönnek.

Testvéreim, tanítványaim!
Égig nyúló kereszten
holnap megölnek engem!
És ti alusztok, mélyen alusztok!








2014. április 13., vasárnap

Deus, Deus meus


Mit ünneplünk Virágvasárnap?

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.

Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum mindig a március 15. és április 18. közti valamelyik vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.

A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.

I. Neve

A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap (latinul Dominica palmarum, németül Palmsonntag, olaszul: Domenica delle Palme stb.). Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa, fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették. Az ünnepet például angol nyelvterületen ezért a Palm Sunday-on kívül Yew Sunday („tiszafavasárnap”) vagy egyszerűen Branch Sunday („ágvasárnap”) neveken is ismerik. Virágvasárnapnak a magyarokon kívül az örményeknevezik.

II. Története

A virágvasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett ajeruzsálemi egyház liturgiájából erednek.

Jézus bevonulásának útvonala a Biblia szerint Betániából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át, majd azAranykapun keresztül vezetett, célja pedig a jeruzsálemi templom volt. Szintén a Bibliában olvasható, hogy szamárháton érkezett, és a nép ünnepléssel fogadta. Mind a négy evangélium említi, hogy a „Hozsanna Dávid fiának” felkiáltással fogadták, ami a 118. zsoltár fényében egyértelműen teszi, hogy a „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne. A szamárháton való érkezés, valamint a templom mint cél ugyanakkor egy szolgáló, papi messiásképre utal; a királyi messiásmodellt Jézus távolságtartással kezelte, és nem kívánt azonosulni a politikai felhangokkal.

A jeruzsálemi egyház virágvasárnapi hagyománya jól dokumentáltan a 4. századtól, a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedt el. Az a hagyomány, hogy a virágvasárnapi bevonulás szereplői a gyermekek, valószínűleg szintén a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Felnőttek keresztelésére évente kétszer – vízkeresztkor és húsvétkor – került sor, így a virágvasárnapi ünnepen az ujjongó népet a keresztelésre várók jelképezték, őket pedig a görög egyházi nyelv „gyermekeknek” nevezte. A körmenet szokása is innen terjedt el, és vált nyugaton is általánossá a 6. századtól.

III. Liturgiája

A katolikus egyházban korábban a vasárnapi szentmiséket reggel vagy délelőtt tartották, mivel szombat éjféltől szentségi böjt volt érvényben. A virágvasárnapi szentmise evangéliuma a jeruzsálemi bevonulásról szólt. A barokk korban terjedt el, hogy délután – a nagyhétre való készületként – oratóriumokat, passiókat adtak elő.

A liturgikus reform nyomán ma már a nap bármely szakában lehet szentmisét tartani, így ez a két hagyomány összekapcsolódott a szentmisében. Ennek a következménye, hogy a virágvasárnapi szentmisében két evangéliumi szakasz, a jeruzsálemi bevonulás és a szenvedéstörténet is elhangzik. A változást követve az ünnep hivatalos neve is „Urunk szenvedésének vasárnapja” lett.

A körmenet is megváltozott: eredetileg valahol a templomon kívül találkoztak, majd a barkák megáldása után vonultak a templomba, jelképezve Jézus bevonulását. Hivatalosan ma is a templomon kívül kell kezdeni a körmenetet, de ez nem mindig van így.

Forrás: Wikipédia





A keresztcsőrű nyomdokán 5.



A sorozat ezen részében a Szent István Társulat kiadásában megjelent Prohászka Ottokár "A bűnbocsánat szentsége" című könyve olvasható a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár gondozásában ezen az oldalon.





Áldott ki az Úr nevében jön!



Virágvasárnapot ünnepli az egyház most vasárnap, április 13-án. Ezzel a nappal megkezdődik a nagyhét, amely a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra vezet el bennünket. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Krisztus a Biblia tanúsága szerint a zsidó peszah előtt néhány nappal vonult be Jeruzsálembe. Ezt a bevonulást három evangélista is leírja. Mindháromból kitűnik, hogy a Jézust éltető nép szabadságot, jólétet és dicsőséget várt a Messiástól. Néhány nappal később azonban már inkább Barabás szabadon bocsátását kérik Pilátustól, benne látva a rómaiak elleni küzdelem megtestesítőjét.

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja.

Ez a vasárnap egyben az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában, ezen a szentmisén hallhatjuk Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Az Egyház a liturgiában azt a hitét fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, ezáltal megvalósítva a megváltást, lehetővé téve az embernek a szabadulást bűneitől. Jézus feltámadása egyben a feltámadás és az örök élet reményét táplálja minden hívőben.
Forrás: MKPK



Gloria laus


2014. április 9., szerda

Fáradt ember keresztútja


I. Jézust halálra ítélik (önuralom)
        
A Getszemáni kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után, tompán, fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni - nyugodtan szólni, amikor beszélni kell, s hallgatni, amikor némaság a méltó válasz...
Uram, a te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak uralkodni idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon az emberek előtt. Tudjak nyugodtan szólni, s ha kell, hallgatni akkor is, ha idegeim pattanásig feszülnek.

II. Jézus vállára veszi a keresztet (a mindennap keresztje)

Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded azt a munkát, melyet a mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt.
Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni..., nem tenni semmit..., nem tudni semmiről... De nem lehet, vár a mai nap feladata. Vállamra veszem a nap terhét, veled együtt indulok...

III.Jézus először roskad le a kereszt alatt (nehéz...)

A teher a földre nyom... A te keresztedbe benne nehezedett a mi terhünk is. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábbal...
Az én tehercipelésemnek, földrezuhanásaimnak azért van végtelenbe nyúló értéke, mert azt az Isten fölsebzett válla és tántorgó lába szentelte meg. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.

IV.Jézus édesanyjával találkozik (Máriával)

Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni, közelségük olyan megnyugtató, szeretetük oly erőt sugárzó... Mária csak szemével tudja végigsimítani fia fájó homlokát, de az ô jelenléte új erőt ad a fáradt kereszthordozónak.
Mária, édesanyám, engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam...

V.Cirenei Simon átveszi a keresztet (fáradtan is segíteni)

Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a kereszthordozó Jézussal találkozik. S mégis fölkíséri a Golgotára...
Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől... Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon, mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, s nem menthetem föl magam a szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem, szolgálnom, segítenem kell...
Ha találkozom vele, fölkísérni -- még napi munkám után is -- Jézust a Golgotára, keresztjét hordozva...

VI.Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét (a többi ember fáradtsága)

Együtt élek emberekkel. Őket is hajszolja az élet. Ők is sokszor fáradtak, kimerültek, idegesek. Milyen kevés kell ahhoz, hogy Veronika lehessek...
Egyszer egy derűs szó, máskor egy kis hallgatás, ,,nyelés'', egy kis elnézés -- talán csak annyi, hogy nem nyitom ki a rádiót, vagy csöndesen teszem be az ajtót,... halkan beszélek,... nem panaszkodom folyton saját bajaimról,... nem érzékenykedem,... helyet adok a villamoson...
Az emberek kimerültségében Krisztus fáradságát tisztelem.

VII.Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt (csüggedés)

Uram, időnként oly csüggedés fog el... Hiába minden küszködés, úgy érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmából áll az életem. Napról napra kezdem elölről a munkát, s mindig elmarad egy csomó tennivaló. Napról napra elindulok jószándékaimmal, s minden nap meghozza ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi...
Uram, elfelejtettem a csüggedés óráiban, hogy a te megismétlődő eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették az én taposómalmomat, a te fölkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis csak előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.

VIII.Jézus szól a síró asszonyokhoz (emberi vigasz - kevés)

Uram, keresztutadon nemcsak korbács és durvaság kísér, vannak olyanok is, akik sajnálnak, siratnak. Jól esik ez a szívnek - de a lényegen nem változtat. A keresztet mégis egyedül kell fölvinni a Golgotára.
Amikor fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad egy-egy meleg szív, aki részvéttel van, vigasztal, sajnál. Jó ez, ha megkapom, de nem keresem. Problémám lényegét nem oldja meg úgy sem. A szenvedéssel végső fokon mégis négyszemközt maradok, s a keresztnek egyedül kell az ,,igen''-t kimondanom.

