2013. május 30., csütörtök

Világméretű szentségimádást hirdet vasárnapra a Vatikán

Vasárnap, június 2-án világméretű szentségimádást vezet a Szentatya. A hit évének jegyében született kezdeményezést az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa jelentette be május 28-án. 
Szentségimádásra hívják a híveket az egész világon a Szentatya szándékára. Rómában délután 5 és 6 óra között tartják a szentségimádást, világszerte minden székesegyházban és templomban ehhez igazítják az időpontot.
A pápa a következő két szándékra kéri az egyetemes Egyház imáját a szent óra alatt:
Az Egyházért. Az egész világon jelenlévő Egyházért, mely egyesül a legszentebb Oltáriszentségnek, az egység jelének az imádásában. Adja meg az Úr az Egyháznak, hogy még teljesebb engedelmességgel hallgassa az Igét, és így egyre szebben, bűn és szégyen nélkül, szentül állhasson a világ előtt. Azért, hogy a megmentő Ige hűséges hirdetését az Egyház, mint az irgalom hordozója adja tovább, növekedve a szeretetben, s így választ tudjon adni a fájdalomra és a szenvedésre, visszaadva az örömöt és a derűt.
A szenvedőkért. Mindazokért, akik szerte a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem áldozataiért.  A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól szenvednek. Hallja meg néma kiáltásukat a virrasztó Egyház, aki a keresztre feszített Krisztusra tekintve nem feledkezhet el az erőszaknak kiszolgáltatott emberekről. És mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben vannak: a munkanélküliekért, idősekért, elvándorlókért, hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom peremére szorult emberért. Azért, hogy az Egyház imája és tevékeny közelsége vigasztalja őket, erősítse reményüket, és bátorítsa őket az emberi méltóság védelmében.
A világméretű szentségimádási órára való felhívás a hit évének jegyében történik, ahogy egy másik kezdeményezés is, melyet szintén május 28-án jelentettek be. Ez pedig az Evangélium Vitae napja lesz június 15-16-án, melynek felelőse Rino Fisichella érsek, a Pápai Tanács elnöke.
Az érsek felvázolta az esemény programját: június 15-én, szombaton este gyertyás menet vonul majd végig a Via della Conciliazionén egészen a Szent Péter térig, melyre a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, akik az emberi élet méltóságára kívánják felhívni a figyelmet. A résztvevők szombaton, még a menetet megelőzően meglátogatják Szent Péter sírját és szentségimádáson vehetnek részt a Szent Péter-bazilikában, vasárnap reggel pedig Ferenc pápa mutat be számukra szentmisét.

Forrás: VPP Hírporta


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése