2013. szeptember 20., péntek

Pálos Szent Kereszt búcsú Klastrompusztán

Idén újra eljuthattam Klastrompusztára, ahol az elsőként épült pálos kolostor romjainál kialakított szabadtéri oltárnál pálos búcsúi szentmisén vehettünk részt. Külön busz is indult a Sziklatemplomból, de én egy kisbusznyi énekkaros különítménnyel utaztam. Út közben kicsit eltévedtünk, de időben odaértünk az általunk szállított orgonával együtt. A szentmisén a De Angelis misét énekeltük és az Éneklő Egyház énekeit. A szentmisét Botond testvér helyett idén János atya celebrálta, ő volt a főcelebráns és Zsongor atya illetve a területileg illetékes atya koncelebráltak. Nagyszerű volt a szentbeszéd, a bejegyzés végén video részleten meg is hallgatható.A szentmise után Szent Kereszt hódolatra lehetett menni. A kereszt felső részén az eredeti Szent Keresztből egy darabka ereklyeként ott volt, nekem nagy kegyelem volt ez a hódolat.Délután egy fogadáson is részt vehettünk a Kultúrházban a már hagyományossá vált babgulyás nagyon ízletes volt, utána pedig rétest ettünk. Később mi még elkirándultunk Esztergomba és látogatást tettünk a Szamos cukrászdában. Nagy örömmel és hálatelt szívvel tértünk haza a kapott testi lelki ajándékokért. A képeket Széncinege és Kanári készítette, köszönet érte nekik.

Íme, Kanári képei:







Széncinege egy más perspektívából fotózott:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése