2017. június 25., vasárnap

Mit hiszünk? - Az Egyház dogmáiról

A dogma olyan tétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot közöl és hirdet, ezért annak tudatos tagadása vagy visszautasítása eretnekségnek számít.


Egy tételnek ez a legmagasabb teológiai minősítése, mert jelzi, hogy azt isteni és egyházi hittel kell elfogadni, azaz isteni és egyházi tekintély kezeskedik az igazságáról.

A dogma sajátságai.
1. A dogma isteni eredetű, mert kinyilatkoztatást tartalmaz; az igazság kötelező erejével bír és lényegében változatlan, bár történeti megfogalmazásban jelenik meg.
2. Értelmezése bővülhet azáltal, hogy az Egyház hitében és a teológiában egyre világosabbá válnak az igazságok belső összefüggései (lásd: dogmafejlődés).
3. Mivel a dogma emberi szóval fejezi ki az Isten szavát, benne van a megtestesülés analógiája: isteni és emberi elemet hordoz.
4. Amikor a dogmákat a kinyilatkoztatáshoz vezetjük vissza, azon a nyilvános kinyilatkoztatást értjük, amelyet a Szentírás és a szenthagyomány közvetít, nem pedig magánkinyilatkoztatást.

A dogma elfogadása.
A dogmákat isteni hittel és egyházi hittel kell elfogadni, de ügyelni kell arra is, hogy a tanítóhivatal által meghatározott tétel tartalmilag nem mindig határolható el könnyen a keresztény hit összefüggéseiben benne levő, de részleteiben még nem körülírt tételektől. Ezért a hit gyakorlatilag nem korlátozható csupán a kimondott dogmákra, hanem arra is ki kell terjednie, ami a dogmákkal szorosan összefügg, vagy ami azoknak előfeltétele.

Szempontok a dogmák értelmes elfogadásához.
1. Az Egyház valamely dogmája azt mondja ki, amit az Egyház hisz, mint Istentől kapott tanítást, és amit az Egyház élő hagyománya mindig is vallott. A megfogalmazó egyházi tekintély éppen ezt a maradandóságot és végérvényességet hangsúlyozza benne. Az Egyház azért érzi hivatottnak magát az ilyen tekintélyi kijelentésekre, mert egyrészt a kinyilatkoztatás Jézus halálában és föltámadásában megkapta a teljességét, másrészt eljött a Szentlélek, az Igazság Lelke, hogy az Egyházat elvezesse a teljes igazságra.
2. A hittétel az isteni titkot érzékelteti, arról akar annyit mondani, amit az emberi értelem fölfog. Azt soha nem választja el a magát közlő Isten személyétől. Viszont a misztérium miatt itt állandóan kísért a fogalomképzés és a szakkifejezés gondja. A kifejezéseket az Egyház mindig a saját korából veszi, azért azok alá vannak vetve történelmi változásnak. A dogmatikai kijelentés értelme nem változhat. Minden visszatekintésnél azt kell nézni, hogy a meghatározás annak idején mit akart a kinyilatkoztatásból tételbe foglalni.

A  KATOLIKUS EGYHÁZ DOGMÁI ÉS HITIGAZSÁGAI 

I. AZ EGY ISTENRŐL.

a) Isten megismeréséről.
1. Az igaz Isten a műveiből a természetes ész világosságánál megismerhető.
2. A természetes ész segítségével az ember nem képes intuitív módon megismerni Istent, azaz nem képes Isten látására emelkedni.
3. Van hívő istenismeret. Ez az istenismeret nem intuitív.

b) Isten létéről.
1. Isten a magától való lét (biztos).
2. Isten végtelenül tökéletes.
3. Isten fölfoghatatlan.
4. Isten kimondhatatlan.
5. Isten egy.
6. Isten teljesen egyszerű szellem.
7. Isten teljesen változhatatlan.
8. Isten örökkévaló.
9. Isten mérhetetlen és mindenütt jelen van.

c) Az isteni értelemről.
1. Isten abszolút élet.
2. Isten végtelen értelem.
3. Isten teljesen ismeri önmagát (biztos).
4. Isten tökéletesen ismeri mindazt, ami rajta kívül van.
5. Isten ismeri az összes lehetőséget (biztos).
6. Isten ismeri a föltételesen bekövetkező szabad tetteket (biztos).
7. Isten tudása azonos a létével (biztos).
8. Isten az abszolút igazság (biztos).
9. Isten az abszolút bölcsesség (biztos).
10. Isten az abszolút szépség (biztos).

d) Az isteni akaratról.
1. Isten akarat.
2. Az isteni akarat abszolút.
3. Isten szeretetének első és formális tárgya önmaga.
4. Isten szereti mindazt, ami rajta kívül van.
5. Az erkölcsi rosszat, a bűnt Isten nem akarja, sem önmagáért, sem más kedvéért, csak megengedi.
6. Isten kifelé való tevékenységében szabad.
7. Isten mindenható.
8. Isten a mindenségnek föltétlen ura (biztos).
9. Isten abszolút szent.
10. Isten abszolút jóságos.
11. Isten abszolút igazságos.
12. Isten abszolút igazmondó és hűséges.

II. A SZENTHÁROMSÁGRÓL.

1. Egy Istenben három személy van: Atya, Fiú, Szentlélek.
2. Istenben két immanens, örök és szubsztanciális eredés van: a Fiú születése az Atyától, s a Szentlélek származása az Atyától és a Fiútól.
3. A Fiú születése az isteni értelem, a Szentlélek származása az isteni akarat tevékenysége (biztos).
4. Istenben négy reális vonatkozás van.
5. A szentháromsági személyek a legteljesebben átjárják egymást és egymásban vannak.
6. Istennek kifelé ható tevékenysége mind a három személy közös birtoka, vagyis nem személyi, hanem lényegi isteni tevékenység.
7. Vannak szentháromsági küldések.
8. A Szentháromság tana a szó szoros értelmében vett hittitok (majdnem dogma).

III. A TEREMTÉSRŐL.

a) A teremtésről általában.
1. Isten teremtette a világot.
2. A világ teremtése kizárólagosan Isten tevékenysége.
3. Isten a világot örök teremtői eszméi szerint alkotta meg (biztos).
4. A teremtés ténye Isten szabad tette.
5. Isten örök teremtő tevékenységgel úgy teremtette a világot, hogy a világ időben kezdődött.
6. Isten az egyszer megteremtett világnak a létét mindenható tevékenységével állandóan fönntartja (kat. igazság).
7. Minden teremtmény minden tevékenységében rászorul Isten teremtői együttműködésére (ált. nézet).
8. A világ elsődleges célja Isten; másodlagos célja az értelmes teremtmények boldogsága (biztos).
9. Isten a világot egészében és részeiben hatékonyan irányítja célja felé.

b) Az angyalokról.
1. Vannak angyalok.
2. Az angyalok teremtmények.
3. Az angyalok az időben, ill. az idővel jöttek létre.
4. Az angyalok tiszta szellemek.
5. Az angyalok mind Isten boldog színelátására voltak hivatva, ezért megfelelő kegyelemben részesültek (biztos).
6. Természetfölötti állapotuk véglegesülése előtt az angyaloknak próbát kellett kiállniuk (biztos).
7. Azok az angyalok, akik a próbát kiállták, nyomban Isten boldogító színelátására jutottak (biztos).
8. A végítéletekig a jó angyalok Isten akaratából részt vesznek a világ kormányzásában (biztos).
9. A jó angyalok gondját viselik az embernek.
10. Minden hívőnek van őrangyala (majdnem dogma).
11. Minden embernek van őrangyala (biztos).
12. A jó angyalokat vallásos tisztelet illeti meg (majdnem dogma).
13. Az angyalok egy része a próbát nem állta ki és végleg elfordult Istentől.
14. A bukott angyalok bűne a kevélység volt (biztos).
15. A bukott angyalok nyomban a bűn után visszavonhatatlanul a kárhozatra jutottak (biztos).
16. Az ős- és eredeti bűn következtében a sátánnak és angyalainak bizonyos hatalma van az emberek fölött.

c) Az emberről.
1. Isten teremtette az első emberpárt test és lélek szerint.
2. Az első emberpár test szerint is közvetlenül Isten teremtő tevékenységének köszöni létét (biztos).
3. Ádámtól és Évától származik az egész emberi nem (majdnem dogma).
4. Az emberi lélek testet megelőző létéről szóló tanítás tévedés (majdnem dogma).
5. Minden egyes ember lelkét Isten teremti a szülőtől nemzett testbe (majdnem dogma).
6. Isten az embert a maga képére alkotta (biztos).
7. Az emberi lélek szellem.
8. Az embernek van szabad akarata.
9. Az emberi lélek halhatatlan.
10. Az ember szerves testnek és egyedi szellemi léleknek szubsztanciális egysége.
11. Az ősszülők a megszentelő kegyelem állapotában voltak.
12. Az ősszülők a bűnbeesés előtt mentesek voltak a rendetlen kívánságtól (concupiscentia) (majdnem dogma).
13. Az ősszülők a bűnbeesés előtt mentesek voltak a halál kényszerétől.
14. Az ősszülők a bűnbeesés előtt mentesek voltak a szenvedéstől (biztos).
15. Az első ember eredeti szentsége és épsége Isten természetfölötti adománya volt (biztos).
16. A tisztán természetes állapot lehetséges, de soha nem létezett (biztos).
17. Az eredeti szentség és épség adományait Ádám nemcsak önmaga, hanem összes utódai számára is kapta (biztos).
18. Isten az ősszülőket az eredeti szentségben való véglegesítés előtt próbára tette: a próbát nem állták meg, és Isten parancsának megszegésével súlyosan vétkeztek.
19. Ádám bűne következményeivel együtt átszállott az összes emberre, azaz az ősbűn egyben átszármazó bűn. - Következményei: az ősszülők elvesztették az eredeti szentséget és magukra vonták Isten haragját; a halál és a szenvedés törvénye alá kerültek; az ember a sátán rabságába került; test és lélek szerint rosszabbá vált.
20. Az eredeti bűn tartalmát tekintve a megszentelő kegyelem hiánya (biztos).
21. Az eredeti bűn nem utánzás, hanem átszármaztatás útján terjed tovább.
22. Az eredeti bűn következményei: a) a természetfölötti javak elvesztése. b) a testi-lelki leromlás. c) a testi-lelki leromlás nem a természet megromlása. d) az eredeti bűnért kárhozat jár.

IV. A MEGVÁLTÁSRÓL.

a) Krisztus személyéről.
1. A Szűz Máriától született Názáreti Jézus valóságos Isten, mert Ő a megtestesült örök Ige.
2. Az örök Ige valóságos, teljes, velünk azonos lényegű, egyedi emberi természetet vett föl.
3. Jézus Krisztus emberi természete valósággal szenvedésre képes.
4. Jézus Krisztus egy isteni személy két természettel.
5. Az Ige az emberi természetet fogantatása pillanatában vette föl és többé le nem teszi.
6. Jézus Krisztusban a két természet az egyesülés után össze nem keveredve és el nem változva maradt fenn.
7. Jézus Krisztusban két akarat és két tevékenység van.
8. A Fiúisten emberré válása a szó szoros értelmében vett titok (biztos).
9. Egyedül a második isteni személy vált emberré.
10. Krisztus embersége szerint is Istennek természetes Fia; úgyhogy benne egyetlen, mégpedig természetes fiúság van.
11. Jézus Krisztust mint embert is imádás illeti meg.
12. Jézus Krisztusban van helye a tulajdonságok igazi kicserélésének.
13. Jézus Krisztus szent embersége szerint is bölcsességgel teljes, tévedés és tudatlanság nélküli (biztos).
14. Jézus Krisztusnak van tapasztalati, azaz érzékelésből kiinduló és elvonatkoztatás útján szerzett ismerete (biztos).
15. Jézus Krisztus mint ember a boldogító istenlátás tudásával is rendelkezik (biztos).
16. Jézus Krisztusnak van készen kapott ismerete (beléöntött tudása) (ált. nézet).
17. Krisztus embersége szerint is mentes volt minden bűntől.
18. Az ember Krisztus mentes volt a rendetlen kívánságtól.
19. Az ember Krisztus vétkezhetetlen (majdnem dogma).
20. Krisztus emberi akarata szabad akarat (biztos).
21. Krisztus emberi akarata soha nincs és nem is lehet ellentétben Isten akaratával.
22. Az Üdvözítő közvetlenül meg van szentelve a teremtetlen magánvaló szentséggel (ált. nézet).
23. Krisztus embersége a megszentelő kegyelem teljes tartalmával is rendelkezik (biztos).
24. Az Üdvözítőnek isten-emberi hatalma van (biztos).

b) A megváltás művéről.
1. Jézus Krisztus egyetlen, éspedig természet szerinti közvetítő Isten és ember között.
2. Jézus Krisztus a teremtésnek és nevezetesen az emberiségnek feje (biztos).
3. Jézus Krisztus érdemszerző tetteivel, elsősorban kereszthalálával megváltott bennünket azáltal, hogy bűn-adósságunkért helyettünk eleget tett Istennek.
4. Jézus Krisztus megváltói tevékenységével nekünk kiérdemelte a bűn előtti állapot helyreállítását, önmagának pedig fölmagasztalását (biztos).
5. Jézus Krisztus minden ember számára megváltást szerzett.
6. Jézus Krisztus megváltói tevékenységével teljes elégtételt adott Istennek, mely egyenértékű az elkövetett sértéssel, sőt azt bőségesen meg is haladta (biztos).
7. A megváltás a szó szoros értelmében vett titok (biztos).
8. A megváltás Istennek teljesen ingyenes kegyelmi ténye.
9. Jézus Krisztus az emberi nem föltétlen tekintélyű tanítója.
10. Jézus Krisztus az Újszövetség egyetlen főpapja.
11. Jézus Krisztus a keresztfán az Újszövetség igazi és egyetlen áldozataként föláldozta magát.
12. Jézus Krisztus az emberiség és a világ királya.
13. Jézus Krisztus halála után lelkével leszállt az alvilágba.
14. Jézus Krisztus kereszthalála után harmadnapon halottaiból föltámadott, azaz örök időkre újra egyesítette megdicsőült testét a lelkével.
15. A föltámadt Üdvözítő testével és lelkével fölment a mennybe.

c) A Boldogságos Szűz Máriáról.
1. Szűz Mária valósággal és tulajdonképpeni értelemben Istenanya.
2. Mária szűz a szülés előtt, a szülésben és a szülés után.
3. Szűz Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz létének első pillanatától kezdve mentes az eredeti bűntől.
4. Szűz Mária Istentől kapott különös kiváltságánál fogva élete egész folyamán mentes volt minden súlyos és bocsánatos személyes bűntől (kat. igazság).
5. Szűz Mária egész élete folyamán mentes volt a rendetlen kívánságtól (biztos).
6. Szűz Mária meghalt (biztos).
7. Szűz Mária halálával lelke Isten boldog színelátására jutott, teste pedig nem indult oszlásnak, hanem nyomban a megdicsőült test állapotára emelkedett (biztos).
8. Szűz Mária halála után nemcsak lélek, hanem test szerint is fölvétetett a mennybe.
9. Szűz Mária kiváltságos módon üdvösségünk közvetítője (biztos).
10. Szűz Máriát kiváló vallásos tisztelet illeti meg (biztos).

V. A KEGYELEMRŐL.

a) A segítő kegyelemről.
1. Van fölvilágosító és akarat-indító kegyelem.
2. Van serkentő (megelőző) és támogató (kísérő, követő) kegyelem (biztos).
3. A segítő kegyelem gyógyít és fölemel.
4. A segítő kegyelem egy, az isteni kegytől és a lelki tevékenységektől egyaránt különböző természetfölötti indítás, mely a minőség kategóriájába sorolható (kat. igazság)
5. Minden egyes üdvös cselekedethez föltétlenül és fizikailag szükséges fölvilágosító és akarat-indító, belső segítő kegyelem.
6. A fölemelő segítő kegyelem föltétlenül és fizikailag szükséges a hitnek és megtérésnek megkezdéséhez.
7. A segítő kegyelem nélkül a bukott ember nem képes huzamos ideig megtartani az egész természetes erkölcsi törvényt (ált. nézet).
8. A megigazultaknak is minden egyes üdvös cselekedethez szükséges a segítő kegyelem (majdnem dogma).
9. Isten különös kegyelmi segítsége nélkül a megigazult ember nem képes kitartani a kapott megigazultságban.
10. A megigazult ember Istentől kapott külön kiváltság nélkül nem képes egész életén át elkerülni minden bocsánatos bűnt.
11. Nem szükséges a szeretet kegyelme (a megszentelő kegyelem állapota) bármilyen jócselekedethez, vagyis a bűnös embernek nem minden cselekedete okvetlenül bűn.
12. Nem szükséges a hit kegyelme bármilyen jócselekedethez, vagyis a hitetelen embernek nem minden cselekedete okvetlenül bűn (biztos).
13. Nem szükséges a segítő kegyelem bármilyen jócselekedethez.
14. Van hatékony kegyelem, melyet okvetlenül követ az akarat hozzájárulása.
15. Az akarat a hatékony kegyelem hatása alatt is szabad marad.
16. Van olyan segítő kegyelem, amely igazán elégséges, de csak elégséges.
17. Semmiféle természetes jócselekedettel nem lehet kiérdemelni az első kegyelmet.
18. Az ember nem képes természetes imádsággal kikönyörögni a kegyelmet.
19. Az ember a maga természetes erőivel nem képes előkészülni a kegyelemre (ált. nézet).
20. Az első kegyelem befogadására az ember csak negatív előkészületre képes (biztos).
21. Isten komoly előzetes akarattal akarja mindenki üdvösségét.
22. Isten az igazaknak az elégséges kegyelmet ad a parancsok megtartására, vagyis a súlyos bűnök kerülésére.
23. A bűnösök mind, még a megrögzöttek is kapnak elegendő kegyelmet a megtérésre (ált. nézet).
24. Isten felnőtt hitetleneknek is ad elegendő kegyelmet az üdvözülésre (biztos).
25. Van előre rendelés.
26. Az előre rendelés végzése meghatározott és változhatatlan (biztos).
27. Külön isteni kinyilatkoztatás nélkül senki sem lehet biztos kiválasztottsága felől (biztos).
28. Az első kegyelemre szóló előre rendelés föltétel nélküli.
29. A kegyelemre és egyben az örök életre szóló, vagyis a teljes előre rendelés szintén föltétel nélküli (biztos).
30. Nincs föltétel nélküli pozitív elvetés, azaz Isten csak a bűnökre való tekintettel kárhoztat el.

b) A megszentelő kegyelemről.
1. A megigazulás valósággal eltörli és megszünteti bűneinket.
2. A megigazulás nem pusztán bűnbocsánat, hanem a belső ember megújítása és megszentelése.
3. A megszentelő kegyelem ontológiai tekintetben természetfölötti készség (biztos).
4. A megszentelő kegyelem által a lélek Isten barátja lesz (biztos).
5. A megszentelő kegyelem a lelket Isten fogadott fiává és a mennyország örökösévé teszi (biztos).
6. A megszentelő kegyelem a megigazult embert a Szentháromság, nevezetesen a Szentlélek templomává teszi (biztos).
7. A megigazulásban az ember a megszentelő kegyelemmel együtt megkapja a természetfölötti erényeket is (biztos).
8. A megszentelő kegyelem elvesztése magával vonja a szeretet elvesztését, de nem vonja maga után okvetlenül a hit elvesztését is.
9. A megszentelő kegyelemmel együtt a lélek megkapja a Szentlélek ajándékait is (biztos).
10. Felnőtteknek a megigazulás kegyelmének megszerzésére erkölcsi jótettekkel elő kell készülniük.
11. A megigazulás első és legszükségesebb előkészítő mozzanata a hit.
12. A megigazulást előkészítő hit nem a hívő bizalom, hanem a dogmatikai hit.
13. Felnőttek nem igazulnak meg egyedül a hit által, hanem más előkészítő cselekedetekre is kötelesek.
14. A megigazulás kegyelmét bármely halálos bűn kioltja.
15. Külön kinyilatkozatás nélkül senki sem lehet bizonyos a hit bizonyosságával kegyelmi állapota felől.
16. Az első kegyelem nem minden megigazult emberben egyforma és a jócselekedetek által növelhető.
17. A megigazult ember a kegyelemmel véghezvitt jótetteivel valóságos érdemeket szerez Isten előtt.
18. Az érdemszerzés föltételei: a) Isten ígérete, b) az ember zarándok állapota, c) a kegyelem állapota, d) az erkölcsi jóság, e) a cselekedet természetfelettisége (biztos).
19. Az igazság szerinti érdem tárgya a megszentelő kegyelem növekedése, az örök dicsőség és annak növekedése.
20. A halálos bűnnel érvénytelenné vált érdemek a megigazulás visszaszerzésével fölélednek (majdnem ált. nézet).

VI. AZ EGYHÁZRÓL.

a) Az Egyházról az Üdvözítő tervében.
1. Jézus Krisztus akarta, hogy követői önálló természetfölötti, vallási társaságot alkossanak.
2. Az Egyház rendeltetése, hogy a megváltás gyümölcseinek alkalmazása által fölépítse Krisztus titokzatos testét (biztos).
3. A Jézus Krisztustól megváltott és a Szentlélektől megszentelt hívők Jézus Krisztus révén egymás között eleven egységet alkotnak (communio sanctorum).
4. Az Egyház tökéletes társaság, ezért létében és tevékenységében minden más társasággal, az állammal szemben is független és önálló (autonóm) (biztos).
5. Jézus Krisztus Egyházára bízta a legfőbb tanítói tisztét (magisterium).
6. Jézus Krisztus az Egyháznak papi hatalmat adott (sacerdotium).
7. Jézus Krisztus Egyházának kormányzó hatalmat adott (imperium).
8. Az Egyházban maga Jézus Krisztus állandó és eltörölhetetlen különbséget rendelt a hívők és elöljárók között (ált. és szolgálati papság).
9. A kormányzó Egyházban Krisztus a kormányzó hatalomnak három fokát állapította meg, melyeknek hordozói a püspökök, az áldozópapok és a diákonusok.
10. Jézus Krisztus Szent Pétert közvetlenül és egyenest az Egyház jogi fejévé tette.
11. Jézus Krisztus úgy rendelkezett, hogy Szent Péternek mindig legyen utóda a világ végezetéig.
12. Jézus Krisztus Egyháza látható társaság (biztos).
13. Jézus Krisztus Egyháza egy és az üdvösséghez szükséges.
14. Jézus Krisztus azt akarta, hogy az Ő Egyháza egységes legyen.
15. Az Egyház egyetemes.
16. Az Egyház szent.
17. Az Egyház fogyatkozhatatlan.
18. Az Egyház apostoli.

b) Az Egyház történeti megvalósulásáról.
1. A római pápa Szent Péternek az egyházi főségben törvényes utódja.
2. A katolikus Egyház a kinyilatkoztatott igazság megőrzésében és tanításában tévedhetetlen.
3. Az egyházi tévedhetetlenség elsődleges tárgya minden igazság, amely formálisan ki van nyilatkoztatva.
4. Az egyházi tévedhetetlenség másodlagos tárgya mindaz, ami nélkül lehetetlen volna kinyilatkoztatást sértetlenül megőrizni és tévedhetetlenül előterjeszteni (biztos).
5. A püspökök apostoli testülete a tévedhetetlen tanítást gyakorolja rendkívüli, ünnepélyes módon, midőn a világegyház püspökei az apostoli testület fejének, a római pápának fősége alatt egyetemes zsinaton az Isten országát mélyen érintő egyetemes és nagy jelentőségű ügyekben döntenek.
6. A püspökök apostoli testülete tévedéstől mentes akkor is, amikor rendes módon tanít, vagyis mikor a világegyház püspökei - ki-ki a maga egyházmegyéjében - a római püspökkel és egymással egyetértésben tanítanak hitbeli avagy erkölcsi igazságokat.
7. Tévedhetetlen a római pápa egymagában is, mikor Szent Péter székéből (ex cathedra) szól.
8. A megdicsőült szentek vallási tiszteletre méltók.
9. A szentek Istennél közbenjárnak értünk, s ezért megengedett és üdvös dolog őket segítségül hívni.
10. Megengedett és üdvös dolog tisztelni a szentek ereklyéit.
11. Megengedett és üdvös dolog tisztelni a szent képeket.

VII. A SZENTSÉGEKRŐL.

a) A szentségekről általában.
1. A szentségi jel dologból és szavakból áll (biztos).
2. A szentségi jel elemei, a dolog és a szavak olyan vonatkozásban vannak egymással, mint az arisztotelészi értelemben vett anyag és forma (biztos). 3. Hét újszövetségi szentség van.
4. Az újszövetségi szentségek a dologi teljesítmény alapján mindig megadják a kegyelmet, ha a fölvevő nem vet akadékot.
5. Az összes újszövetségi szentségek a maguk erejéből közlik a megszentelő kegyelmet és kíséretét.
6. A megszentelő kegyelmen kívül minden szentség külön szentségi kegyelmet közöl (biztos).
7. Három szentség, a keresztség, bérmálás és egyházi rend eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekbe, aminek következtében nem ismételhetők meg.
8. Az Újszövetség valamennyi szentségét Krisztus rendelte.
9. Jézus Krisztus az újszövetségi szentségeket közvetlenül rendelte (biztos).
10. Az Egyháznak van hatalma szentelményeket rendelni (biztos).
11. A szentségek érvényes kiszolgáltatásához megfelelő papi hatalom szükséges.
12. A szentség érvényes kiszolgáltatásához a kiszolgáltatóban meg kell lennie legalább annak a szándéknak, hogy azt cselekszi, amit az Egyház tesz, amikor szentséget szolgáltat.
13. A szentségek érvényes kiszolgáltatása és hatása független a kiszolgáltató hitétől és erkölcsi avagy természetfölötti életszentségétől.

b) A keresztségről.
1. A keresztség szentségét Jézus Krisztus rendelte.
2. A keresztség anyaga természetes víz folyó állapotban.
3. A keresztvíz alkalmazása (a keresztség közelebbi anyaga) lehet megmerítés, leöntés vagy meghintés (biztos).
4. A keresztség formája a Szentháromság hívása és a keresztelő cselekvény megnevezése.
5. A keresztség eltörli a keresztség előtti összes bűnöket és büntetés-adósságokat, adja a megszentelő kegyelmet, és eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekbe.
6. A keresztség mindenkinek szükséges az üdvösségre.
7. A szentségi keresztséget pótolhatja a vágykeresztség (biztos).
8. A vízkeresztséget pótolhatja a vérkeresztség, vagyis a vértanúság (biztos).
9. A keresztség rendes kiszolgáltatója a püspök és a tőle megbízott pap, rendkívüli kiszolgáltatója a diákonus, szükségbeli kiszolgáltató minden ember.
10. Minden meg nem keresztelt ember fölveheti a keresztséget.
11. A kisdedeket is lehet, sőt kell keresztelni.

c) A bérmálásról.
1. A bérmálás Krisztus-rendelte újszövetségi szentség.
2. A bérmálás szentsége a megszentelő kegyelmet növeli és teljessé teszi azáltal, hogy sajátos módon közli a Szentlelket (biztos).
3. A bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök.
4. A bérmálás szentségének rendkívüli kiszolgáltatója az áldozópap (biztos).
5. A bérmálás szentségének fölvevője minden megkeresztelt ember (biztos).

d) Az Oltáriszentségről.
1. Jézus Krisztus megígérte (Jn 6), hogy tulajdon valóságos testét és vérét adja a hívőknek ételül és italul (biztos).
2. Az Üdvözítő az utolsó vacsorán a kenyér és bor színe alatt valósággal testét és vérét adta tanítványainak eledelül (kat. igazság).
3. Az Üdvözítő azt akarta, hogy valahányszor az Ő rendelkezése értelmében az Eucharisztiát ünneplik, mindannyiszor a kenyér és bor külseje alatt megjelenjen az Ő teste és vére.
4. Krisztus az Oltáriszentségben átlényegülés útján jelenül meg.
5. Az Oltáriszentségben az átváltozás után a kenyér és bor színei valósággal megmaradnak (biztos).
6. A kenyér és bor színei az Oltáriszentségben hordozó és egységesítő metafizikai alany nélkül maradnak (biztos).
7. Az Oltáriszentségnek bármely színe alatt jelen van az egész Krisztus.
8. Az egész Krisztus jelen van mindengyik színnek bármely része alatt.
9. Krisztus az Eucharisztiában jelen van a vétel előtt is, és jelen marad az úrvacsora, ill. szentmise szertartása után is.
10. Krisztust az Oltáriszentségben imádás illeti meg.
11. Az Eucharisztia anyaga búzakenyér és szőlőbor.
12. Az Eucharisztia formáját teszik az Üdvözítő szavai, melyekkel az utolsó vacsorán tanítványainak adta testét és vérét (majdnem dogma).
13. Az Oltáriszentség készítője kizárólag a fölszentelt áldozópap.
14. Az Oltáriszentség méltó fölvevője a megigazult keresztény.
15. Az Oltáriszentség vétele isteni és egyházi parancs erejénél fogva szükséges, de nem szükséges mint az üdvösségnek nélkülözhetetlen eszköze, hanem csak erkölcsileg, mint a természetfölötti élet fönntartásának leghatékonyabb rendes eszköze.
16. A szentmise bemutatásán kívül nem kötelező két szín alatt venni az Oltáriszentséget.
17. Az Eucharisztia készítése a szentmisében valóságos áldozat, melyet Krisztus rendelt az Újszövetség számára.
18. A szentmise áldozati cselekménye lényegileg a konszekrációban és kiegészítőleg a papi áldozásban van (majdnem ált. nézet).
19. A szentmise nemcsak imádó és hálaadó, hanem egyúttal engesztelő áldozat.

e) A bűnbánat szentségéről.
1. A gyónás Krisztus alapította újszövetségi szentség.
2. Az Egyház szentségi bűnbocsátása bírói ténykedés.
3. A töredelem szentségének formája a papi föloldozás szavai (biztos).
4. A bánat, a gyónás és az elégtétel szándéka a bűnbánat szentségének alkotó részei.
5. A bánat, a gyónás és az elégtétel a gyónás szentségi anyaga (biztos).
6. Bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat (biztos).
7. A tökéletes bánat megigazulást szerez gyónáson kívül is, de nem annak vágya nélkül (majdnem dogma).
8. A gyónáshoz nem szükséges a tökéletes bánat, hanem elég a tökéletlen bánat (biztos).
9. A keresztség után elkövetett és a bűnbánat szentségében még meg nem bocsátott összes halálos bűnök részletes meggyónása isteni rendelés értelmében szükséges a szentségi feloldozás elnyeréséhez.
10. Isten a bűnnel és az örök büntetés adósságával nem mindig törli el az ideiglenes büntetések adósságát.
11. Az ember önként vállalt vezeklő cselekedetekkel tud Istennek elégtételt szolgáltatni.
12. A gyóntatónak van hatalma és joga bölcs mérlegelés alapján a bűnös képessége és a bűnök természete szerint megfelelő elégtételt kiróni.
13. Az elégtétel kirovása a gyóntatónak egyúttal kötelessége is (majdnem dogma).
14. A bűnbánat szentsége eltörli az összes halálos bűnöket az örök büntetés adósságával együtt.
15. Az Egyháznak az Úr Krisztustól van hatalma bármilyen súlyos bűnök megbocsátására.
16. A keresztség után elkövetett halálos bűnök bocsánatának elnyeréséhez elkerülhetetlenül szükséges a bűnbánat szentsége valóságban vagy legalább vágyban.
17. A bűnbánat szentségének kiszolgáltatója az arra jogosított pap.
18. Az Egyháznak van joga búcsút engedélyezni.
19. Amikor az Egyház a búcsúban elenged ideigtartó büntetéseket, az Egyház kincséből megfizet az örök isteni Igazságnak (majdnem dogma).

f) A betegek kenetéről.
1. A betegek kenete Krisztus alapította újszövetségi szentség.
2. A betegek kenete távolabbi anyaga a püspöktől megszentelt faolaj.
3. A betegek kenete közelebbi anyaga a beteg megkenése (biztos).
4. A betegek kenete szentségének formája a pap imádsága.
5. A betegek kenete kiszolgáltatója a pap.
6. A betegek kenete fölvevője a megkeresztelt nagybeteg (biztos).
7. A betegek kenete a negybetegnek erkölcsileg szükséges, ezért kötelező (valószínűbb nézet).

g) Az egyházi rendről.
1. Az egyházi rend Krisztus rendelte valóságos újszövetségi szentség.
2. A négy kisebb rend és a szubdiakonátus nem szentség, hanem csak szentelmény (biztos).
3. A diákonátus, az áldozópapság és a püspökség szentség.
4. Az egyházi rend szentségének anyaga a püspök kézrátétele (biztos).
5. Az egyházi rend szentségének kizárólagos kiszolgáltatója a püspök.
6. Az egyházi rend szentségét csak megkeresztelt férfi veheti föl érvényesen (biztos).

h) A házasságról.
1. A házasság Krisztus rendelte újszövetségi szentség.
2. Az Újszövetségben maga a házassági szerződés teszi a házasság szentségi lényegét (biztos).
3. A házasság szentségének kiszolgáltatói maguk a házasulandók (biztos).
4. Az Egyháznak joga van nemcsak megáldani a házasságot (szentelmény), hanem kizárólagos hatalma van házassági akadályokat fölállítani, alóluk fölmenteni és házassági ügyekben ítélni.
5. A házasság szentségét érvényesen fölvehetik, akiknek komoly szándéka van, természettől fogva alkalmasak a házaséletre, meg vannak keresztelve és nem gátolja őket bontó akadály (biztos).
6. Az egyes ember nincs egyenesen házasságra kötelezve (biztos).
7. A szűzi állapot kiválóbb a házas állapotnál.
8. A latin Egyház helyesen és az Üdvözítő szándéka szerint jár el, amikor a nagyobb rendekben lévőket cölibátusra kötelezi.
9. A keresztény házasság lényegében egy, úgyhogy egy férfinak egyszerre csak egy felesége, és egy nőnek egyszerre csak egy férje lehet.
10. Az érvényes házasság belsőleg fölbonthatatlan.
11. Az egyik fél házasságtörése sem jogosítja föl a másik felet a házasság fölbontására (majdnem dogma).

VIII. A VÉGSŐ DOLGOKRÓL.

a) A végső eseményekről.
1. A halál egyetemes, azaz minden ember számára bekövetkezik a test olyan elváltozása, mely a földi élet végét jelenti.
2. A jelen üdvrendben a halál a bűn büntetése.
3. A halállal véget ér a próbaidő és az érdemszerzés lehetősége (majdnem dogma).
4. A halál után minden egyes lélek nyomban ítélet elé kerül, mely neki végleg megállapítja örök sorsát.
5. Az ítéletet nyomban követi a végrehajtása; azaz nyomban az örök életre vagy a kárhozatra mennek, kik megértek rá, akiknek még tisztulniuk kell, a tisztítóhelyre jutnak.
6. Az Üdvözítő második eljövetelekor a holtak valamennyien föltámadnak a saját testükben.
7. A föltámadott test azonos a földi testtel, amennyiben igaz emberi test, és kinek-kinek tulajdon egyéni teste.
8. Az idők végén Jézus Krisztus dicsőségben eljön méltó véget adni a világtörténelemnek.
9. A halottak föltámadása után a világtörténet befejezéséül Jézus Krisztus eljön megítélni az egész emberiséget.
10. A jelen világnak a történelmi folyamat befejeztével vége lesz (biztos).
11. A jelen világ elmúlása nem megsemmisülés, hanem megújulás, nem világhalál, hanem föltámadás (biztos).

b) A végső állapotokról.
1. Akiket a külön ítélet halálos bűnben megátalkodva talál, azok a bukott angyalokkal együtt örökké szenvedik a kárhozat kínjait.
2. Van tisztítóhely.
3. Van mennyország.
4. Az örök boldogság elsősorban abban áll, hogy az üdvözültek színről színre látják az Istent.
5. Isten boldogító látása végett az üdvözült léleknek külön természetfölötti fölkészültségre van szüksége.
6. Isten színelátásának nyomán a legteljesebb boldogság jár (biztos).

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon/Katolikus válasz

A częstochowai Fekete Madonna kegykép másolatának megkoronázása a Szent István Bazilikában


Szent Vér búcsú Bátán


2017. június 18., vasárnap

Krisztus teste és szent vére, angyaloknak étele


























Krisztus teste és szent vére, angyaloknak étele,
Elevenen van itt jelen a kenyér- és borszínben.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.
  
Bár e csodát, hitünk titkát, elménk fel nem foghatja,
De biztosít az igaz hit, melyre Jézus taníta.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

A keresztfán haldokolván rejlett csak az Istenség;
Itt elrejtve és elfedve Istenség és emberség.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.
   
Orvosságát, tisztulását lelkünk itt feltalálja:
E nagy Szentség az üdvösség bőséges kútforrása.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

Szelíd Bárány! a keresztfán áldozatunk te lettél,
És ezáltal szent Atyáddal nekünk békét szereztél.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.
   
Jézus vére, lelkünk bére az oltáron már nem hull;
A keresztfa áldozatja itten mégis megújul.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

Forrás: Hozsanna/Zsasskovszky testvérek – Tárkányi Béla: Katholikus egyházi énektár. Eger: (kiadó nélkül). 1855. 84. o.

Az úrnapi körmenet története

A XII. században nagyon elterjedt Berengar tours-i kanonok (†1088) tévtanítása az Eucharisztiáról: tagadta Krisztus jelenlétét a kenyér és bor színében, és csak jelképes jelenlétet vallott. Bár többször letette az igaz hitvallást, de ezt minden alkalommal visszavonta.


Ebben a légkörben nagy jelentősége volt annak a magánkinyilatkoztatásnak, amelyben Szent Julianna ágostonrendi szerzetesnővér részesült. Az Üdvözítő azt a szándékát közölte vele, hogy a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön külön ünnepe legyen Krisztus Testének és Vérének. Ő ezt 21 év múlva mondta el lelkiatyjának, és csak 37 év múlva, 1246-ban ünnepelték meg először Úrnapját Lüttich városában.

IV. Orbán pápa (1261–64) csak akkor rendelte el az ünnepet, amikor 1264 nyarán tudomására jutott, hogy Bolsenában egy pap kezében átváltoztatáskor a Szentostya vérezni kezdett. A véres korporálét megmutatták a szomszédos Orvietóban tartózkodó pápának, aki ekkor elrendelte az ünnepet. Hirtelen bekövetkezett halála miatt azonban a végleges rendelkezés csak 1312-ben készült el. Ennek ellenére A népi jámborság és a liturgia direktóriuma című instrukció az ünnep elrendelésének dátumát 1264-re teszi. Ebben a lelkileg és szellemileg is nehéz században hihetetlen erőforrást jelentett az Eucharisztia ezen kiemelkedő ünnepe.

Az ünnephez később kapcsolódott a körmenet is. Először csak kehelyben, illetve áldoztatókehelyben vitték az Oltáriszentséget, később már szentségtartót készítettek különleges díszítésekkel. A barokk korban erősödött meg a körmenetek hagyománya, amely mind a mai napig megmaradt.

Az Oltáriszentséget rendszerint a miséző pap vagy püspök vitte díszes baldachin alatt. Az utcák díszítése is az ünnepléshez tartozott. Szebbnél szebb virágszőnyegeket készítettek, és négy oltárnál álltak meg útközben, ahol egy-egy evangéliumi részletet olvasott fel a pap, majd áldást adott; utána folytatódott a körmenet. Ennek rendjét a ma is érvényben lévő Rituale tartalmazza.

Verbényi István

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye



2017. június 16., péntek

Isten ember lett, és az ember átistenülhet

II. János Pál pápa Kelet Világossága című apostoli levelében a II. Vatikáni zsinatra hivatkozva említette, hogyan járulnak a keleti keresztények "az Atyaistenhez a Fiú, az Ige által, aki megtestesült...: ez által érik el a közösséget a Szentháromsággal, és így válnak ,,az isteni természet részeseivé''... Már a földön megkezdődik az istenivé válás... A kappadókiai atyáknak az átistenülésre vonatkozó tanítása bevonult minden keleti egyház hagyományába... Ezt azzal a gondolattal foglalhatjuk össze, amit Szent Iréneusz (...) kifejezett: Isten emberré lett, hogy az ember Istenné váljon." [1] A megtestesülésnek és átistenülésnek ezt a teológiáját a Szentatya a keleti keresztény gondolkodás nagy kincsének tekinti, s óhajtja, "hogy a katolikusok minél gyakrabban merítsenek a keleti atyák lelki gazdagságából, amely az Isten dolgainak a szemléletére emeli fel az egész embert." [2]


A Mérhetetlen korlátozza magát

Kelet keresztényei számára valóban elképzelhetetlen olyan ünneplés, amely ne ezen a hittitkon alapulna: Isten emberré lett. A Kárpátoktól Szibériáig ezt a dogmát vallja meg minden ünneplő közösség, valahányszor visszhangozza: Velünk az Isten! Hogy tovább is a Szentatya szavaival folytassuk: "A gazdag liturgikus himnuszköltészet, amelyre joggal büszke minden keleti egyház, (...) elmerül ennek a paradoxonnak a csodálatában: A Mérhetetlen korlátozza magát; egy Szűz fiút szül, Aki maga az Élet..." [3] A keleti himnográfia másfél évezrede valóban ilyen képekkel értelmezi Isten emberré levését: A Végtelen megjelent a végesben, a gazdag a szegénységben, s az örök szellemi lény az emberek és állatok körében. "Akit a mindenség be nem határolhat, hogyan fért el az anyaméhben? Ki az Atya kebelén van, hogy került az anya karjaiba? A testnélküli önként megtestesült, s az Örökkévaló azzá lett értünk, ami még nem volt... Kétszeresen is született Krisztus, hogy a fönti világot kiegészítse" - vallják a görög hívek karácsony éjjelén, miután elénekelték Damaszkuszi Szent János szavait: "Krisztus születésével ma az ég és a föld összeköttetésbe léptek. Ma az Isten a földön megjelent, és az ember a mennybe fölemelkedett". [4] Az Istenszülő Szűz Máriát pedig ilyen meditációval köszöntik: "Kerubtrónként karodban hordozod a megtestesült Istent, aki hatalmas szavával a mindenséget hordozza". [5] Kozmikus jelentőségű ünnepet hirdetnek meg ezek a szavak, s a gyakran ismétlődő "ma" utal arra, hogy ennek hordereje messze túlmutat a betlehemi istálló kétezer évvel ezelőtti környezetén. A megváltó mű lényegét a bizánci zsolozsma már jóval karácsony előtt így fogalmazza meg: "Az Ige megtestesül a te méhedben, Szeplőtelen Szűz, és jóindulata folytán emberré lesz, hogy az embert istenivé tegye". [6] Karácsony éjjelén pedig az énekes Koszmasz kánonja ezt újjáteremtésként fejti ki: "Látván a Teremtő, hogy tönkrement az ember, akit saját kezével alkotott, meghajlítja az eget, és földre száll; Krisztus Istenünk (...) emberré lett, s újjáteremtett minket". [7] A keletiek által Teológusnak nevezett Szent Gergely az emberiség és a világ megújulásának ezt az eseményét fejtette ki a császárvárosban 380. karácsonyán: Krisztus a mennyből jön, elébe menjetek! (...) Isten eljött az emberekhez, hogy aztán mi (...) visszatérhessünk hozzá, s ahogyan mindnyájan meghaltunk Ádámban, úgy éljünk Krisztusban". [8] Az embert istenivé tevő Ige annak helyreállítását kínálja föl az emberiségnek, amitől bűne folytán elesett. Megtestesülésével lehetővé ég és a föld összeköttetését és Isten és ember örök életközösségét.

Isten emberré lett, hogy mi átistenüljünk

Bűnös elesettségünkből csak maga Isten válthatott meg, amennyiben teljességgel részesülni engedett saját életéből - bizonygatta Nagy Szent Athanasziosz a IV. század derekán. - Ha Jézus Krisztusban nem maga Isten jött volna hozzánk, hanem csak egy teremtmény, akkor ez már nem tudott volna bennünket Istenhez kapcsolni. A Nikaiai zsinat hitvallója a megtestesülés legfőbb okaként azt hangsúlyozta, hogy "más nem változtathatta a romlandót romolhatatlanná, mint maga az Üdvözítő, aki kezdetben a semmiből alkotott mindent, és más nem állíthatta helyre ismét az emberben azt, ami az ő képére lett teremtve, mint az Atya képe maga". [9] Éppen ezért az alexandriai egyházfő számára a legfontosabb a Megváltó istensége volt, amely nélkül nem lehetnénk megváltva. Legnagyobb hatású mondata az lett, amelyikben teremtőként és megváltóként így mutatta be Isten Igéjét: "Ő maga emberré lett, hogy mi átistenüljünk". [10] Az Isten "megtestesülésének" célja az, hogy megnyissa az embereknek az Istennel való közösségben zajló új életet. S bár ezt tisztán kegyelemből adja meg, de mivel a fizikai világba testesült bele, ezért a folyamat úgyszólván "fizikaivá" is válik.

Nagy Szent Baszileiosz halála előtt egy évvel így prédikált Krisztus születéséről: "Isten a földön van, Isten az emberek között van, nem tűz és harsonaszó által, nem füstölgő és homályba burkolódzó hegyen keresztül, (...) hanem kedvesen szól a vele egy fajtához tartozókhoz a testen keresztül. Isten a testben. Nem időszakonként működve, mint a prófétákban, hanem magával egy természetűvé téve az emberséget, (...) és önmagához vezetve vissza az egész emberiséget". [11]

Ezekben a mondatokban megtaláljuk a népéhez leszálló Isten ószövetségi képét, aki miután megtekintette népének nyomorúságát, fölvezeti őket a szolgaság házából az Ígéret földjére. Az újdonság épp csak annyi, hogy aki leszáll népéhez, az itt maga "Isten a testben". Isten Fia ugyanis igaz Isten az igaz Istentől. Éppen ezért Rómanosz Melodosz karácsonyi kontákja elmondhatja róla: "Ma a Szűz a legfelsőbb Lényt szüli...", [12] és az utolsó versszakban a Szűz Anya ajkára ilyen hitvallást tehet: "Üdvözítsd a világot, Üdvözítő, mert ezért jöttél, (...) Vezetőm, Fiam, Teremtőm, Szabadítóm, kisded csecsemő, örökkévaló Isten". A konták eléneklése után pedig a Krisztus születését köszöntő bizánci egyház így imádkozik: "Kimondhatatlan megtestesülésed megvalósításával (...) hozzánk hasonló formában meghoztad az átistenülés boldogságát". [13]

Ez a szemlélet egyáltalán nem ellenkezik az Újszövetség teológiájával. A JánosÖevangéliumban Jézus kezdettől fogva úgy jelent meg, mint Istennek teljességét hordozó, végérvényes kinyilatkoztatást hozó Fia. S az üdvösség alapja már egyes apostoli levelekben (például Kol 1,18) az volt, hogy a megváltás közvetítője azonos a teremtés közvetítőjével. A II. Péter-levél szerint ő így váltotta be nekünk legszebb és legnagyobb ígéreteit, hogy ezek révén az isteni természet részeseivé legyetek (1,4). Az átistenülés teológusai erre az apostoli kijelentésre hivatkoznak, de ez a görögöknél bővül a kozmikus távlatokkal, amelyek hozzátartoznak az emberhez mint "mikrokozmoszhoz".

Nagy Szent Baszileiosz még kortársainak meggyőződéseként írhatta le: "és a legvégső azok közül, amelyekre vágyódunk: az istenivé válás". [14] Ennek távlatában az üdvösség nemcsak azt jelenti, hogy az emberiség valamilyen bajból szabadul meg, hanem hogy a megtestesült Ige jóvoltából minden egyes ember a Fiú isteni létmódjában találhat haza az Atyához, aki ingyenes ajándékként gyermekké fogadja őt. "Vágyaink netovábbja: az istenivé válás" tulajdonképpen a Fiú örökségének elnyerését, az ő helyzetébe való beiktatást jelenti, amit az ember csakis kegyelemből kaphat meg. A hetedik századi Szent Maximosz szerint a megtestesülés célja az, hogy az emberiség a körébe érkezett Istentől elnyerje az isteni létmódot: "Az Atyának Fia azért lett Emberfia és ember, hogy az embereket istenné és Isten fiaivá tegye. Hisszük tehát, hogy majd mi is ott leszünk, ahol most a mi helyünkben maga Krisztus van". [15] Ez az "istenivé válás" tehát nem személytelen elragadtatás az isteni lényegbe, hanem személyes részesedés a megtestesült Ige istenfiúságában. "Ezt akarta az Atyának Igéje, a közénk való leereszkedésének kimondhatatlan módján, (...) hogy az Atyával kibékülhessünk s újra visszajuthassunk arra a boldog életre, amelytől valaha elszakadtunk." - írja egyik levelében a Hitvalló. [16] Isten a megtestesüléssel újra fölkínálta azt a boldogságot, amelyre természeténél fogva minden ember rá vágyott, s azt a szellemi jólétet, amely a szétesett világ egységesítését is biztosítaná.

Úgy tűnik, ez ma már korántsem közmeggyőződése a kereszténységnek, sőt korunk teológusai nemegyszer épp ezzel ellentétes húrokat pendítettek meg. Sok mai teológus szerint az átistenülés helyett inkább az ember humanizálódását kellene végre elérni, tehát hogy az ember legalább normális ember legyen. Mások szerint az átistenülés félreértésekre, mitikus elképzelésekre ad okot, s legföljebb a gnózis örök folytatóinak, a New Age képviselőinek áll jól, akik csak az istenit keresik önmagukban. Márpedig azok, akik csak magukban akarják fölismerni az Istent, önmaguk istenítésével az ideológiák zsákutcájába jutnak:, ahol már csaknem elvérzett a 20. századi emberiség.

Mindenesetre a keletiek továbbra is meg vannak győződve arról, hogy az átistenülés fogalma a keresztény hit lényegéhez tartozik, mert Isten magának teremtett, magára irányított mindenkit, s az ember furcsa módon épp azáltal valósíthatja meg emberi rendeltetését, hogyha istenivé válik. Ha pedig az Istennel való közösségről lemondva vagy azt visszautasítva valaki csak saját véges lényét vagy élvezeti cikkeit fogja boldogság-pótlékként isteníteni, ezzel önmagát ítéli végleges halálra.

A kölcsönös szeretet örökös folyamata és ünnepe

"Isten jósága folytán az ember értelmes szellemi lelket kapott, mégpedig Alkotója képmására." - írja Szent Maximosz, akinél a legszebben bontakozott ki az ókeresztény szemlélet, mely szerint Krisztus hívei épp az Istenhez hasonulással tudják beteljesíteni a minden emberben eleve adott istenképiséget: "Kinek-kinek minduntalan tudatosítania kell a tőle telhető legteljesebb istenszeretetet, hogy Istenhez hasonulva elnyerhesse az átistenülést". [17] Ez nemcsak magánügye az embernek, hiszen mint a világ közepén álló "mikrokozmosz", felelős a szétesett világegyetemért is. "A szentek azt mondják, hogy a létező lények összességét öt megosztás szakította szét; s az első az, amely a teremtetlen természettől választja el a teremtett természetet..." [18] Márpedig ha Isten Igéje ember lett, akkor az Ádám által elmulasztott egységesítő mű kezdetét veszi, s nem is csak egy "mikrokozmosz"-ban, hanem a Krisztus titokzatos Testeként formálódó "makroanthróposz" kozmikus liturgiájában. A megtestesült Ige misztériumában hazatalál a mindenség, mert nemcsak az ég és a föld kerül összeköttetésbe, hanem Isten új paradicsomkertben telepíti le a benne egységesülő emberiséget.

A Hitvalló szerint "az Ige megtestesülésének titka magában foglalja az Írás összes rejtélyének és előképének erejét, s minden érzékelhető és szellemi teremtmény megértését". [19] Eszerint még a teremtett világ és a Szentírás értelme is csak a megtestesülés fényében válik világossá, hiszen végső soron "Isten ezért teremtett mindent, (...) hogy az újjászületettek úgy lehessenek istenné, ahogyan ő emberré lett, és a szenvedélyeket magából kivető ember ugyanannyira elérheti az istenséget, amennyire Isten Igéje az üdvösség rendje szerint önszántából kiüresítette magát tiszta dicsőségéből, s valóban emberré lett". [20] A Hitvallónak a megtestesülésről szóló elmélkedéseiben folyton visszatér az "annyira-amennyire" típusú mondatszerkesztés. Ez a forma juttatja kifejezésre nála a Fiú megtestesülésével végbement hatékony kölcsönhatást. Amit a korábbi egyházatyák még célhatározói mellékmondattal fogalmaztak meg: "Isten emberré lett, hogy mi átistenüljünk", azt ő így még nyomatékosabban hangsúlyozza. Mert a megtestesüléssel fölvett ember épp annyira megdicsőülhet, mint amennyire Teremtője megalázta magát. Ezt a megdicsőülést persze ki-ki csak annyiban érheti el, amennyiben "természetes istenképisége szépségét szabad elhatározásból erényei révén az Istenhez hasonulássá bontakoztatja ki," hiszen a megtestesült Ige nemcsak közvetítő csatorna Isten és ember között, hanem eleven életpélda. A hozzája igazodó keresztény "kegyelemből már maga is Isten lesz, ugyanakkor viszont Isten hozzája ereszkedve érette ember lesz. Ily módon jut kifejezésre a kölcsönös szeretet ereje, mely az embert Istenné átisteníti istenszeretete révén, Istent pedig emberré alakítja emberszeretete révén, s e csodaszép kölcsönhatás folytán végül is Istent az ember átistenüléséért emberré, az embert pedig az Isten emberrélevése folytán istenivé teszi. Mert az isteni Ige és Isten mindenkor és mindenhol működésbe akarja hozni megtestesülése misztériumát" [21] .

