2011. október 21., péntek

A Fájdalmak Férfija


Aki értünk a keresztet hordozta
"Ki hitt annak, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből; nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt. Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át,  a mi bűneinkért törték össze;  a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért;és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét. Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Sanyargatás és ítélet után vitték el; és sorsával ki törődik? Mert kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Istentelenek között adtak sírt neki,  és gazdag mellett, amikor meghalt, bár nem követett el erőszakot, és nem volt álnokság a szájában. De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz. Tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza. Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét,és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár." Iz 53,1-12


Jézus Krisztus vállának szent sebe

Clairvaux-i Szent Bernát egy alkalommal imádkozás közben megkérdezte Jézust, mi volt a legnagyobb fájdalom, amelyet kínszenvedése alatt el kellett viselnie. Jézus a szentnek így válaszolt: "Volt egy sebhely a vállamon, három ujjnyi mély, három csontom is láthatóvá vált általa. Ezt a sebhelyet a kereszt hordozása okozta: ez volt az a sebhely, amely a legnagyobb fájdalmat okozta testemnek, és e sebhelyről az embereknek nincs is tudomásuk. Te azonban fedd fel e sebhelyet a keresztény hívek előtt, és tudd, hogy bármit kérnek is tőlem az emberek e sebhely erejéből, megkapják azt. És mindazoknak pedig, akik e sebhely dicsőségére és tiszteletére elimádkoznak három Miatyánkot, három Üdvözlégyet és három Dicsőséget, arra a napra eltörlöm minden bocsánatos bűnüket, halálos bűnüket megbocsátom, ők maguk pedig nem halnak hirtelen halált, haláluk pillanatában pedig meglátogatja őket a Boldogságos Szűz, és minden kegyelmet és isteni irgalmat megkapnak majd."

Imádság a mi Urunk, Jézus Krisztus vállának szent sebéhez

Jézus Krisztus, jóságos Urunk, Isten legszelídebb báránya! Én, szegény bűnös, tisztelem és imádom a te szent sebedet, amelyet a válladon szenvedtél el, amikor nehéz keresztedet a kálvária lejtőjén hordoztad, amelyen át láthatóvá vált három szent csontod, és amelytől kimondhatatlan kínokat szenvedtél. E szent sebed érdemei által könyörgök hozzád, hogy légy könyörületes hozzám, és bocsásd meg minden vétkemet, minden bocsánatos és halálos bűnömet, halálom óráján pedig te állj mellettem, és végy fel engem a te dicsőséges és boldog országodba! Ámen.
(Forrás: Pio atya világa 1. Etalon Kiadó, Budapest, 2011. p. 195)

Forrás: karizmatikus.hu
 
Sillye Jenő: Keresztút - És mégis Ő

Fájdalmak embere ő, kínjainkat viselő,
Megtört és megalázott, saját vérében ázott,
Keserves áldozat.

És mégis ő a győzelem, és nincs más név az ég alatt,
Kiben üdvözülünk, és mégis Ő a végtelen,
Megváltó Istenünk.

Kezét és lábát átszegezték, fájdalmak embere Ő,
Öleld, öleld véres keresztjét, kezét és lábát átszegezték,
És mégis Ő a győzelem,

A tiszta áldozat, és mégis ő a végtelen
Nincs más név az ég alatt, kiben üdvözülünk,
Ő az örökös virradat, Megváltó Istenünk!
 

2 megjegyzés:

  1. A kereszt hordozása miatti vállseb, amelyet 6. stigmának is nevezhetünk van még két olyan számomra megrendítő tény, amelyet megosztanék.Az egyik, hogy Jézusnak nem volt olyan hely a Testén, amely ne sérült volna meg, mert több mint ötezer sebből vérzett értünk. A másik, hogy a rejtett szenvedések felfoghatatlan sorában az úgynevezett húgyvérűség vagy urémia is ott állt, az ostorozás brutalitása nyomán tönkrement veseszövetek miatt.

    Ez a szindróma a veseműködés zavara miatt kialakuló, a vérben a fehérje-anyagcsere bomlástermékek felhalmozódásával járó tünetegyüttes.

    Kialakulása: elégtelen veseműködés miatt a mérgező anyagok nem tudnak kiürülni a szervezetből, ilyenek pl.: kreatinin, urea, szerves savak, fenolok. Ezek az anyagok a jellegzetes urémiás tünetek kiváltói.

    Tünetek: eleinte enyhébbek a tünetek, majd a mérgező anyagok szintjének emelkedésével egyre súlyosabb képben jelentkezik. A bőr szürkés színű lesz. Levertség, étvágytalanság, hányinger, hányás jellemzi, előrehaladott állapotban megjelenik a vérszegénység, zavartság, mentális leromlás, izomrángás, görcs, egészen a kómáig és a halálos kimenetelig súlyosbodva.

    Fel tudjuk-e fogni Megváltónk szenvedéseit, amelyet értünk viselt el szeretetből?

    VálaszTörlés