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt (kétségbeesés)

A legmélyebb zuhanás... Jó volna így maradni... Már nem is érzed a rúgásokat, a korbácsok ütését. Csak ne kellene tovább menni... Csak meg lehetne most itt halni...
Uram, e szörnyű mélységekbe való leszállásod által ments meg engem a kétségbeeséstől... Ó, te ismered a sötétség mélyét, melyből nem látszik kivezető út. De van. Igaz, hogy a Golgotán át visz... de húsvét hajnalán mégis csak fény ragyog...

X. Jézust megfosztják ruháitól (magányosság)

A Golgota kimagaslik a tömegből, s ott állsz rajta, Jézusom, kifosztottan, egyedül, dermesztő magányosságban.
Barátaid elmaradoztak, anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a távoli tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül - s ők még fájóbbá teszik magányosságodat...
Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom...
Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, meg tudna érteni... ha valakivel föl tudna oldódni egyedülvalóságom. De éppen a szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A te elhagyatottságod szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat, amikor fáj a magány.

XI. Jézust a keresztre szegezik (álmatlanság)

Végre lefekhetsz, Uram, ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested elpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek hasítsák át, s feszítsék ki fáradt tagjaidat.
Hányszor kereszt az én pihenésem is, Uram. Nem tudok pihenni... Aludnék, de zajok, hangok hasítanak belém, mint szögek - aludnék, de idegeim feszülnek, mint tested a fán...
Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe...

XII. Jézus meghal a keresztfán (még az Isten is elhagy)

A nap és a hold elsötétedik, éjszaka száll a Golgotára, s éjszaka száll a lelkedre: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?...
Amikor a szenvedés, kimerültség útjait járom, hányszor érzem, Uram, én is: nem tudok már imádkozni sem. Sötétség, szárazság kínoz, s úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten...
Uram, a te golgotai éjszakádból él a világ, s amikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál a legkedvesebb az Atyának...
Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van az Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolléte...

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről (tehetetlenség)

Megdöbbentő dolog ez: az Istenember holtan, tehetetlenül függ, leszögezve... Szeretetből, a mi tehetetlenségünk miatt. Aki mindenre képes, az erőtlenné tette magát.
Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem... A fáradtság, az erőtlenség leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat... A lélek kész, de a test erőtlen...
Krisztusom, te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ Megváltója, a Gonoszság Fejedelmének legyőzője. Ha egyesítem veled gyöngeségemet, én is részt veszek veled a világ megváltásában...

XIV. Jézust a sírba teszik (a teljes megnyugvás)

Eljött a teljes pihenés ideje. Vége a harcnak, küzdelemnek, fáradtságnak, szenvedésnek. A nagy életmű kész.
Minden, ami fáj, elmúlik egyszer... A megfáradt vándor hazatér. S a pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben a föld mélyén - ó, nem. A mennyei Atya vár ölelésre, letöröl szememről minden könnyet, elsimít homlokomról minden barázdát. Krisztus kézenfog, s a sok szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába:
,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot.'' Amikor türelemmel, szeretettel, áldozatkészen, keresztemmel egyesítve hordoztátok a mindennap fáradságát, a szenvedés keresztjét, - talán nem is gondoltatok arra, hogy az én passióm folytatódik bennetek a világ végéig...
Ilyeneké a mennyek országa...

Forrás: Rózsafüzér Királynéja Plébánia





2014. április 7., hétfő

A keresztút kialakulása


A keresztút az a másfél kilométeres útszakasz, amelyen Jézus a keresztet hordozta. A mai keresztútjárás az evangéliumokból ered. A legelső keresztutat Jézus járta: a Via Dolorosán, a Szenvedés Útját az Utolsó Vacsora termétől Annás és Kaifás háza mellett a Kálvária hegyig. Onnan a Szent Sírhoz, Pilátus palotája mellett a Getszemáni kertbe, az Olajfák hegyétől a Kedron patakon át Sionig. 
Egy régi hagyomány szerint Mária, Jézus édesanyja gyakran végigjárta ezt az utat Fia feltámadása után, hogy így emlékezzen meg szenvedéséről. Néhány hű tanítvány kíséretében lassan és elgondolkodva ment az utolsó vacsora termétől az Antónia-várhoz, onnan tovább a keresztúton fel a Golgotára és a sírbolthoz. Azután visszatértek „abba a terembe, ahol együtt szoktak lenni. Mindnyájan egy szívvel s lélekkel állhatatosan imádkoztak Jézus anyjával, Máriával együtt”. (Apcsel 1,13-14)
Euszébiosz és Szent Ambrus püspökök a IV. században leírták, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja, hogyan kerestette meg Jézus keresztjét és építtette fel az első templomot a Golgotán a 320-as években. Később felállítottak néhány emléktáblát is a keresztút egyes helyein.
A XV. században már 12 márványtábla vagy emlékmű állt a keresztút mentén Jeruzsálemben. Ezeket stációknak vagy állomásoknak nevezték. A zarándokok megálltak az emlékművek előtt s egy kis szünetet tartottak az úton, hogy imádkozzanak és gondolkodjanak az eseményről, amely a felirat szerint ott történt. A középkorban igen látogatott volt az ottani keresztút, főleg a ferencesek vezetésével. Ők "szent circulus"-nak, körjáratnak nevezték. A szentföldi zarándokok révén került Nyugat-Európába ez a lélekemelő imádság. Nemsokára emlékművekkel, szobrokkal juttatták a keresztúti ájtatosságot végzők emlékezetébe Jézus szenvedésének útját. Ekkor hét stációra osztották a keresztutat, a római hét-stációs templom mintájára. E stációjárásnak Rómában nagyobb ünnepek előtt - nagyböjt, kántorböjtök idején - bűnbánati jellege volt. Nem volt kapcsolata a keresztúti ájtatossággal. Más országokban még ennyi stáció sem volt.
Az 1600-as években alakult ki a keresztút végleges formája a 14 stációval. A betlehemi papság külön imakönyvet adott ki a keresztúti ájtatosságról 1518-ban, 14 stációt tartva szem előtt. A ferences P. Antonio Daza volt az első, aki leírta a stációk történetét  lelkigyakorlatos könyvében (Exercios espirituales, 1620). Elmélkedéseit az evangéliumi elbeszélésekre és hiteles egyházi hagyományokra építette.
A barokk kor a keresztutak (kálváriák) építésének virágkora volt. Világszerte elterjedt a 14 stációs keresztút, különösen Porto Maurizio-i Szent Lénárd római ferences tevékenysége folytán. Ő maga 576 keresztutat állított fel. A keresztúti ájtatosságok szentbeszéd-sorozatát (Via crucis praedicata) is ő tartotta először Firenzében a Monte alle Croci-n. Szent Lénárd legnagyobb sikere volt Rómában, a Colosseumban 1750. december 27-én felállított keresztút, melyet mindmáig meg is tartanak, rendszerint a pápák vezetésével járja a hívő nép nagypénteken este, gyertyafényes hívősereg jelenlétében.
A keresztút tisztelete és gyakorlata ezután egyre jobban elterjedt a keresztény országokban. Mivel a legtöbb hívőnek sohasem volt alkalma a Szentföldre zarándokolni, a városokban kezdtek építeni keresztutakat a jeruzsálemi mintájára. A szabadtéri keresztutakon minden állomást egy-egy kis kápolna vagy emlékmű jelzett a megfelelő felirattal. A legnépesebb zarándokhelyeken embernagyságú szobrok ábrázolják az egyes stációk történetét. Ma már minden katolikus templomban van egy megszentelt keresztút. Az állomásokat 14 megszámozott kép, festmény vagy dombormű jelzi. Ezeket a stációkat a római rituáléban előírt szertartással áldják meg. Az Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a keresztutat a kegyelem állapotában végzik.

Forrás: Szent Kereszt Plébánia

Keresztút Mátraverebély-Szentkúton pálos szervezésben