Konszekrált (megszentelt) életutak 5.

Gyertyaszentelő

Boldogasszony

A megszentelt élet kánonjogi vonatkozásairól

Eddigi kutatásaim alapján a hivatalos egyházjogi értelmezés szerint a konszekrált (megszentelt) életet élők csak a rendi vagy más szabályozott közösségben illetve a remeteségben (hármas) fogadalommal elkötelezetteket jelenti.

573. kán. - 1. §. Az evangéliumi tanácsok vállalásával megszentelt élet az az állandó életforma, mellyel a hívők a Szentlélek munkálkodása folytán Krisztust szorosabban követve, teljesen a mindenekfölött szeretett Istennek szentelik magukat, hogy az ő dicsőségére, az egyház épülésére és a világ üdvösségére új és különös címen elkötelezve, Isten országának szolgálatában törekedjenek a szeretet tökéletességére, és kiváló jellé válva az egyházban, a mennyei dicsőséget előre hirdessék.

  2. §. Ezt az életformát, a megszentelt életnek az illetékes egyházi hatóság által kánonilag létesített intézményeiben szabadon vállalják magukra a krisztushívők, akik fogadalmak vagy intézményük saját törvényei szerint más szent kötelékek által vállalják a tisztaság, szegénység és engedelmesség megtartását, és a szeretet révén, melyre ezek elvezetnek, különös módon kapcsolódnak az egyházhoz és annak titkához.

Remete Szent Antal

603. kán. - 1. §. A megszentelt élet intézményein kívül, az egyház elismeri a remete vagy anachoréta életformát is, melyben a krisztushívők a világtól szigorúbban elkülönülve a magány csendje, az állandó imádság és vezeklés által Isten dicsőségére és a világ üdvösségére áldozzák életüket. 2. §. A remetét akkor ismeri el a jog a megszentelt életben Istennek ajánlott személynek, ha a megyéspüspök kezébe tett fogadalommal vagy más szent kötelékkel nyilvánosan vállalja a három evangéliumi tanács megtartását, és sajátos életformáját az ő vezetése alatt éli.

Dr. Erdő Péter: Egyházjog című könyvében az Egyházi Törvénykönyv alapján szüzek rendje nem tekinthető a megszentelt élet útjának: „Nem nevezi azonban őket a törvénykönyv a megszentelt élet vállalóinak.” A Törvénykönyv a 604. kánonban ír a szüzek rendjéről:

„604. kán. - 1. §. A megszentelt élet e formáihoz csatlakozik a szüzek rendje, akiket - amikor megvallják Krisztus szorosabb követésére irányuló szent szándékukat - a megyéspüspök a jóváhagyott liturgikus szertartás szerint Istennek szentel, Krisztussal, Isten Fiával, misztikus módon eljegyez és az egyház szolgálatára avat. 2. §. Hogy elhatározásukat hűségesen megtartsák, és az egyház életformájukkal összhangban álló szolgálatát egymást kölcsönösen támogatva végezzék, a szüzek társulhatnak egymással.”

Ennek alapján ha a Törvénykönyv Istennek szentelt személyekként ír róluk, véleményem szerint ők is megszentelt személyekké válnak mivel megélik, teljesítik a konszekrációra vonatkozó feltételeket.

Eszter királyné a Vőlegénnyel

A magánfogadalomról nem találtam arra utalást, hogy konszekrációnak minősülne. Véleményem itt is az, hogy ha Istennek való átadottságban teszi le a fogadalmat valaki és úgy él, az Egyház belső szolgálata és maga és mások megszentelődése a fő cél, mindezt Jézussal való különleges egységben megélve, az evangéliumi tanácsok fényében, tehát megéli azokat az alapelemeket, amelyek a megszentelt életre vonatkoznak, akkor a magánfogadalmas ugyancsak megszentelt személynek tekinthető. Ezzel kapcsolatban leginkább pozitív véleményként egy egyesült államok-beli teológus, konszekrált szűz írásaiban találtam eltérő értelmezésre. A konszekrált szüzességet és a magánfogadalmat egyaránt megszentelt életútként jelölte meg egymástól nem választva el lényegi jelentőségében csak formai különbséget téve a fogadalomtételkor és az Egyház hivatalos szolgálatának kötelezettségében. Erről a későbbiekben tervezem, hogy külön írok „Magánfogadalom vagy szüzek rendje” címmel, miután a teljes fordítás meglesz az idevágó részekből.

Egyes életutak konszekrált volta kánonjogilag bár vitatható, de ha sikerül az elmélet és a gyakorlat közelítése, a valós odaszentelődés lényegi voltára irányítani a figyelmet, bízom benne, hogy hosszú távon olyan alternatívaként fognak szerepelni a most még „kevésbé ajánlott” utak is, hogy a hivatások gyarapodása a világ megszentelése egyre nagyobb mértékben megvalósulhat az ilyen életutakat járók számának növekedésével is. Ez azért is bír nagy jelentőséggel, mert egyrészt erre egyre nagyobb szükség van a világ megszenteléséhez, evangelizálásához, másrészt több feltételnek is teljesülnie kell egy közösségi elkötelezettséghez, de ezt nem mindenki tudja teljesíteni (külső és belső adottságok miatt), aki ugyanakkor meghívást kapott az Úr és az Egyház különleges szolgálatára. Ennek ellenére indokolt, hogy az Egyház a rendek és közösségek felé irányítsa a megszentelt hivatású személyeket, mert a hivatást alapvetően a testvéri közösségben lehet leginkább megélni és a megkülönböztetésben fontos ennek az életútnak a megtapasztalása, ha később más felé is vezet az út. Az Úr mindig megadja a jelet, aki minden eszközt bevet a felismeréshez a megkülönböztetés során, hogy kinek melyik út az, amely átmenetileg vagy egy életre szólóan leginkább az üdvösség felé vezet. Aki remeteségre kapott meghívást, az egy külön kegyelem.(Kérdés, hogy a mai világban ez mit jelent és mennyire lehet a fizikai és szívbeli remeteség között határvonalat húzni.)

Az I. Niceai Zsinat

Luis Navarro, a római Pápai Szent Kereszt Egyetem Kánonjogi Kara dékánjának, „A megszenteltség kánonjogi szempontjai” című előadásában is kiemelt kérdésével folytatnám. (Az előadás 2009. április 25-én hangzott el. A konferenciát a megszentelt életről a Sapientia Hittudományi Főiskolán rendezték, amely a megszenteltség fogalmának egyházjogi vonatkozásait és a megszentelt élet új formáit vizsgálta.)

Az Egyházi Törvénykönyv 605. kánonját emeli ki, amely szerint a megszentelt élet új formáinak elismerése kizárólag az Apostoli Szentszék hatáskörébe tartozik.

„605. kán. - A megszentelt élet új formáinak jóváhagyása kizárólag az Apostoli Szentszéknek van fenntartva. A megyéspüspökök pedig törekedjenek felismerni a megszentelt életnek a Szentlélektől az egyházra bízott új adományait, támogassák kezdeményezőiket, hogy elhatározásukat minél jobban kifejezzék és megfelelő szabályzattal védelmezzék, különösen az ebben a részben található általános szabályok alkalmazásával.”

Penyaforti Szent Rajmund

Kitért továbbá arra, hogy nélkülözhetetlen eleme a megszentelt életnek az evangéliumi tanácsok – tisztaság, szegénység és engedelmesség – elfogadása és megélése. Lévén napjainkban a sokféle világi intézmény és mozgalom léte, egyházban való működése és a klerikusokkal való kapcsolata új kérdéseket vet fel. E kérdéseket az Egyház folyamatosan szabályozza.

Értelmezésem szerint az új formák alatt a szabályozott közösségi keretekre utalhat, de ennek ellenére van remény arra, hogy ha a szabályozás folyamatos, akkor hosszú távon a hivatalos kánonjogi értelmezés a közösségben nem élő odaszentelt személyeket is megszentelteknek fogja egykor tekinteni akkor is, ha nem vonatkozik rájuk külön regula vagy statutum. (A remetéknél hármas fogadalom van a püspök kezébe letéve és ők emiatt megszenteltnek minősülnek közösség nélkül is.) Felmerülhet a kérdés, hogy ezt hármas fogadalom letétele nélkül mennyire lehet elfogadni, és ha nem, miért, hiszen a kegyelmi élet hasonlóan megélhető itt is - gondolok pl. azokra, akik „csak” tisztasági fogadalmat tettek magánfogadalomként, - illetve hármas fogadalmat lehet-e, érdemes-e magánfogadalomként letenni. Továbbá a szüzek rendjének liturgiája során pedig miért nem elfogadható hivatalosan, hogy az konszekráció, amikor a Törvénykönyv is Istennek való odaszenteltségről ír és az Ősegyháztól kezdve ma újra él a hagyománya, amely a liturgia mai formájában is fennmaradt.

Amit most célravezetőnek érzek, hogy sok imádság mellett a kánonjogban járatos személyekkel erről a témáról lehessen érdemben szót ejteni, mert a kérdés sokakat érint klerikusi és laikusi körökben egyaránt.

 

Paolo Caliari: Jézus a kánonjogi doktorok között (XVI. század)