A mindenkiben személyesen működő megtestesülés ünnepe

Ezért beszél Szent Maximosz "az Ige test szerinti eljövetelén túl" arról, hogy "maga a megdicsőült isteni Ige megtestesülésével saját lelki eljövetelének is előhírnöke lett. A lelkeket ugyanis saját igéivel nevelgeti az ő dicsőséges isteni eljövetelének fogadására, amit aztán minduntalan meg is valósít". [22] Nem véletlenül veti föl ezt így a Hitvalló, hiszen szerinte "az Ige test szerinti eljövetele csak előfutára önmagának a másodikhoz képest", [23] s a megtestesülés végső célja a minden embert közvetlenül érintő második eljövetel. A Miatyánk-kommentárban azt szögezte le, hogy "Krisztus folyton megszületik a lélekben, s testet ölt azokban, akik üdvözülnek". [24] Bizonyára ezért akarja "Isten mindenhol működésbe hozni megtestesülése misztériumát", hogy kinek-kinek személyes életvitelében is úgy világra jöhessen az Ige, mint ahogy a Szűz ölén jelent meg kétezer éve. Mert "érettem lett az Ige emberré, számomra végzi a megváltás egész művét", [25] s ameddig én ilyen tökéletlen vagyok, hogy nem engedelmeskedem Istennek a parancsok végzésével, ...addig magát Krisztust is tökéletlennek tarthatják". [26] Krisztus, "aki érettem vett föl szolgai alakot", [27] "míg ezt fölveszi érettem, saját tulajdonságait tárja föl számomra", s így "adja meg nekem azt, ami neki természeténél fogva sajátja". [28] Ő mindenkiben világra akar jönni, ezért "eljövendő Üdvözítőként" is közeleg mindazokhoz, akik az ő vezetésével hajlandók helyreállítani istenképiségüket. "Minden misztérium közül is ez a legtitokzatosabb: maga Isten lett szeretetből emberré..., hogy megmentse az embert, s nekünk embereknek önmagát adja át mint az erény modelljét, illetve az ő és mások iránti szeretet és jószándék eleven képmását." [29] Ezt a Hitvalló így magyarázza el: "Isten azért lett emberré..., hogy a képét megmentse", vagyis hogy a fölvett emberi természetet eredeti rendeltetésének megfelelően az Istennel való élet- és szeretetközösségbe emelje föl. "Isten leereszkedett ...szeretetből hozzánk. (...) Egészen olyan lett, mint mi, hogy megújítsa a szeretet erejét." [30] Ez a szeretet véget nem érő ünnepének és a szeretetben hazataláló keresztények átistenülésének teológiai megalapozása.

Így bontakozik ki a karácsony fénykörében Krisztus folytonos megtestesülésének misztikája. A bizánci teológia vázát a megtestesülés és átistenülés kölcsönössége adja. Az egész világtörténelem e két pólus áramkörében rendeződik: "Az egyik világkorszak az Isten emberekhez való lejövetelének ideje, a másik pedig az emberek Istenhez emelkedésének kora". [31] Maximosz hitvalló azt is tisztázza, hogy az átistenülés sohasem lehet emberi önistenítés eredménye, mert ez utóbbival csak bajt vonhat magára az ember. Isten és ember szeretetének kölcsönös nagy műve csakis a megtestesült Fiú emberségében valósult meg, hiszen ő a láthatatlan Isten örök képmása, s "benne lakik testi formában az istenség egész teljessége" (Kol 2,9). Így benne feltárul minden ember végső hivatása: hogy "Krisztus eleven ikonjaivá legyünk, mégpedig nem is csak az ő hasonmásaiként, hanem kegyelemből vele azonosulva". [32] Mert minél inkább hasonlítani tud valaki Krisztushoz, annál tisztábban célt ér benne a megtestesülés, mert megvalósul benne Isten hasonlósága: "Krisztusban (...) lényegileg mmbenne lakik testi formában az istenség egész teljessége''. Bennünk viszont kegyelmileg van meg az istenség egész teljessége, amikor magunkba gyűjtünk minden erényt és bölcsességet, s már semmilyen módon nem maradunk el ősmintánknak emberileg elérhető igazi utánzásától". [33]

A keleti egyházak liturgiája nemcsak visszaemlékezés, és még a karácsony sem maradhat érzelgős nosztalgia. Az "Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön" (1Kor 11,26) apostoli mondat határozottan előre fordítja figyelmünket a végidő Krisztusával való szembesülés felé. Nem szabad leragadni a régmúlt romantikusan kiszínezett emlékeinél. Az üdvrend egészét figyelembe vevő keresztény közösség nem maradhat meg pusztán a "fenyőgallyas kis Jézuska" kispolgáriasan retusált bájainál, mert az egyház a megtestesült Igét már nem gyermekként, hanem a második eljövetelét ígérő megdicsőült Úrként találhatja meg. Ezért énekli a bizánci egyház szenteste a 9. században élt Anatoliosz érsek költeményeit, amelyek nem magatehetetlen újszülöttről, hanem az általa képviselt Isten országáról szólnak: "A te országod, Krisztus Istenünk, örökkévaló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart; te megtestesültél a Szentlélektől, és a mindenkorszűz Máriától emberré lettél... Te világosság vagy a világosságtól, az Atyától való kisugárzás, mellyel mindenkit megvilágítasz. Azért minden lélek dicsér téged mint az Atya dicsőségének képmását, aki mindig vagy és mindig voltál, s a Szűztől tündöklöttél fel, Isten, könyörülj rajtunk!" Dávid városára és messiási utódjára tekintve az Isten és ember között megvalósult "csodálatos csere" nagyszerűségét juttatja kifejezésre az egyház. Meg van győződve az Isten ígéreteinek hitelességéről, ezért már a Szűz anya által jászolba tett Fiúról megvallja, hogy "benne lakik testi formában az istenség egész teljessége", s Isten országát ünnepelve világgá kürtöli, hogy "benne ti is ennek a teljességnek részesei lettetek", [34] vagyis hogy személy szerint és közösségileg is az "istenség teljességében" részesülhet az ember.

Jegyzetek

[1] AH III, 10, 2; IV, 6, 6; IV, 20, 4; IV, 33, 4.
[2] Kelet Világossága, 6. f. a zsinati Ökumenikus Dekrétum 15. pontját idézi.
[3] Uo. 10.
[4] Ménea II. November és december hónapokra, Nyíregyháza, 1998, 606, 609.
[5] Uo. 199.
[6] Nov. 22. uo. 228.
[7] Uo. 610.
[8] Vanyó L. ford. Az egyházatyák beszédei Krisztus-ünnepekre, I. Karácsonyi ünnepkör, Budapest, 1995, 15.
[9] Az Ige emberré válásáról,20. f, ÓÍ 13, 118.
[10] Uo. 54. f. ÓÍ 13, 159.
[11] Vanyó L. ford.:Az egyházatyák beszédei Krisztus-ünnepekre, I. Karácsonyi ünnepkör, Budapest 1995, 2.
[12] Szó szerint: a Lényegfölöttit szüli. Ménea II, 613.
[13] Uo. 614.
[14] Könyve a Szentlélekről, 9,23.
[15] A teológiáról és Isten Fiának testben végbevitt üdvözítő művéről, II, 25.
[16] Ep 11, PG 91,453 BC. 22
[17] Magyarázata a Teológus Szent Gergelynek 14. beszédéhez. Amb. 7.
[18] Amb 41, PG 91, 1304 D.
[19] A teológiáról és Isten Fiának testben végbevitt üdvözítő művéről, I, 66.
[20] Az Úr imádságáról, PG 90, 877 A.
[21] Amb 7, PG 91, 1081
[22] A teológiáról és Isten Fiának testben végbevitt üdvözítő művéről, II, 29.
[23] Amb 21, PG 91, 1256 C.
[24] Az Úr imádságáról, PG 90, 889 C.
[25] Thal 63, PG 90,672 C.
[26] A teológiáról és Isten Fiának testben végbevitt üdvözítő művéről, II, 30.
[27] Thal 53, PG 90,501 B.
[28] Uo., 672 C.
[29] Ep 44, PG 91, 644 B.
[30] Ep 2, PG 91, 397 B.
[31] Thal 22, PG 90, 320 B.
[32] Amb. 21, PG 91,1253 D.
[33] A teológiáról és Isten Fiának testben végbevitt üdvözítő művéről, II, 21.
[34] Kol 2,10.

Dr.Orosz Atanáz

Forrás: Vigilia


2017. június 11., vasárnap

A Katolikus Egyház és az anyagi javak

A bejegyzés apropója, hogy evangelizáció során azt a választ kaptam, hogy az összes felekezet közül a Katolikus Egyház szedi be a legtöbb pénzt. 

Idő hiányában nem tudtam érvekkel válaszolni az Egyházat támadó negatív véleménnyre, amelyet egy Egyházat nem ismerő és a téves képet kapott ifjú tárt fel előttem, de biztos vagyok benne, hogy ez a vélemény sokat árthat az Egyháznak és a misszió feladata lenne az is, hogy a tévedésben levőket felvilágosítsa az igazságról. 

Fontos lenne tudnia a kereső lelkeknek, hogy az Egyháznak igenis vannak anyagi javai, ezek szükségesek, de a cél az evangelizáció, a testben és lélekben szegények szolgálata. Az Egyház nagyon sokat tesz a lelkieken túl az oktatás, nevelés és szociális területeken karitatív szolgálatként is a világban.

Az adományok, péter-fillérek, a perselypénz és az egyházi adó nem kényszerítő erővel, hanem az egyéni lehetőségekhez és felajánlásokhoz mérten eszközölhető. 

A stóladíj és a szentmisékért kért pénz pedig nem véletlen: a gyertya is pénzbe kerül és a templom világítása sem kevés összeg.



"Az egyházi javak: az egyház és jogi személyeinek pénzértékkel bíró dolgai és jogai.

Tágabb értelemben minden, ami az Egyház tulajdonában van, s ami akár dologi természetű (pl. használati, szolgalmi, vadászati-halászati stb. jog), akár kötelmi jogviszonyból eredő (pl. egyházi tized, vagy törvényen, kiváltságon, szerződésen, szokásjogon alapuló követelések: híd-, piac-, rév-vám, só-, bányajövedék) vagyonérdekű joggal bír. Szoros értelemben az egyetemes Egyházhoz, az Apostoli Szentszékhez, részegyházhoz vagy egyházi jogi személyhez tartozó anyagi értékek összessége. Ezen értékek lehetnek ingó (műalkotások, liturgikus fölszerelések, könyvek stb.) vagy ingatlan (épületek, föld, egyházi birtok, egyházi javadalom) anyagi javak és jogok.


Az Egyházi Törvénykönyv (CIC 1983.) V. könyve szól az egyházi javakról. A korábbi állapottal szemben változások mutatkoznak a javadalmi rendszer megszüntetése, a közös használatra rendelt egyházmegyei vagyon létrehozása, a javak egyházmegyék közti áramlásának támogatása, a részleges jog lehetőségeinek bővítése, az egyházi javak közületi tulajdon jellegének erősödése és a világi joggal való fokozódó kapcsolat következtében.

1. Az egyházi javak alanya.

A Katolikus Egyháznak született joga, hogy a világi hatalomtól függetlenül anyagi javakat szerezzen, birtokoljon, igazgasson és elidegenítsen sajátos céljai szolgálatára. (1254.kánon 1.§) 

Céljai: a liturgikus szolgálat, az igehirdetés és a misszió, a segítő szeretet (caritas) különösen a szegények iránt, s a klérus és a többi szolgálattevő tisztes ellátásának biztosítása (1254.kánon 2.§).

Az egyetemes Egyház és az Apostoli Szentszék, a részegyházak, valamint minden más (akár hivatalos, akár magánjellegű) jogi személy jogképességgel rendelkezik anyagi javak szerzésére, birtoklására, igazgatására és elidegenítésére a jognak megfelelően (tulajdon; 1255 k.). A magán jogi személyek vagyonjogi jogképességét az Egyházi Törvénykönyv elismeri, javaik azonban nem egyházi javak, hanem magán javak. Korábban vitatott volt, hogy valójában ki az egyházi javak tulajdonosa. 

5 nézet alakult ki: 

a) maga Krisztus vagy Szt Péter;
b) az egyetemes Egyház;
c) a szegények;
d) a pápa;
e) az egyes intézmények. 

Az Egyházi Törvénykönyv (CIC) 1917. után a CIC 1983. szerint az egyházi javak tulajdonjoga a római pápa legfőbb fönnhatósága alatt azt a jogi személyt illeti, aki az illető javakat törvényesen megszerezte, (1256 kánon). A pápa nem tulajdonosa az egyházi javaknak, hanem legfőbb felügyelője és kezelője. Joga az egyes egyházi jogi személyek tulajdonjogát korlátozza, mert javaik az Egyház céljait szolgálják, és a tulajdonjogra emlékeztet (ugyanis javakat átadhat egyik jogi személy tulajdonából a másikéba, ingyenesen elidegeníthet) A pápa e jogát az Apostoli Szentszék révén gyakorolja.

2. Az egyházi javak szerzése.

Az Egyház akár a természetjog, akár a tételes jog alapján anyagi javakat szerezhet minden olyan jogos módon, ahogyan mások szerezhetnek (vétel, öröklés stb). (1259 kánon).

Az egyházi javak szerzésének sajátos módja általában
- a kegyes adományok,
- kegyes alapítványok,
- elbirtoklás,
- elévülés,

plébániai szinten
- az egyházi adó és
- a stóladíj,

egyházmegyei szinten
- az EKRA, az Egyházmegyei Központi Rendelkezési Alap, amely egyházmegyei pénzalap, melyből a plébániákat és a papságot támogatja a püspök. A plébániák híveinek létszáma arányában kirótt befizetésekből áll elő.

"A püspökök az egység és a szeretet kötelékére való tekintettel egyházmegyéjük lehetőségeihez mérten járuljanak hozzá azoknak az eszközöknek előteremtéséhez, melyekre az Apostoli Szentszéknek a kor körülményeinek megfelelően szüksége van ahhoz, hogy az egyetemes egyházat kellőképpen szolgálhassa." Ilyen törvény a korábbi kánonjogban nem volt. A helyi egyházak főpásztorai hozzájárulásukat az ad limina látogatás alkalmával adják át.

A hívők ilyen hozzájárulása: péterfillér (1271 kánon)

3. Az egyházi javak kezelése.

"A pápa a kormányzati primátus alapján az összes egyházi javak legfőbb igazgatója és kezelője" (1273 kánon), hatáskörének fő terűletei: vagyonjogi törvényhozás, rendkívüli ügyletek ellenőrzése és engedélyezése, beszámolókérés a helyi egyházak vagyonkezeléséről.

Az egyetemes egyházjog elrendeli, hogy minden jogi személynek legyen gazdasági tanácsa vagy legalább 2 tanácsosa, akik az egyházi vagyonkezelőt a szabályzat szerint feladata teljesítésében segítik (1280.kánon); minden egyházmegyében külön intézménye legyen az adománygyűjtésnek a klerikusok ellátására (1274.kánon 1.§), s ahol szükséges a klérus társadalombiztosítására (2.§). Az egyes egyházmegyékben, amennyire szükséges, hozzanak létre olyan közös alapot, mellyel a püspök eleget tehet kötelezettségeinek az egyház szolgálatában álló más személyekkel szemben, fedezheti az egyházmegye szükségleteit, s a gazdagabb egyházmegyék segíthetik a szegényebbeket (3.§). A helyi körülményeknek megfelelően az előbbi célokat jobban el lehet érni egymással szövetkezett egyházmegyei intézmények révén vagy együttműködés útján, ill. egyházmegyék közti vagy a püspöki konferencia egész területét felölelő társulással (4.§). Ezeket az intézményeket, ha lehetséges, úgy kell megalakítani, hogy a világi jog is elismerje őket. (6.§)

A különböző egyházmegyékből származó javakból összetevődő alapot az érdekelt püspökök által megfelelően összehangolt szabályok szerint kezelik (1275 kánon).

Az ordinárius feladata gondosan felügyelni mindazoknak a javaknak kezelésére, melyek a neki alárendelt hivatalos jogi személyekhez tartoznak; megmaradnak azok a törvényes jogcímek, melyek alapján az ordináriust ennél szélesebb körű jogok illetik (1276.kánon 1.§).

A jogok a törvényes jogszokások és a körülmények figyelembevételével az ordináriusoknak legyen gondja arra, hogy az egyetemes és a részleges jog keretei között külön utasításokkal rendezzék az egyházi javak kezelésének egészét (2.§).

A megyéspüspöknek az egyházmegye gazdasági helyzetéhez mérten nagyobb jelentőségű vagyonkezelési intézkedések előtt meg kell hallgatnia az egyházmegyei gazdasági tanácsot és az egyházmegyei tanácsosok testületét; ezek beleegyezésére van szüksége az egyetemes jogban és az alapító okmányokban különlegesen megjelölt eseteken kívül ahhoz is, hogy a rendkívüli vagyonkezelés körébe tartozó intézkedést hozzon. A püspöki konferenciára tartozik annak meghatározása, hogy mely intézkedéseket kell a rendkívüli vagyonkezelés körébe tartozónak tekinteni (1277 kánon). 

A MKPK (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia) 1994-ben e kánonhoz a következő kiegészítést fűzi: "Rendkívüli vagyonkezelés körébe tartozik:
a) örökségek vagy ajándékok elfogadása, ha azokhoz teher vagy meghagyás járul;
b) kezesség vállalása idegen kötelezettségekért;
c) 100.000 USD értéket meghaladó kölcsönfölvétel;
d) adásvételi vagy megbízási szerződések kötése, ha az egyes szerződésekben szereplő érték a 100.000 USD-t meghaladja;
e) egyházi vagy állami jog szerint elismert intézmények (önálló szervezeti egységek) létesítése, átvétele, megszüntetése, v. átadása."

4. Az egyházi javak elvesztése.

Az egyházi javak elidegenítése tartozik ide."

Péterffy I:6. (I.) - CJH I:21, 97. - CIC 1983:1254-1298. (Erdő Péter kommentárjával) - KSZ 1994:13.

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon