A kereszténység és a vallások - A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma
1996. szeptember 30-án fogadta el szavazattöbbséggel a bizottság, és benyújtotta elnökének, Joseph Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció elnökének, aki jóváhagyta a dokumentum nyilvánosságra hozatalát.
64. Jézus az Isten Országának hirdetését összekapcsolta az egyházzal. Halála és feltámadása után Isten népe újra egybegyűlt, most már Jézus Krisztus nevében. A zsidók és pogányok egyházát Isten művének tartották, olyan közösségnek, amelyben meg lehetett tapasztalni a mennyekbe felment Úr és az ő Lelke működését. A Jézus Krisztusba mint az üdvösség egyetemes közvetítőjébe vetett hittel összekapcsolódott a nevében fölvett keresztség; ez közvetítette a részvételt megváltó halálában, a bűnök bocsánatát és az üdvösség közösségébe való belépést (vö. Mk 16,16; Jn 3,5). Ennél fogva a keresztséget a menekülés bárkájához hasonlítják (1Pét 3,20köv.). Az Újszövetség szerint az egyház azért szükséges az üdvösséghez, mert Jézus üdvösség közvetítése egyedülálló.
65. Az egyház üdvösségre szóló szükségességéről két értelemben beszélünk: szükséges az egyházhoz tartozniuk azoknak, akik hisznek Jézusban, és szükséges az üdvösséghez az egyház szolgálata, amely Istentől kapott küldetésénél fogva az eljövendő Isten Országát készíti elő.
66. Mystici Corporis c. enciklikájában XII. Piusz pápa beszél arról, hogyan érhetik el az üdvösséget azok, akik nincsenek látható közösségben az egyházzal? Azt mondja, hogy öntudatlan kívánság és vágyakozás révén rendeltetnek Krisztus misztikus teste felé (DS 3821). Leonard Feeney amerikai jezsuita ellenvetése, aki az extra ecclesiam nulla salus elvének exkluzivista értelmezéséhez ragaszkodott, alkalmat szolgálatott a Szent Offícium egyik levelére (1949. aug. 8-án a bostoni érseknek), amelyben elvetik Feeney értelmezését és tisztázzák XII. Piusz tanítását. A levél megkülönböztet az egyházhoz való, üdvösséghez szükséges tartozás (necessitas praecepti) és az üdvösség elengedhetetlen eszközeinek szükségessége (intrinseca necessitas) között, ez utóbbi tekintetében az egyház általános segítség az üdvösséghez (DS 3867-3869). Legyőzhetetlen tudatlanság esetében elegendő az egyházhoz tartozás implicit vágya, és ez a vágyakozás mindig megvan, amikor valaki Isten akaratához akarja alakítani a saját akaratát (DS 3870). A hit - Zsid 11,6 értelmében - és a szeretet viszont mindig belső szükségszerűséggel fontosak (DS 3872).
67. A II. Vatikáni Zsinat átveszi az extra ecclesiam nulla salus kifejezést. Alkalmazása során azonban a zsinat kimondottan a katolikusokhoz intézi szavait, és érvényességét azokra korlátozza, akik tudnak arról, hogy az egyház szükséges az üdvösséghez. A zsinat úgy tartja, hogy ez az állítás a hit és a keresztség szükségességén alapul, amit Krisztus maga mond ki (LG 14). Így a zsinat folyamatosságban van XII. Piusz pápa tanításával, de világosabban kiemeli a kifejezés eredeti buzdító jellegét.
68. XII. Piusz pápával ellentétben a zsinat nem beszél a votum implicitum-ról (bennfoglalt vágy) és a votum fogalmát csak a katekumeneknek arra a kifejezett vágyára alkalmazta, hogy az egyházhoz tartozzanak (LG 14). A nem-keresztényeket illetően annyit mond, hogy különféleképpen rendelődnek Isten népéhez. A különféle módok szerint, melyekkel Isten üdvözítő akarata átfogja a nem-keresztényeket, a zsinat négy csoportot különböztet meg: az első a zsidóké, a második a muszlimoké, a harmadik azoké, akik vétlenek abban, hogy nem ismerik Krisztus evangéliumát és az egyházat, de őszinte szívvel keresik Istent, és megpróbálják teljesíteni akaratát lelkiismeretükben, a negyedik azoké, akik vétlenek abban, hogy nem jutottak még el Isten kifejezett ismeretére, de mégis megpróbálnak igaz módon élni (LG 16).
69. Az ajándékok, amelyeket Isten mindenkinek felkínál az üdvösség felé vezető úton, az ő egyetemes üdvözítő akaratában gyökereznek (LG 2, 3, 26, AG 7). Az a tény, hogy még a nem-keresztények is Isten népéhez rendelődnek, abban gyökerezik, hogy az üdvösség magában foglalja minden ember hivatását, hogy Isten népének katolikus egységéhez tartozzon (LG 13). A zsinat úgy tartja, hogy e két hivatás szoros kapcsolata Krisztus egyedüli közvetítéséből fakad, aki testében, amely az egyház, jelenvalóvá válik közöttünk (LG 14).
70. Így állítható helyre az extra ecclesiam nulla salus, kifejezés eredeti jelentése, amely az egyház tagjait inti hűségre. Ha ezt a kifejezést egységbe foglaljuk az egyetemesebb extra Christum nulla salus kifejezéssel, akkor már nem áll ellentétben a minden embernek az üdvösségre szóló egyetemes meghívásával.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése