2013. október 28., hétfő

Liturgia: a teremtett világ dicsőítése – a teremtett világ szemlélése

Az Egyház életében a tanítás mellett mindig fontos szerepet játszott a liturgia, különös módon az imádság, amely elmélyíti a tanítást és a lelket felemelve, megerősítve a cselekvés indító oka, forrása lehet. Ez a tapasztalat érvényes az ember és a természet kapcsolatára is. Az Ószövetségben a természet szépségének a bemutatása, dicsérete elsősorban a közös imádságban, a zsoltárokban mutatkozik meg. Az utóbbi időben sokat használt ökológiai egyensúly alapelemei jelennek meg a 104 zsoltárban: „Áldjad lelkem az Urat! Uram, Istenem, mindennél nagyobb vagy! Fönségbe és méltóságba öltözöl, a fény, mint köntös úgy fog körül […]. Az ég madarai partjaikon lakjanak, az ágak közt zengik énekük / A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóllakatod. / Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; / hogy a földből kenyeret nyerjen, a szívét meg borral vidíthassa” (Zsolt 104,1–2; 12–15).


A teremtés dicsérete jelenik meg Szent Ferenc Naphimnuszában, ahol az előbb idézett zsoltárhoz hasonlóan ő is a teremtés szépségéről zeng dicséretet, megszemélyesítve, és családtagként fogadva az embert körülvevő kozmikus elemeket. Az előbb idézett alkotások a mai embert is Isten dicséretre ihletik: „Uram! Ne hagyd, hogy leromboljam az élet templomát / Engedd, hogy hasznomra váljék a tudás, hogy hasznossá legyek általa; Adj méltóságot rövid napjaimnak.” […] Majd így folytatja: „Uram! Legyünk társak az alkotásban / Dolgozzunk tovább műved nyomán, / hogy bolygónk a bőség, a boldogság / És az összhang erős otthona legyen.”
A Teremtőt és a teremtést dicsőítő kórusba való kapcsolódás másik, gyakoribb formája az együttgondolkodás kifejezése. Az utóbbi időben az Egyház más testvéregyházakkal együtt keresi a közös hitből származó igazságok megfogalmazását és annak lehetőségét, hogy ezt a világ felé, mint örömhírt és figyelmeztető üzenetet továbbadja. Ennek szép példája a II. János Pál pápa és I. Bartholomeosz pátriárka által közösen kiadott ún. Velencei Nyilatkozat, amely a teremtett létünkből eredő alázatosságra, a megváltásból fakadó reményre és a közös imádság erejébe vetett hitre hívja fel a figyelmet.
Ugyancsak fontosnak és a teremtett világ védelmében alkalmasnak és szükségesnek tartjuk azokat az imaalkalmakat, imanapokat, melyeket a hívek különböző korcsoportjai vagy közösségei szerveznek, tudatosan csatlakozva a teremtett világ Teremtő Istenét dicsőítő öröméhez. A természet szeretetét és ritmusának, törvényeinek ismeretét növelheti, ha azok az egyházi ünnepek, amelyek a természet változásaihoz kapcsolódnak nagyobb figyelmet kapnak a jövőben. Ezeknek az ünnepeknek a megfelelő előkészítése és ünneplése – lehetőség szerint – a városi környezetben is történjen meg.

Forrás: Felelősségünk a teremtett világért - „Minden általa és érte teremtetett…” (Kol 1,16) - A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a teremtett világ védelméről 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése