2011. szeptember 18., vasárnap

Évközi 25. vasárnap


’Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik:,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen:,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.' Mt 20,1-16a

A mai prédikáció a Mennyek országáról, az Úr szőlőjében végzett munkáról, a hűséges és méltatlankodó szőlőmunkásokról szól.
Egy fiatal, többgyermekes édesanya mondta egyszer, hogy a férfiaknak két problémája van az életükben:
-         az egyik, ha van munkájuk, mert akkor túlhajszolják magukat,
-         a másik, ha nincs munkájuk, és munkanélküliségre kényszerülnek, mert akkor felemészti őket a tétlenség.
Jézus korában is nagy jelentősége volt a munkának. Az evangéliumban említett szőlősgazda nagyvonalú, elmondható róla a mai értelmezés szerint, hogy szociálisan érzékeny. De megszülethet bennünk az az érzés is: hol van itt az igazságosság? A szőlősgazda Istent szimbolizálja, aki szeret és igazságos is egyúttal, az érmének tehát két oldala van. Mi sokszor csak az érem egyik oldalát látjuk: azt a tényt, hogy akik később csatlakoznak, a nap nagy része során tétlenek is ugyanazt a fizetséget kapják a gazdától.
A mai evangélium nemcsak a munkáról, az Úr szőlőjében végzett szolgálatról szól, hanem az Ősegyháznak egy problémájáról is, miszerint befogadja-e a fiatal közösség a pogányokat is. A zsidókból lett keresztények otthonra leltek az Egyházban. A probléma úgy oldódott meg, hogy a közösség fejlődésével egyre inkább befogadták a pogányokat. Mindez nemcsak az Ősegyház problémája, hanem napjainkban is kérdés, hogy összeszokott közösségeinkben befogadjuk-e az újonnan megtérteket, akik életük addigi folyamán máshoz szoktak, de ők is szeretetre vágynak, pl. ha egy alkoholista meggyógyul, később ugyan, de megérkezhet az Egyházba.
Isten adja, hogy be tudjunk fogadni másokat, hogy Ő is be tudjon fogadni minket annak idején az Ő Hajlékába.

Forrás: Így szól az Úr - A Biblia üzenete c. műsor mai adása 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése