2011. december 2., péntek

A szív vértanúsága 2.


A szeretetből fakadó áldozatvállalásról

A „szív vértanúságáról” korábban tettem említést a szerzetesség vonatkozásában. Ezt lehet minden keresztény testvérünk esetén véráldozatoktól mentes „fehér vértanúságnak” is nevezni. Ugyanakkor a „vörös vértanúság” lehetősége sem kizárható senkinek az életében, aki életszentségre törekszik. A keresztényüldözés tőlünk keletebbre egyre fenyegetőbb valóság a keresztények életében. Nem kisebb azoknak az áldozata sem, akik a nyugati kereszténységben a mai kor fordított értékrendjében a hitükről tanúságot téve nap mint nap vállalják mindennapi keresztjüket saját meghívásuknak megfelelő életállapotukban, amely sokszor hátrányos megkülönböztetést és testi lelki gyötrelmeket jelent és felajánlják ezeket a szenvedéseiket, áldozataikat a világ üdvösségéért.

A pápa katekézise a vértanúságról

A Szentatya katekézisét a vértanúság témájának szentelte, néhány vértanú szent csodálatos alakjára emlékezve, akiknek éppen ezekben a napokban van az ünnepe. Régi idők és modern korok szentjeiről van szó. A pápa megemlítette Assisi Klára, a klarisszák szent alapítója nevét, akinek alakjával a következő alkalommal foglalkozik részletesebben. Említést tett még Szent Lőrincről és Szent Hyppolitosz vértanú papról. A korban hozzánk közelebb álló szentek között pedig elhangzott Edit Stein, Európa védőszentje és Maximilian Kolbe atya neve. Az Isten iránti szeretet legtökéletesebb formája a vértanúság – állapította meg a pápa.

De valójában mi az értelme a vértanúságnak?
A válasz látszólag egyszerű: a vértanúság Jézus halálában és áldozatában kap értelmet. Jézus a szenvedő szolga, akiről Izajás próféta jövendölt és, aki ajándékul adta önmagát sokak megváltásáért. Krisztus állandóan arra buzdítja tanítványait és minket, mai követőit is, hogy nap mint nap vegyék vállunkra a keresztet és így kövessék őt az Atya Isten és az emberiség iránti teljes szeretet útján. „Aki föl nem veszi keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” Ezeket a szavakat Máté evangéliumában olvassuk. Ugyanez a gondolat ismétlődik a földbe esett búzaszem esetében. A búzaszemnek el kell halnia ahhoz, hogy sok termést hozzon. Jézus maga a búzaszem, az isteni mag, Aki engedi, hogy a földbe essen, hogy megtörjön a halálban, mert éppen ezen keresztül kisarjad, és bőséges termést hoz szerte a világon. A vértanú az Úr nyomában halad és szabadon vállalja akár a halált is a világ üdvösségére, a hit és a szeretet magasrendű próbatételeként.

A másik kérdés, amelyre a pápa választ keresett, az, hogy miből fakad a vértanúsághoz szükséges erő?
Szent Péter és Szent Pál
Elsősorban a Krisztussal való bensőséges egységből, a vértanúság és az arra való elhivatottság ugyanis nem elsősorban emberi erőfeszítés eredménye, hanem válasz egy kezdeményezésre, az Istentől jövő meghívásra. A vértanúság az Úr kegyelmének ajándéka, amely által képessé válunk arra, hogy Krisztus és az egyház iránti szeretetből felajánljuk életünket. Amikor a vértanúk életéről olvasunk, nem egyszer elcsodálkozunk azon, hogy milyen derűs lélekkel és milyen bátran néznek szembe a szenvedéssel, a halállal.
Fontos azonban hangsúlyoznunk azt is, hogy Isten kegyelme nem fojtja el azok szabadságát, akik vállalják a vértanúhalált, sőt ellenkezőleg: a vértanúságban a szabadság nyilatkozik meg, az emberi szabadság a hatalommal és a világgal szemben. A vértanú végső és döntő gesztussal egész önmagát Krisztusnak adja, a hit, remény és szeretet magasrendű tettével Teremtője és Megváltója kezébe helyezi sorsát, feláldozza életét, hogy teljesen mértékben társuljon Krisztus kereszten véghezvitt áldozatához. Rövidebben megfogalmazva tehát a vértanúság a szeretet nagy tette, amellyel válaszolunk Isten mérhetetlen szeretetére. 

A Szentatya a vértanúságnak szentelt katekézisét azzal a gondolattal zárta, hogy mi mindannyian meghívást kaptunk az életszentségre, akkor is, ha minden valószínűség szerint mi magunk nem leszünk vértanúk. Az életszentség titka az, hogy minden nap magunkra vesszük a keresztet, mert ez a keresztény élet magasrendű formája. Korunkban, amikor látszólag mindenki önző és individualista életeszményt követ, mi keresztények tekintsük első és alapvető kötelességünknek, hogy folyamatosan növekedjünk az Isten és testvérek iránti szeretetben. Ezzel átalakítjuk nemcsak személyes életünket, hanem a minket körülvevő környezetet is.

Forrás: Vatikáni Rádió (2010. augusztus 11.) 

Mindszenty József a Fehér Vértanú
Az utolsó idők szentjei

Ó, az én szentjeim az utolsó időkben! Ha hősies volt az első időkben élni a pogányság üldözései közepette, háromszor, hétszer, hétszer hétszer hősiesebb lesz az én szentjeim élete az utolsó időkben. Csak azok, akik a hit kenyerével táplálkoznak, rendelkeznek majd oroszlánszívvel, hogy szembenézzenek azokkal a gyötrelmekkel, és sas szemekkel és szárnyakkal nézzenek Rám, a Napra, és repüljenek Hozzám, az Igazsághoz, miközben sötétség uralkodik mindenütt, és a Hazugság igyekszik meggyőzni őket arról, hogy azt imádják és higgyék.


További nem kifejezetten keresztény forrásból származó, de alapvető értékszemléletében úgy érzem hiteles írás olvasható itt  és itt a fehér és vörös vértanúságról.

Jézus testét leveszik a keresztről


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése