A pálos
lelkiségről 2.
„Tisztelettel és szeretettel nyújtjuk át ezt az
albumot mindenkinek, aki a magyar kultúra és az abban elválaszthatatlanul
helyet foglaló pálos rend iránt érdeklődik. A képek és a szöveg ─ egymást
kiegészítve ─ feltárják rendünk gazdag történelmi örökségét, amelyen átcsillan
újból és újból az a lelkiség is, mely éltette és gazdagította azt. Az előszóban
én inkább erről a lelkiségről szeretnék szólni, hisz „A lélek az, ami éltet és
a test nem számít semmit.” (János 6,63)
Szerzetesek vagyunk a Római Katolikus Egyház
keretében, s így ott, mint szerzetesnek lényegében azonos a hivatásunk: Az Úr
közelében élni, és az Ő jelének lenni ebben a világban. Igaz, senki sem azért
lesz szerzetes, hogy jellé legyen, de ha komolyan megéli az Ő identitását,
biztosan azzá lesz a külvilág számára, hisz a szerzet nem más, mint az a hely,
ahol az evangéliumot a legtisztábban igyekeznek megélni. De egy szerzetesrend
az igazi Egyháznak is a példája, hisz Krisztus álma az Ő országáról, amit a
hegyre épült város, a föld sója és a világ világosságáról szóló
példabeszédekben is megrajzolt, a szerzetességben kell, hogy kikristályosodjék.
Ha a szerzetesség sokszínű családjában a pálos
rend szellemiségét szeretném egy mondatba összesűríteni, így fogalmaznék: Magyar
alapítású remeterend a Szűzanya pártfogásában.
Általában tudott, hogy mi vagyunk az egyetlen
magyar alapítású férfi szerzetes közösség. Márpedig a gyökerek meghatározók és
köteleznek is, s ezek a gyökerek visszanyúlnak a Pilis rengetegébe és a Mecsek
csodálatos hangulatú erdeibe. A magyarságtudat mindig jellemzője volt
rendünknek, minden soviniszta kirekesztés nélkül. Újoncainkba beleoltjuk a
felelősséget: Nemcsak magadért, hanem a magyar hazáért és népért vagy itt
imádkozni és vezekelni. Az ősi igazság tudatában élünk: „Et tu Hungaria, mi
dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.” (Te is
Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz
hanyatlani.) A remeteség hármas jellemzője is rányomja bélyegét rendünkre: az
imádság, a magány és a vezeklés szellemisége. A pálos életben központi helyet
foglal el az ima abban a szellemiségben, amelyet a régi Kis Katekizmus így
határozott meg: „Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, neki
szolgáljunk és így a mennyországba jussunk.¬ Meggyőződésünk, hogy az ima vezet
el bennünket a legmélyebb istenismeretre, itt gyullad ki leginkább a szeretet
tüze, s ez a legtökéletesebb szolgálat az Úr előtt, az evangéliumi „jobbik
rész”.
A remeteség magányában született meg a rend, s
ha az idők jeleit követve Egyházunk küldetése ki is emel bennünket néha belőle,
vágyódunk utána, hisz megtapasztaltuk, érezzük, tudjuk: „Sola beatitudo, beata
solitudo.” (Boldog egyedülvalóság: egyedülvaló boldogság.) De erre biztatta az
atyákat a jelenlegi Szentatya is: „Őseitek nyomában járva, ne hagyjátok el a
magányt.”
A vezeklő életforma is hozzátartozik a
remete-szellemiséghez, hisz elődeink kemény, szigorú, önmegtagadó élete nem
halványuló fényes példa előttünk, akik nemcsak saját bűneik engesztelésére
vállalták ezt, hanem a Krisztus titokzatos testéről szóló tanítást magukévá
téve, hazánkért, az Egyházért, az egész emberiségért is. Maga az Úr mondta: „Ez
a fajta nem megy ki másképp, mint imádság és böjt által.¬ Ma is ez a
leghatásosabb eszköz, s nekünk magunkévá kell tennünk ezt a feladatot.
Rendünk karakterének ismertetéséből nem
hiányozhat a Szűzanya különleges tiszteletének megemlítése sem. Boldog Özséb
alapító atyánk a hagyomány szerint Mária nevével az ajkán lehelte ki lelkét.
1341-ben a Szűzanya iránti tiszteletből váltotta fel a rend a régi szürke
szerzetesruhát a fehérre. De a tisztelet jeleként viseljük oldalunkon a
rózsafüzért, s üljük meg kiemelt buzgósággal a Mária-ünnepeket és tartjuk a
szombati böjtöt. Monostoraink többsége egy-egy szentélye a Szűzanyának, s
Konstitúciónk a pálos szónokok részére előírja az Istenanya tiszteletének
terjesztését és elmélyítését. Rendünk jelenlegi központja Czçstochowa, nemcsak
a lengyel nép nemzeti szentélye, hanem méltó helyet foglal el Lourdes és Fatima
mellett a világ legnagyobb katolikus zarándokhelyei között is.
A Gondviselésnek hálás szívvel mondunk
köszönetet azért a tényért, hogy rendünk, ez az ízig-vérig magyar
szerzetesközösség újból elkezdhette működését hazánkban. A kivágott tölgy
mindig szomorú látvány, de ha csak egy kis csonk is marad belőle, lassan új
hajtások indulnak rajta, mutatva, hogy él. A pálosok ősi fáját is már nem
egyszer kivágták, tövig letarolták. Tették ezt a törökök, majd II. József, a
kalapos király, s 1950-ben a kommunisták. Minden alkalommal úgy látszott, hogy
Boldog Özséb rendje végképp kipusztult. De csodák-csodája, mindig megindult az
új élet. Ma is. S ez gondviselésszerű számunkra, mert a pálosokra szükség van
ebben a hazában, mégpedig most úgy, mint talán sohasem. Az evangéliumban
olvassuk, hogy egy alkalommal vérfolyásos asszony járult Jézus elé gyógyulást
remélve. És Ő meggyógyította. Én ilyen ezer sebből vérző asszonynak látom
Magyarországot, drága hazánkat, s neki is ugyanazok a jézusi szavak szólnak: „A
te hited meggyógyított téged.¬ Mind az ő számára, mind számunkra egyedül csak a
hit hozhat gyógyulást. Mi, pálosok ezért vagyunk itt, ezért élünk, ez a soha
meg nem tagadható hivatásunk: ezt a gyógyító, erősítő, megtartó hitet adni
népünknek. De ne is várjon senki tőlünk mást. Mi is valljuk Szent Péterrel azt,
amit a béna koldusnak mondott ott a templom lépcsőjénél: „Aranyam, ezüstöm
nincs, de amim van, neked adom: a Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj!”
Népünk ma oly sokszor panaszolt bénaságán is egyedül csak az tud segíteni, ha
megtanul újra az evangélium útján járni. Akkor, csak akkor lesz újra
egészséges! Én úgy szeretném látni a mi monostorainkat, mint a galambdúcokat,
ahol a hit adta békében, boldogságban élnek Isten fehér galambjai, a pálosok.
Időnként azonban ki-kiröppennek, hogy megosszák másokkal is az ő hitből eredő
erejüket, boldogságukat, utána örömmel térnek vissza odújukba, a monostorokba,
töltekezni az újabb kiröppenésig.
Kapisztrán Szent János pálosokra vonatkozó
mondásával zárom ezt az „Előszó”-t: „Ha szenteket akartok látni, menjetek
Nosztrára!” Ehhez már csak egy szívből fakadó kérést szeretnék hozzácsatolni:
tisztelettel kérjük, hogy akik kezükbe veszik és gyönyörködve forgatják ezt az
albumot, mondjanak el egy „Miatyánk”-ot arra a szándékra, hogy a jelenleg hazánkban
négy kolostorban élő pálosokról is ugyanezt elmondhassák kortársaink.
Köszönjük!”
Pécs, 1995. nov. 1. Mindenszentek ünnepén.
P. Máthé
Péter OSPPE
rendfőnöki megbízott
Forrás: Előszó a Török József ─
Legeza László ─ Szacsvay Péter által írt Szerzetesrendek A
Kárpát-Medencében – Pálosok c. albumból (Mikes Kiadó, Budapest, 1996)
 |
| Remete Szent Pál nyomdokán |
Nyilatkozat
Felhívom a Magyar Pálos
Rend iránt érdeklődők figyelmét, hogy szerzetesrendünk nevével és jelképeivel
kapcsolatban egyre gyakrabban találkozunk visszaélésekkel. Tudtunk és
beleegyezésünk nélkül az élet számtalan területén használják a „pálos” elnevezést,
illetve a rendünkhöz köthető fogalmakat vagy éppen a szerzetesrendünket alapító
Boldog (Szent) Özséb atyánk nevét olyan
célok szolgálatában, amelyhez a Katolikus Egyház keretein belül működő egyetlen
magyar alapítású férfi szerzetesrendünknek - és ebből következően a Katolikus
Egyháznak – semmi köze sincs. Hasonlóképpen bitorolják jogtalanul rendünk
címerét is. A „pálos” elnevezés és a rend címere kizárólagosan csak a Magyar
Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje jóváhagyásával használható. Rendi
jóváhagyás hiányában minden esetben jogtalan használatról kell
beszélnünk. Mivel ezek a
visszaélések gyakran az interneten megjelenő honlapokon keresztül valósulnak
meg, ezért fontos tudni, hogy a Pálos Rendnek csak egyetlen honlapja van
Magyarországon (www.palosrend.hu), tehát jogosan és szabályosan kizárólag csak
a Magyar Pálos Rend használhatja „pálos” nevet és címert. Minden más honlap, ha
mégoly nemes célnak látszó ügyekért működik is, jogtalanul bitorolja rendi
címerünket és a „pálos” elnevezést. Súlyosan félrevezető lehet a "Boldog
Özséb" név használata is más személyek vagy intézmények részéről.
Kérek minden jó szándékú
embert, hogy ügyeljen erre!
Továbbá tájékoztatok
mindenkit, hogy Boldog Özséb atyánk hivatalos kanonizációja, vagyis boldoggá
avatása megtörtént azzal a 2008 februárjában kibocsátott vatikáni
dokumentummal, amely engedélyezi Boldog Özséb atyánk liturgikus ünneplését.
Minden boldoggá és szentté avatásnak ez a célja. Talán kevesen tudják, hogy a
boldoggá avatott is szent. Szentté avatás csak abban az esetben történik az
egyházi gyakorlatban, ha a helyi egyház által boldogként tisztelt szentet a
világegyház is megismeri és tiszteli. Boldog Özséb atya elsősorban édes
hazánkban vált ismertté. A világon csak kisebb közösségek tisztelik, ami nem
elegendő ahhoz, hogy hivatalosan is szentnek nevezzük. Ez természetesen nem
akadálya annak, hogy magán használatban Szent Özsébet mondjunk. Az elmúlt
időszakban több helyen is nyilvánosságot kapott, hogy Boldog Özsébbel
kapcsolatban ún. szentté avatási dokumentumok jutottak el a Vatikánba. Ezek a
dokumentumok minden egyházi előírást és gyakorlatot megkerülve kerültek a
Szenttéavatási Kongregációhoz, úgy, hogy azokat egyetlen magyar pap vagy püspök
sem látta. A kanonizációs eljárást mindig az illetékes megyésfőpásztor indítja
el, és ő az, aki kijelöli a megfelelő személyt vagy személyeket a szentté
avatás lefolytatására (aktor, posztulátor). Ez a feladatkör nem örökletes, halál
esetén a megyésfőpásztor részéről új személy kinevezése szükséges, ami jelen
esetben nem történt meg. Elhunytakra való hivatkozás még nem elegendő.
Személyes megkeresés esetében a megyésfőpásztor készségesen állt volna
rendelkezésre, hiszen a boldoggá nyilvánítás folyamatát is kézbe vette és
eredménnyel járt, mindannyiunk nagy örömére. Boldog Özséb tisztelete nemzetünk
számára az egyik eszköz lehet az egység szolgálatában, hiszen Özséb atya is
egységet teremtve gyűjtötte össze a szétszórtan élő remetéket, új irányt szabva
addigi életüknek. Szétzilált magyarságunknak gyógyír lehet, ha minél több
magyar kéri közbenjárását. Ilyen összefogással lehetne elérni azt is, hogy
Boldog Özsébet minél inkább megismerjék világszerte, és majdan szentként
tiszteljék mindenütt.
P. Bátor Botond OSPPE
tartományfőnök
Forrás: Fehér Barát című újság (a
Magyar Pálos Rend hivatalos értesítője) 2010. pünkösdi szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése